Na, már megint történt valami, ami megelőzte a veterama vasárnapot.
Röviddel ezelőtt történt. Néztem a Hazai Turizmus aktuális adását a tévében, miközben egyre erőteljesebben tolakodott szaglószervembe a sült császár illata a kemencéből, így követelve magának az odafigyelést. Közben persze hallok.
Hallom, hogy a műsornak vége, és a méregdrágán semmire se jó tárgyakat árusító reklámblokk böfög felém. Nem elég hogy tolakszik a dög, de mivel teszi ezt?!
Egy headset-et formázó, 25 méterről 60 decibeles jelfogást produkáló kém készüléket mutat be, amit a halláserősítés sztanioljába csomagoltak. Ehhez jön az ócska szöveg.
Eddig nem hallottam a templomban a prédikációt, az egyetemen az előadást, a csengőt és a többi blődliség.
Persze tudjuk miről van szó. Megint erőszakot tettek magánéletünk védelmén. Megint kretén, szar alakok kaptak egy eszközt 10 rugóért, amivel betolakodhatnak a privát szféránkba.
Biztosra mennek. Hogy debil, agymosott vásárló rétegük előtt teljesen világos legyen az eszköz célja (melyik is szentesíti melyiket?!), jönnek a szintjüknek megfelelő példák is. Bige fekszik a strandon és hopp, de jó! Hallja a bókokat. Anyuci hallja a másik (!) szobából a gyermekeit, a vendéglős pedig vendégei beszélgetését. Persze csakis azért, hogy tisztában legyen a szolgáltatásának azonnali minősítésével. De háziasszonyunk is hallja szomszédjai elismerő véleménynyilvánítását új kocsijáról.
Észvesztő. Nem elég hogy mindenhova beépülnek a szolgák, hogy kétes pszichével rendelkező biztonsági „szakemberek” olvassák e-mailjeinket, tárolják sms-einket, még rendkívül „jóindulatú” szomszédom, vagy a sörsátorban ülő motorosnak látszó organizmus is simán hallgathatja legbensőbb beszélgetéseinket. Frankó!
Ezek után ha valakit meglátok a közelemben headset-tel már nem biztos hogy egy ratyi műmájert látok benne…annál sokkal rosszabbat.
Megvásárolt titkok
2010.12.12. 16:09 | Loren Kriszta | Szólj hozzá!
Címkék: vélemény élet jogok lehallgatás látszat
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.