Szóval volt ez a Drink’N’Ride. Erről akartam írni, mert megér annyit. Aztán ültem, ültem és vagy nem jött semmi, vagy olyan, amit nem engedek ki a billentyűzetemből.
Hogy’ a bánatba’ írjak meg valamit, ami egész egyszerűen évtizedeket repített vissza?! Mikor senkit nem érdekelt japánnal vagy-e vagy harlival, szőke vagy-e illetve barna, rockabillysre veszed a figurát vagy öreg rockerre. Ha paraszt vagy úgyis kiesel. Nem a motorodon fog múlni. Leírhatatlan milyen érzés mikor 30, zömében saját kezűleg épített motor együtt motorozik. Nincs jaszkarizás, világbéke integetés a spontán összeverődött nézelődőknek, mert rohadtul nem érdekel, ki néz, ki nem, és miért. Mert nem az ő kedvükért csinálod. Mert még a full privát is leveszi azonnal ez valami más. Ez nem a búcsús felvonulás, de nem is a szigor. Ez a közel negyven hülye, egész egyszerűen jól érzi magát. Ennyi. Ennyi? A francokat! Ennél sokkal több. Megint beröppent annak az esélye, hogy van remény. Hogy mégiscsak vannak hozzád hasonlatosak. Mivel zömük piszok módon fiatalabb mint te, ott a tovább viszik a lángot megnyugtató érzése, mindenféle csepegő pátosz nélkül. Vadkempingezés, a maga romantikájával, éjszakai, bokrosban landolás. Közeli ásatási hely fellelése utáni fantázia elszabadulás és horror történet kiagyalása, sámánbot lelése, és vándoroltatása, ivás, evés, ivás, ugratás, ivás, ponyvás alvás… szerintem az egy négyzetméterre eső Ironhead sporik száma magasabb, mint az ugyanekkor megrendezett Superrallyn. Nyálcsorgatás már csupán a motorok láttán. Beszélgetések, hatalmas poénok. Önmagamhoz képest hihetetlen módon barátkozom, dumálok. Cinizmusom valahol ott bent, a Mecsek térerő nélküli mélyében elveszik, hogy csak kívülről jövő ingerek hatására térjen olykor-olykor egy villanásnyira elő. Pedig voltak fenntartásaim. Nem kevés. Úgy terveztük, ha gáz a helyzet, akkor Keszthelynél eltűnünk. Maradtunk, pedig akkumulátor gebasz miatt megtehettük volna. Kiderült mégis tud tempósan együtt mozogni, haladni 30 motor, anélkül hogy fenntartanánk a forgalmat. Persze hülyék mindig vannak. Jut is mindennapra egy. Opeles, BMWs, buszos. Széles a skála. Ez van. És hogy mi van még? Jókedv, az egészen hamar túllépés. Van persze kisebb-nagyobb szerelés is. Belefér, hiszen a motorok átlagéletkora bőven a nagykorúság felett van, sőt…
Mindenki figyel mindenkire, ha valakinél baj van, a többiek továbbhaladnak a megbeszélt pontnál bevárnak, míg páran a segítségre szorulóval maradnak. Mint velünk Ájron, mikor az egyik benzinkútnál a shovel egy éves akksija valószínűleg cella leszakadás miatt behalt. Először próbálunk másikat szerezni, majd bebikázzuk és megyünk tovább. Nincs dráma. Ahogy koncert és egyéb más nyalánkság sincs. Biztos láttál már a neten keringő videókat „szabadcsapatokról” akik csak mennek, megállnak, jól érzik magukat és mennek tovább. Igen, egykor ez volt az alap, de látod hogy ma is lehet! Csak rajtad múlik!
Ahogy ez a túra Bencén. Bencén, aki az egészet szervezte, koordinálta. Én, a fő fikagép nem bántam meg hogy elmentem. Egy dolgot bántam volna… ha kihagyom.
A fotók egy része saját, más része a többi résztvevőtől kölcsönzött, ahogy az egyik videó is.
