A címben szereplő mondat mely egy immár klasszikusnak számító vicc csattanója, Bencének köszönhetően vált szállóigévé még a második Drink’N’Ride során.
Aztán valahogy ottmaradt. Mármint a mondat, mármint a fejemben, mármint a motorozással, a motorosléttel kapcsolatban. Azzal, amit számunkra ez az egész jelent. -Ó nem többet, csak az egész életünket! ;) –
Tehát az igény. Ez fontos kérdés. Kinek, mire van igénye. Van, akinek nagy találkozókra, nagyméretű bulikra. Ők azok, akik a híres zenekarok, nagyszínpadi produkciók és a minél nagyobb létszám, azaz a „mindenki hozzon még egy embert” szlogen kedvelői. Persze legyenek MBK-k, MBT-k,TMK-k minden más egyéb is, hogy a fotókon jól mutasson, egyből kiderüljön fontos esemény ez, fontos vagyok én is, hiszen ott vagyok, MEGJELENTEM, PIPA. Nos, ők nem kevesebbek mint mi, egyszerűen mások, nagyon mások. Ezek a fajta bulik azok, amiktől kiráz a hideg. Nem erre van szükségem. Tán éppen azért mert ezeken a tömegrendezvényeken zömében tömegemberek vannak. Olyanok, akik nem értik miről beszélek, csóválják fejüket hogyan élek. Nem kell ennél nagyon öröm! Ez azt jelenti még mindig nem sikerül bedarálnia az össznépi masszának, még mindig ugyanaz a deviáns vagyok, akitől kirázza a hideg a pógárt, akire akkor is úgy néznek, mintha lopni menne, mintha koldus lenne, ha tele a zsebe. Így van jól. A mutatni kell világ megszűri nekem az értékes embereket.
Mert mire is van szükségem? Mire is vóna igény? S nemcsak nekem, hanem tán Neked is, aki ezeket a sorokat olvasod, hiszen különben egy nagy FB csoport előtt nyomnál rá épp egy giga-fika buli eseményén az ott leszek gombra.
Természetesen szükségem van motorozásra. Ez könnyen megoldható, hiszen míg eddig 200 km volt a távolság amit meg kellett tennünk (gyk.: csak oda) a csapattal történő találkozásért, addig mára ez sok esetben felduzzadt 300-350 kilométerre. Ez van. Tehát a motorozás oké. Ezt követően szükségem van egy régimódi, lehetőleg vadregényes és vízparti, néptelen helyszínre, ahol a hozzám hasonlatosakkal együtt sütjük szalonnánkat, főzzük a bográcsost, áztatjuk a hátsónkat, megváltjuk a világot, vagy csak egyszerűen viccelődünk. Zene? Elég egy telefon hangszóróval, de nem esünk kétségbe, ha egymás hangját kell hallgatnunk, azaz beszélgetnünk. Már-már giccses, de egy akusztikus gitárt, vagy szájharmonikát kísérő vinnyogás is jobban esik olyan emberek körében, akikkel legalább nagyjából egyformák vagyunk, mint kedvenc zenekarom, vagy dalaim olyan emberek között akikre rátekintve a mit keresek én itt? érzése kerít hatalmába.
Szóval igény vóna rá!
És ha igény vóna rá, akkor teremtsük meg a lehetőségeket!
Ne sírjunk, nosztalgiázzunk, hanem tegyünk! Így tettek a Rascal Greasers ifjú és kevésbé ifjú tagjai is, akiknek köszönhetően május elején megkezdhettük az idei ámokfutást, mely még mindig tart.
S hogy milyen buli volt ez? Már akkor szerettem volna megírni, mert örültem. Örültem, hogy igen, újra szól a hatlövetű, azaz megint vannak újabb, régimódi, meghívásos motorosbulik. Mármint olyanok, amikről tudok, amikre hívnak. Aztán megijedtem. Egyrészt szerettem volna hogy jövőre is meghívjanak, hogy legyen. Másrészt féltem, eléri a végzet, azaz legközelebb jön a rendőr, a postás a villanyszerelő, meg ráadásnak még a szomszéd a gázos és a díjbeszedő. No, mondjuk ez utóbbi épp volt egy ;)
Mert nem lenne jó, ha megváltozna ez, és a többi hozzá hasonlatos jó buli.
Hiszen olyan kevés van belőlük, és olyan törékenyek. Mármint azaz atmoszféra, amit teremtenek, amit teremtünk.
Mert milyen is volt ez a buli? Egy jamboree. Nevével ellentétben itt aztán kiscserkészeket hiába kerestél volna, de murinak éppen jó volt. Tehát ahogy kell némi, olyan lájtos kis 200-200, azaz összesen négyszáz kilométernyi motorozás, evés, ivás, ivás, beszélgetés, baromkodás, jó hangulat, semmi feszengés, és ahol kiderül mindenki zalai, vagy legalábbis zalaiak mindenhol vannak, ahol történik valami jó. :)
Valljuk be kell ahhoz némi cinizmus hogy egy motoros bulit egy alkohol és drog rehabbal szemben szervezz, egy dimbes-dombos zsákfaluban, ahol a falu állandó lélekszáma kevesebb mint a bulin megjelentek létszáma. Hogy lélek maradt-e reggelre, az más kérdés, de a létszámellenőrzéskor nem hiányzott senki. Szóval míg mi adóztunk rendesen az élvezeteknek, addig elképzelésem szerint a rehab falai mögött lézengők fejükre szorított kispárnával próbálhatták elnyomni tivornyánk zajait.
Van persze közös motorozásra is lehetőség, ám a déli városban levő találkapontra nem jutunk el. A célobjektumtól tizegynéhány kilométerre vizslató, indiánokat is megszégyenítő esőérzékelőink veszélyt jeleznek. Nem nehéz meglátni a kb. negyven kilométerre simuló város felett a fekete felhőket. Az elmúlt évtizedeket túlzás nélkül olyannyira végigáztuk, hogy erős gyanú ébredt bennünk aziránt, hogy nem is motorkerékpárunk, hanem vizibiciklink van. Tehát mindezek után valahogy nem akaródzott megint ázni, elkésni pláne nem, így azonnal a kis településre bámészkodunk. Gyakorlatilag az elsők vagyunk. Nem sokkal később érkezik beremendi (motoros)főszakácsunk, aki olyan bográcsos egytálételt rittyent, amilyen finomat rég nem ettem. Mi lézengünk, eget kémlelünk, kicsit pusztulunk is, majd az első dörrenésre, úgy döntünk, nem várjuk meg a házigazdákat, és csak úgy lár pour laár házat építünk egy, motorok tárolására és táncikálásra alkalmatlannak ítélt placcon. Ülésemet letakarom egy „ízléses” nylon zacskóval, és utánunk a vízözön. Azonban szeret minket és a bulit az ég, hiszen megússzuk, elkerül minket az eső. Nem úgy a többieket, akik a városból vonulnak a tetthelyre. Az egy órásra tervezett útból jóval hosszabb lesz, hiszen kerülik a felhőket, az esőt, ám egyszer csak berobbannak a hangok.
Tanár úr kérem az úgy volt, hogy én készítettem videót a motorok beérkezéséről, csak a pomogácsok elvitték a gépemről. Ja, vagy kétszer nyomtam meg a gombot és a tükröződés miatt nem láttam, hogy nem veszek semmit.
Hát így nincs videóm a megszállásról…. Fotókat sem nagyon készítettem. Jól éreztem magam, jól éreztük magunkat.
Ahogy jól éreztünk magunkat a DNR-on és a többi ehhez hasonló vagy még „csövesebb” bulin. Nos igen.
Így, ilyen egyszerűen működik ez. Ott vagy egy olyan bulin ahol azt érzed otthon vagy, hazaértél. Itt megismerkedsz hozzád hasonló értékrendű emberekkel. Nem vagy paraszt, ők is érzik a hullámhosszt, így eztán már meghívnak az ő bulijukra, hirtelen összerántott találkozásukra. Nem, ne gondolj semmi extrára! Csütörtökön telefon. Helló! Szombaton motoroznánk a Balaton felé. Lenne kedvetek találkozni? Hogy a fenébe ne! És összefutunk a benzinkúton, hogy kis együtt motorozás után kaja egy útszéli, ámde finom falatozóban, majd sütnivaló vásárlás a fejünkben lévő mellé, és vadkempinghely keresés. Este a szokásos. Sütögetés, baromkodás, vigyor, feltöltődés. Másnap egy darabig még együtt, aztán egy lángos után ki-ki haza.
Következő: csinálnék egy összejövetelt idén is a folyóparton. Vadkemping, bogrács, „liánozás”, off road. Mit szóltok? A helyszín 350 km tőlünk, de gondolkodás nélkül megy rá az OKÉ válasz. Péntek este tízkor beesés, majd vasárnapig újabb wellnessz hétvége. Fáradtság? Nem érzed. Épp ellenkezőleg. Csak az EKG nem simul, de a ráncok, a hétköznapok során felborzolódott idegek igen, az évek radírozódnak. És már várod a következőt. Mert van. Most egy másik folyó mellett. És így tovább. Gyakorlatilag minden hétvégén, az ország minden pontján. Motorostalálkozó? Idén valahogy még arra az egyre sem jutottunk el. Nem hiányzik. Majd ha megint rólunk, nekünk szól. Bízzunk benne egyszer lesz a mi fajtánkra is igény. Ám addig is, ezek a bulik, jamborre-k, összeröffenések és közös motorozások pedig maradjanak meg ilyennek!
Mert igény vóna rá!
Fotók: Gergő, Karcsi, Szabesz és saját, illetve Gergő kisfilmje.
