Ülök a jó meleg kocsiban, hazafelé tartok. Unalmas az alternatíva nélküli inga útvonal, így ha lehet, feszegetem a határokat, ennek meg-megcsúszások az eredményei. Ezen agyatlanságom kapcsán eszembe jut valami, amit gondolatolvasóként visszhangoz a kocsiban hallható zajforrás. Ilyenkor hazafelé rendszerint átmenetileg lecserélem Hetfieldéket, mert ha rádiót hallgatok, visszafogottabb vagyok. Szóval rádió.
Bikerek a téma. Nem, nem a robbanómotoros fajtából, hanem a kétlábas, azaz izomerős biciklisek. A téli kerekezésről faggatják őket. Megy a hímivarszerv méregetés rendesen, csakúgy, mint motoroséknál. Ki meddig és mikor teker. Egy női hang mondja, neki semmi extrája nincs, csak másfajta gumi, és ő 0 fok alatt le is teszi a bringát. Jönnek hímjeink. Sorolják a mínuszabbnál mínuszabb fokokat és a felszerelést. Aláöltözet, kalucsni, újságpapír et cetera. Aztán egyik hősünk bedobja az adut. Ő tavaly biza -18 fokban – celsiusban – is kerékpárra ült. Riporter néninél eléri a kívánt nedvességi fokot, hiszen az levegő után kapkodva kérdez, miközben én annyit sziszegek fogaim közül: remélem élvezted barom! Mintha megint bekapcsolt volna a gondolatrendőrség. A riporter a –z evidens- milyen érzés volt kérdését feszegeti, mire a válasz. Rettenetes, mindenem lefagyott. Óóó mire is számítottál? És ha nem esik jól, vajon miért csinálod?!
A választ kinek-kinek fantáziájára bízom. Mint ahogy azt is mit gondolok a hasonló cipőben járó, motorral posztolgatókról.
Híró vagy? Francokat.
Mikor kamaszok voltunk nem fáztunk. Gondolom, a mai kamaszok sem fáznak. Mentünk. Nem azért hogy eldicsekedjünk vele, hanem mert magától értetődő volt, mert mazochista módon élveztük. Élveztük, hiszen nemcsak fiatalok, hanem kezdők is voltunk. És ez ugyebár olyan, mint a mézeshetek. A VÉGIGMOTOROZOTT évtizedek alatt bármennyire is megmarad a szerelem, kissé visszafogottabbá válik a hév, már nem feltétlenül éget a vágy, hogy a mínuszokat is motoron töltsd. Várod persze a tavaszt, mint a megváltót, nézegeted a videókat, a fotókat és igen, néha be-be indítod a motort a garázsban (persze szigorúan csak állagmegóvás okán :) ), de már elég ennyi. Fiatalon szétcseszett ízületeid már nem kívánják a fagyponti motorozást, esetleg valami alternatívát keresel –pl. motoros szán-, ami nem közúton történik.
És a „fázom” mellett máris itt a másik ok. Biztonság. A nyolcvanas évekhez viszonyítva rettenetesen sokat változott a járműpark, a közlekedés. - Persze mit érdekel 16 évesen a biztonság, akkor és ott, az valami futurisztikus szó-
Tehát biztonság. Zsúfolt hangyabollyá duzzadt az utakat ellepő gépjárművek száma, és nem csak nyáron, szép időben, hanem már télen is állandósul a nagy forgalom, ami nem mindig társul téli gumival, vezetni tudással. Akkor, alig- alig volt télen autó az utakon. Ha véletlenül csúsztál, maximum egy –akkor fillérekbe kerülő- fék vagy kuplungkar, lábtartó, vagy reparálható oldaldoboz látta kárát. Ma annak az esélye, hogy egy kocsi alá kerülsz jóval nagyobb. Mindemellett míg „akkor, ha százzal mentél otthagytál minden kocsit, ma pedig, ha százzal mész otthagy minden kocsi „(Copy by Taki). Magyarul már nem te vagy a leggyorsabb, és ez még inkább kiszolgáltatottá tesz a pszichikai boksz zsákban, amit finoman közlekedésnek, forgalomnak hívunk.
A lényeg? Azaz gyk.? Ott van az első mondatokban… Azaz már megint ott tartunk, hogy csináld, ha élvezed, de ne azért hogy te legyél a szupermen, vagy szupervumen. Mert nem vagy. Ettől nem.
A fotó története lehetne egy jól kitalált mese, manipuláció. De nem. Mindössze annyi történt, hogy a garázsban volt egy kis teendő, ami miatt a motorkerékpárokat kitoltuk az udvarra, és váratlanul megeredt a hó. Ennyi.
Anno pedig nem fotóztunk, nem postoltunk. Csak éltünk. ;)
