Úgy látom annyira debil lett az átlag, hogy eljutottunk addig, amin egykor röhögtünk. Nevezetesen a figyelmeztetésekig. Például a tárgyak a visszapillantó tükörben az eredetitől eltérő méretűnek látszhatnak. Vagy: a szárítógép nem alkalmas macska szárítására.
Itt tartunk. Tehát már az elején szólok. Az alább következő –olykor kusza sorok- nosztalgiázást, emlékezést tartalmaznak. Sőt, csak azt! Ha ez téged zavar, ha nem érdekel pár, saját emlékbe ágyazott információ az özönvíz előttről ne olvasd. Ne olvasd, ha te pottyantottad a spanyolviaszt, ha nem érdekel mi volt egykor, mit tettek a nálad vénebbek, vagy azok a kortársaid, akik akkor sem Csepregi Évára rázták válltöméses zakóba bújtatott vállukat a dizsiben Ladát tuningolva.
Az alábbi történet kezdőimpulzusa egy éves. Akkor jól kiveséztük, el is kezdtem írni, aztán abbamaradt. Ám most pár nappal korábbi olvasatok okán arra gondoltam végül feltöltöm.
Ülünk a tágas, sajnos most már még tágasabb és ettől légüres házban. Páran, régi-régi barátok. Beszélgetünk, iszogatva emlékezünk. Felbukkan mindenféle emlék az elmúlt több mint három évtizedből. Egyszer csak A. kezembe ad egy dobozt. A dobozban a Jack-féle egykori Vízműves motoros klubból alakult helyi VBC -Vulture Biker Club, alias „Keselyű klub”- néhány ereklyéje. Szórólapok, rajzolt, stencilezett térkép és plakát rajzok, bélyegző miegymás. Annak az időszaknak a relikviái, mikor az MMSZ kötelékébe tartozva, ott legalizálva lehetett működni, találkozókat rendezni, így adtak helyet, engedélyeket akkor is, ha nem MMSZ rendezvényként volt hirdetve, annak összes baromságával. Bár az is igaz, ekkor –és még pár évig- lehetett a város egy-egy hosszú egyenesén amatőr gyorsulási versenyeket szervezni. Kordon sem kellett, mindenki tudta meddig mehet el, és természetesen a felvonulás is sisak nélküli volt.
Mint kártyajátékos a Blöffben, terítem ki az asztalra a kincseket. Egy vaskos papírkötegen akad meg a szemem. Regisztrációs lapok. Persze, hiszen akkor még kellett ez is! A papírokon nincs dátum, így az 1992-es, vagy az 1993-s találkozó lapjai lehetnek (Kirni motorévjáratát figyelembe véve ’93-as) . De az év mindegy is, ilyen távlatból. A lapokon nevek, címek, motor márkák, típusok, km-ek. Elrévedve nézegetjük a lassan sárguló papírlapokat. Felidézzük a rajtuk feltüntetett nevek mögött rejlő arcokat, motorokat, sztorikat. Van, ki becenévvel, van ki teljes, polgári névvel szerepel. Vicces módon sok esetben őket nehezebb beazonosítani. Ebben sokszor segít a motor márkája, típusa.
Megállíthatatlanul buggyannak elő a sztorik. A lapokon jól ismert, mai napig ebben a körben mozgó nevek is vannak, máig élő kapcsolatok, és sokan, túl sokan már sosem ülhetnek velünk egy asztalnál. Az utasok persze azóta szinte mindenkinél lecserélődtek, a motorokról nem is beszélve. A legtöbb MZ, néhány Jawa és más szocialista remekművek. Persze betörtek már a japánok is. Kawa Z650-Z750, Z1000-es, 1100-es, Virago, akad 1-2 HD. Szinte mind faragott. Brutálisan. Pedig akkor is büntettek érte. De kit érdekelt!
Nézem a neveket, és az jut eszembe, vajon, ma használt kifejezéssel „ki éli még a rockot?”. Hányan vannak, akik hozzánk hasonlóan szünet nélkül nyomják?
És ha igen? Mivel, hogyan? Rengeteg kérdés. Van, kire rákeresek. Megtalálom. A hosszú haj már vagy kihullott, vagy összebarátkozott az ollóval. Motor? Sehol.
Másik arc. Igen, bár már kopasz, de a motor máig lételeme.
Vegyes a kép.
A gondolat-cunami továbbpereg az 1996/97-es szakdolimra. Annak fogadtatására. Az is vegyes. :)
Kérdésfelvetésem az volt, vajon a motorozás deviancia-e vagy szubkultúra. Bizony nehezebb volt még az adatgyűjtés, az információcsere*, hiszen nem volt elérhető internet, online készíthető kérdőív, és akkorban a motorosok nem szívesen beszéltek magukról, nem mutatták meg magukat. Ilyen célból még belső embernek sem. Bizony voltak, akik nem értették miért érdekel van-e tetkód, mit gondolsz az Easy Rider-ről. Pedig sokat jelentettek ezek a kérdések a tanulmány végkifejletét illetően, míg persze valójában ők, sőt én is, épp leszartuk. Főleg hogy mint ítél a plebsz. Ellenben ha már szakdolgozatot kell írni, legalább élvezzem, érdekeljen a téma, benne éljek, az meg bónusz hogy előtte még senki nem foglalkozott vele! Így lett 130 oldalnyi okosság.
Azt azonban álmomban sem mertem volna gondolni, hogy államvizsgán, a szakdolgozat megvédésekor a tekintélyes dékán, és az adjunktus elkezd anekdotázni.
„Emlékszel Béla, mikor Párizsban láttuk azokat a motorosokat…” és nevetnek és beszélgetnek és beszélgetünk. Megkapom a jegyem, majd rám néz és annyit mondd. „A tételről meg nem is kérdeztük. Na, mondjon öt mondatot. „
Hasonló a szitu a nyelvvizsgámon is. Ott a két fiatal pécsi vizsgáztató csajnak és Rudán Joe imádatuknak köszönhetem, hogy nem izzasztó, hanem szórakoztató a felelet.
Charlie dala jut ezeknek az emlékeknek a felidézésekor eszembe. „Az légy aki vagy, érezd jól magad.” ;)
Jól elrohantam gondolatilag az emlékezéstől a „vállald magad”-ig, de úgy, hogy közben ne akarj másnak mutatkozni, mint ami, és aki vagy. Talán az sem lesz világos mi volt az írás lényege, célja. De sebaj. Ha ti olvassátok, akik átéltétek és előhívott pár emléket, vagy ha fiatalként pár érdekes információ volt benne már megérte. Nekem mindenképp.
---
*Milyen nehéz is volt PONTOSAN idézni egy-egy filmet, riportot. Pl. az Egy nap Angyallal az ördöggel Doszpod filmet!
