"Kedvenc” örökzöld témám az intés, a motoros köszöntés. Ezen mindenki fennakad előbb-utóbb. Aztán aki motorozik az persze rájön, hogy a motor akkor is megy, ha mindenféle ismeretlen nem köszönget, mondjuk egy –motor-forgalmas útvonalon.
A segítségnyújtás már más téma. Annak „kötelezőnek” illene lennie. Illene.
Egy szépnek induló vasárnap estéjén kivillan az a gomb motoromon, amit lassan magamra tetováltatok. Igen. Az olajnyomás visszajelző. Már megint. Mindez kábé nyolcvan kilométerre az otthonunktól. Előző nap Hemi már mondja, figyeljek a hátsó gumira, mert olajszűrőt cserélt, és hátha úgy járok, mint pár éve. Azaz akaratomon kívül driftelek a kanyarban miután észrevétlenül olajlucskossá válik hátsó gumim. Hiszen sajnos mára annyira pocsék minőségű lett a közben méregdrágává vált szűrő, hogy egyáltalán nem engedi át az egyfokozatú hideg olajat, hanem a blokkszellőző csövön keresztül egész egyszerűen kifújja, egyenesen a hátsó gumira. Szóval figyeltem én, figyeltünk mindketten, de semmi extra. Így másnap már nem is számítok rá. Most viszont világít a dög. Azonnal félreállok a gyönyörű táj, közepes minőségű útján egy mezőgazdasági bejáratnál. Pillanatokkal később a kanyarban feltűnik a visszafordult aggódó, ám FP ekkor már ínkontinens és minden diszkréció nélkül ereszti maga alá az összes frissen beleöntött ásványi anyagot. Nézzük, nézzük, hátha rosszul látunk. De nem. Természetesen arra a konklúzióra jutunk, hogy megint a szűrő szívat, így a férfi a tíz kilométerre lévő város felé megy olajvadászatra. Tudjátok, emlékszem. Ewingék még mindig nem rokonaim. :P Szóval elmegy, és úgy saccolom, kb. 20-25 perc múlva tán már visszaér. A nap már nem süt bántón, lassan alkonyodik. Fél órája állok a motor mellett kabát nélkül, Pumukli színű hajjal. Bármennyire is nem pakolom ki magam felkínálom célra, csak látszik, hogy kettessel kezdődik a személyi számom. Állok a motor mellett. Az úton jönnek-mennek a motorok, rajtuk kormányukat markolókkal. Zömében túramotorok, pár naked. Valószínűleg olyan lehetek, mint a császár új ruhája, azaz láthatatlan, mert csak nagy ritkán sikerül egynek elengedni a kormányt, hogy intsen a többi minden reakció nélkül, illetve fej felcsapva megy tovább. Megállni egy sem áll meg, pedig jó ideig a motor kerekénél szöszmötölök. Az út szélén, egy láthatóan lerobbant motorral, nőként. Nem tudom, de gyanítom, látszik, hogy a motor HD – bár azt fel sem tételezem, hogy felismerni a járgány 45 éves korát -. Szóval állok az Ironhead Sportsterrel, alatta motorhúgy. Aztán végre megérkezik az olaj. Beleöntjük, indítás. Már folyik is ki azonnal. Hamar kapcsolunk, ez biza nem a szűrő, illetve nem csak a szűrő. Két oldalról fekszünk a dög mellett és figyeljük, honnan érkezik az áldás. Fekszünk, miközben magabiztos „férfiak” mennek el mellettünk motorkerékpárok nyergében. A prímet az a japán chopperes viszi, akin minden klisé összerámolva, úgy, mint felvarrók (köztük a Nagy-Magyarország, hiszen összetartozunk vagy mi), matricák, kendő, rojt etc. Lassít, majd röhögve húz egy kövéret. Bár ez utóbbi tevékenység a lovak számát és a nyomatékot figyelembe véve annyira nem szántja fel az aszfaltot, csak a visszadurrogás zaja tölti be a tájat. Közben megvan a valószínű diagnózis. Erősen úgy fest, az olajcső gondolta úgy, dolgozott ő már eleget, itt és most, nyugdíjba menne. Semmi baj, nem esünk kétségbe ha szerelni kell, ezt vállaltuk, akartuk. Igen ám, de nem a visszatérő, hanem a blokkból kijövő cső lesz, hiszen a visszatérőt már Hemi lekapta. Oké, megvan, de nem ilyen egyszerű az ott, estébe hajlóan a porban. Mert ahhoz hogy hozzáférhess, le kell venni az ülést, akksit,önindítót (itt egy mondatos megemlékezést hallok Titkos mondatára, azaz „Önindító huss…”). Hét óra múlt, s bár egy olyan embernél, aki ért a motorokhoz vannak ugyan szerszámok, de komplett műhely nincs a zsebben. Tehát ebből furgon lesz, bárki meglássa. Közben átkozódás, eladjuk, twin cam….és társai. Majd ezt persze nagyon gyorsan visszaszívja. Hiszen 14 év az 14 év, és annak a kurva csőnek is joga van elfáradni. (újszülötteknek: felújítás óta, azaz inkább 2010 óta beleteleportálódott több mint 100 ezer km illetve nem tudom mennyi, hiszen második éve óra nélkül nyomom). Telefon, segítség, furgon formájában. Öcsém biztos emlékszik mikor még én voltam fizikai erőfölényben, mert meccset otthagyva azonnal indul FP-ért és értem. Azonnal, de a 80 km akkor is idő.
Pasi száját elhagyja a keserű mondat: más 20 évig elmegy vele…aztán azonnal elnémul, mert tudja mit akarok mondani. Tudja, mert azzal fejezi be a mondatot. Persze ha nem motorozik vele. Már vigyorogva emlegetjük Sportsterét, amit 1979-s kiadású létére gyári gumikkal vásároltunk anno, még 2000-ben. Állunk, várunk. Nem tétlenül, mert amit lehet azt le és összeszedünk, igyekszünk eltüntetni az olajat, zacskóba gyűjtjük a papírtörlőket, én mintegy pótcselekvésként tisztogatom az olajtól a felnit, a gumit.
A lényeg: számolatlanul sok motor megy el mellettem-mellettünk, de nem áll meg egy sem. Cinikusan röpködnek a verziók a fejemben, ahogy nézem az utak királyait, akiknek gondjaival már rég nem tudok azonosulni. Az egyik gondolatom arról szól, hogy az akciókamera remélem tudott egy fotót csinálni a „herliből folyik az olaj” címmel. A másik, hogy megint lesz miről anekdotázni a különböző virtuális csoportokban, a virtuális haverkákkal. Mindkettővel övék lesz a net-népszerűség pár órára. A harmadik, pedig emlékfoszlányok montázsa. Külföldről. A cudar, primitív (vigyázat irónia) balkánról, Baltikumról és a közép európai országokból. Ezeken a helyeken, mint pl. Bosznia, Horvátország, Monternegró, Bulgária, Litvánia, Lengyelország,Csehország, Erdély, Románia, de még Szerbiában is ha megálltunk az út szélén bármilyen okból, azonnal lesatuztak mellettünk, szükségünk van-e valamilyen segítségre, akár kíséretre. Itt nem. Ugyanúgy nem, mint amikor egy előzéskor elpattant gázbowden miatt álltam az út szélén, várva pasit, a megmentőt.
Mert nem biztos, hogy érdemben tudsz segíteni, nem ez a lényeg. Egész egyszerűen jóleső érzés –lenne- hogy nem vagy egyedül. Hogy valóban összetartó réteg a motoros. Nyugi, ezt a romantikus ideológiát már vagy 20 éve elengedtem.
Ma nekem, holnap neked.
Csakhogy én megállok.
Ugyanitt „Minden motoros a testvérem” falvédő eladó. (irónia)
ui: FP, hála Hemi aranykezének és hozzáértésének, ahogy az idő engedte azonnal újra hadba fogható állapotba került. És igen. Megint az olajszűrő. A különbség csak annyi, hogy a fáradt cső, nem bírt a hideg olaj ekkora nyomásával és kapitulált. A hozzáértő megcsinálta, megcsináltuk. Mostantól autószűrő rontja az összképet. EZ reparálva lett. A többi? Integessen a hátam! Nem az integetéstől leszel összetartó!
Fotó nincs, nem volt kedvem. Esetleg a sisakkamerás ratyiknál.
Gy.k: és megint. Akinek nem inge…
