Nagy játékos az élet. Előző postom -mely után megint egyel kevesebb lett a blog követője :) - arról szólt, hogy mennyi embert, mennyi ismerőst köszönhetünk ezeknek a fránya vénlányoknak (gy.k.: motorjainknak), és hogy a racionalitást és az úgynevezett józan észt félredobva szeljük át olykor ezt a kicsinyre zsugorodott országot egy-egy alkatrészért, értékesnek tűnő ismeretségért. Ebben az esetben persze az értékes nem pénzben kifejezhető kufár mértékegység. No, akár a fenti írás illusztrációja is lehetne az alábbi történet.
Ember ül a tudatmódosító gép előtt és bütü ujjaival pötyög. A mára az összes valódi konkurens versenytársát bekebelező adásvételi portál kínálatát szemezgeti. Hopp! Megakad a szeme egy portékán. Nézegeti, nézegeti, a tőlünk 350 kilométerre kínált alkatrészt. Eladó Nagy Béla. Hmm. Fene tudja ki az, felhívja. Helló, Attila vagyok, érdeklődnék a …. kezdi a szokásos mantrát, teszi fel kérdését. Hallom a vonal végén a kimért válaszokat. Ám a harmadik mondatot követően hangos nyerítés, majd a „Te vagy az Lidérc?”, örömteli rácsodálkozó mondat után végeláthatatlan beszélgetés veszi kezdetét, ahol már rég nem az eladni kívánt cucc a téma. A hallottakból és a helyszínből én is gyorsan összerakom ki székel a vonal másik végén.
Már megint kiderült milyen kicsi a világ! De hogy Nagy Béla?! Hmm a fene gondolta volna hogy Lidércnek ez böcsületes, anyakönyvezett neve. :)
Ahogy szerintem ő sem tudta pasiét.
S vajon hány olyan haver, ismerős van még, akinek nem tudjuk évtizedek elteltével sem a valódi nevét? Számít? Fontos? A fontos hogy ott a vonal végén egy olyan hang szól hozzád, akivel jó beszélgetni, akit jó érzés ismerni.
A nevek kitaláltak, a történet nem. Múlt pénteken kirándultunk egyet. ;)
Kép forrása: etsystatic.com
