1993.

Emlékszel a kilencvenes évek elejei motoros bulikra? Ha igen, te is őskövület vagy, te is megöregedtél. Legalábbis ezt mondják, ezt akarják belénk szuggerálni.

El ne hidd!

De hogy’ is volt? Pörgessük csak vissza a memóriaegységet! 

Van egy viszonylag kicsiny, összetartó közösség. Vannak benne formális és informális, azaz az MMSZ-hez (gyk.: Magyar Motorkerékpáros Szövetség) nem köthető klubok és szabadon mozgók. Az alakuló klubok miatt van már némi szétválás, baráti szálak elvágása, de mégsem a szigorról szól a történet. A lényeg, hogy van pár város, település, ahol az ottani motorosok találkozót szerveznek.

Ne keresd a helyi lapban, motoros nincs is, FB meg pláne nem! Vannak viszont emberi kapcsolatok. Olykor telefonon (még csak vezetékes, hol van még az állandó rövid póráz!), levél, de elsősorban buliról, bulira száll a kézzel készített, stikában sokszorosított plakát, és infó.

Tudsz az összes helyről. Tudsz, mert szólnak.  Szólnak, mert ismernek, mert elfogadtak, mert olyan vagy mint ők, mert közéjük tartozol. Mindegy milyen motorod van (ez később már nem annyira), úgyis sufnituningoltál már rajta, hiszen más kiegészítő még nem nagyon van, gyári meg jó lesz Pista bának. Másik lehetőség hogy valahogy odavetődsz, olykor teljesen véletlenül, az országot motorozva. Megnéznek, de nem küldenek el. Észrevétlenül, iszogatva, szórakozva történik a káderezés. Hogy nem verted le a lécet bizonyítja, hívnak a következőre is. Meg az azt követőre és így tovább. Évekig sátor sincs, csak az úttörő hálózsák. Meg egy váltás póló. Esőruha? Sosem hallottál róla, van, akinek még bőr, műbőr sincs, csak a farmer. Nem számít. Ott vagy, velük vagy, együtt.

Ha buli, van zene is. IFA platóról persze, mi másról. Ritka az országos ismeretségű rock vagy blues sztár. Inkább helyi, feltörekvő erők, és elsősorban a nagy klasszikusok haknija. Zeppelin, Purple, Uriah Heep, Nazareth, Black Sabbath és a többiek. Van persze kivétel is. Vannak, akik saját dalokkal operálnak. Van belépő is persze, jelképes. Ingyen leves akkor sem volt. Nem, nincs sétálójegy! Vagy itt vagy, vagy nem. Mindenki ismer mindenkit, vagy ha nem, hát ezután már fog. A felvonulásnak ekkor még más jelentése van, legfőképp, mert sisak nélküli. Borzad is a plebsz, nedvesednek a bugyik, születnek a tátott szájú ifjak jövőbeli tervei.

1993.

1996.

 Aztán aki akarja gyorsulási versenyen nézheti meg mennyit tud motorja és ő, így együtt. Most az egyszer ingyen mér a traffipax. Nem kell ordítani hogy, menj hátrébb bámészkodni, felnőtt mindenki. Nincs kordon, nem tolják képedbe a kamerás telefont, hogy minden pillanatot rögzítsenek. Nagy ívben teszel rá valaki fotóz-e vagy sem. Ha meglátsz egy HD-t, gyökeret versz mellette, legyen az bármilyen állapotú. Felállítod a sátrad –ha van – ám többé rá sem nézel. Nem tűnik el semmi. A büfét a szervezők csinálják, és nem ebből akarnak nagyobb, újabb motort venni, így eszedbe sem jut, hogy bevásárolj…szombat délutántól nincs is hol.

Koncertek, baromkodások, szakértések, mély és kevésbé mély beszélgetések. Aztán vasárnap késő délelőttbe, kora délutánba nyúlik az indulás. Nem siet senki. Minek is tenné, jó helyen van. Esik? Behúzódunk valahova. Mindig van valami fedett rész. Ha más nem, a hatalmas katonai sátor. Kaja bográcsos, vagy rántott húsos szendvics. Mindenmentes.  :D Sör, bor, egy kis üdítő. A pálinka szigorúan házi. Nem spirálozza senki túl a dolgot.

No, most legyintettél, hol van az már, és megropogtatod motorozásról kattogó térded? Ne tedd!

Ahogy pár éve már írtam, újra fellendülőben vannak ezek a régi, úgynevezett Fekete Találkozók, Fekete bulik. Nem haltunk ki, és ahogy nézem még egy jó darabig biztosítva van az utánpótlás. Itt vannak a húszas-harmincas éveikkel virgonckodók. Olyanok, mint mi, nagy ívben tesznek a jelen elvárásaira, fősodratára. Nem kell drága holmi, nem kell fedélzeti komputer. Bármit is gondolsz, egy chopperre, bobberre is felkötözhető kétheti cucc, sátorral, hálózsákkal. Rajtad múlik. Mármint hogy mire van szükséged. No meg a mesterségesen felkeltett igényeken.

És persze azon kell-e a kaland, az izgalom, az élmény, a nem kiszámítható lét. Ha igen, megtalálnak. És ahogy egykor, hívnak. Aztán ha nem voltál paraszt, legközelebb is hívnak ők, és mások, akik ott voltak, és most saját rendezvényük van. Hívnak, gyere, együnk együtt egy jó zsíros deszkát egy közös motorozás után, akár konzerv zenére is. Nem a sztár zenekaron múlik! Aztán egy nap telefon. Halló! Kábé erre járunk, van kedved csapódni? Vadkemping, sütögetés parázson, meg ami belefér. És te persze hogy épp ráérsz, persze hogy van kedved. Egyszer csak azt veszed észre, megint azt érzed, amit motoros találkozón már sok-sok éve nem.

Megint itt van a ’80-as évek vége, a kilencvenes évek eleje, megint ugyanaz a móka. Az ÉLET.

Ropog még a térded? Az enyém már nem. ;)

Képek forrása:

Utolsó három kép: Katona Jennifer (profi) fotója.

A kis méretű és rettenetes minőségű fotókat egy 22 perces kisfilmből pillanat kockáztam ki, melyet 1993-ban Molnár Ferenc készített.

A többi saját fotó.