Cinikus motoros

A címet adó Churchill idézet nem véletlen. De ne szaladjunk ennyire előre. Az alábbi rövidke kis szösszenettel egy jóval zártabb felületen bombáztam barátaimat. Tettem ezt azért, mert mindössze egy egyszerű dezsavű, egy emlék-flash, amivel kapcsolatban azt követően hogy megosztottam és lekapcsoltam…

  „Csak a saját szememnek hiszek!” Gondolom nemcsak én vallottam ezt a mondatot. Vallottam. Igen, múlt idő, hiszen magamutogató nárcisztikusokat kinevelő digitális korunk jól megnyirbálta jelentőségét. No de haladjunk lassabban, és tán érthetőbben. Akkor, ahogy szoktam: szóval az úgy volt. Az úgy…

Ma reggel nem keltem fel. Nem keltem, mert nem bírtam. A falat tudtam volna kaparni az egyszerre éles, és mégis tompa fájdalomtól mely nem tágított, tartós bérletre építette be magát mindkét térdembe, lábszáramba, bokámba és kézfejeimbe. Igen. Az ízületek. No ennyire azért még nem vagyok öreg! Hát…

Ülök a jó meleg kocsiban, hazafelé tartok. Unalmas az alternatíva nélküli inga útvonal, így ha lehet, feszegetem a határokat, ennek meg-megcsúszások az eredményei. Ezen agyatlanságom kapcsán eszembe jut valami, amit gondolatolvasóként visszhangoz a kocsiban hallható zajforrás. Ilyenkor hazafelé…

…és egy lányra, a városból. :) 1988 december közepe. Több centis hó és mínuszok. Öltözök. Magamra húzom azt a vastag kötött harisnyanadrágot, amit te óvodás korod óta nem láttál, ám én levágott lábfejű verziójában nap, mint nap edzek a futófolyosón. A harisnyára egy farmer, majd arra még egy.…