A címet adó Churchill idézet nem véletlen. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az alábbi rövidke kis szösszenettel egy jóval zártabb felületen bombáztam barátaimat. Tettem ezt azért, mert mindössze egy egyszerű dezsavű, egy emlék-flash, amivel kapcsolatban azt követően hogy megosztottam és lekapcsoltam a gépet, azonnal rám tört az érzés : „Miért is?”. Nincs hírértéke, nem feszeget semmi különöset. Mindezért ott volt a kísértés, hogy ébredés után töröljem a francba az egészet. Aztán mégsem tettem. Hiszen megosztásom késő este volt, és másnap reggel újra rápillantván ért a jóleső döbbenet, a sok reakció láttán.Mivel barátaim kíméletlenül megmondják véleményüket, nem smúzolnak, visszajelzésük értéke erőteljesen kiemelkedik minden más közül. Szóval átgondoltam és lehet, hogy korosztályomban olyasmit indított meg és el, olyan emlékeket elevenített fel –akárcsak bennem - mint pl. a „Találkozók újratöltve ” című írásom.
Hát most ezért olvashatod te is. Ha neked is felidéz valamit, valami olyant, amire jó visszaemlékezni, ami azonnal beugrik mozgóképként, már megérte.
Remélem.
---------------------------------------------------------
Reggel van, lassan nyolc óra. Nézem a külső hőmérőt, plusz kettő fok van odakint. Felnyomom a fűtést a kocsiban, hogy utat engedjek a felmelegedésnek és elhagyom a várost. A taliga motorja még hideg, így ráérősen nézelődöm az utolsó utcákon. Jobbra nézek. Ipari mellékutca eleje. Hopp, ott mintha egy motor volna!
Igen. Valóban az. Piros ETZ, mellette több réteg ruhába bújt motoros. Nem, nem Cordura, nem fűthető biszbasz, hanem láthatóan mindenféle olyan meleg holmi, amit otthon talált. Fején kapucni, cigijét szívja. Nem tűnik idegesnek, sem lebobbantnak. Nézelődik. Vár. Valakire.
Ebben a pillanatban már nem az autóban ülök, már 1988-as és azt ezt követő teleket vetíti a mozi. A másodperc töredéke alatt azonosulok tudattalanul a fiatal fickóval, és látom magunkat és az azóta már soha többet összeállni nem tudó csapatunkat. Ugyanígy az út szélén, ugyanígy szedett-vedett ruhában, ugyanígy röhögve mindenen.
Leveszem a fűtést. Már nem kell. Már melegem van. Melegít valami érzés. Az érzés, az emlék, amit Miss Demencia kivételével senki nem tud elvenni tőlem.
------------------------------------------
Kötekedőéknek és Kis Coelhoknak:
Nem, nem a múltban élek, de hogy vannak ilyen flash-eim csak a múltam miatt lehet. Hogy van. Ettől még élem a jelenem és tervezem a jövőm. Mert ha bármelyik kiesik, már nem kerek a történet. ;)
Mivel akkoriban még annyit sem fotózkodtunk mint ma (1990-ig gépem sem volt), illusztrációs képet a www.fortepan.hu oldalon kerestem, ami szerintem egy nagyon értékes fotódokumentumokat összegyűjtő oldal, és amit ha módod van rá, bármilyen módon támogatni tudsz. A felhasznált fotókat Urbán Tamás és a „Magyar Rendőr” :) bocsátotta a Fortepan oldal részére. Sajnos Michelin babának öltözött motorosokról nem találtam képet, de a fentiek is sokat mondóak nekünk. ;)
