Zsúfolt Balaton-parti kemping. Kora este van, épp készülődünk, hogy gyalogosan eljussunk egy olyan szomj és éholtó helyre, ami kellően távol van a kemping animátorai által keltett rendkívüli esti hangulattól.
Nyolcan, öt motorral, az ivararány fele-fele, életkor átlagban jóval negyven felett. Állunk a motorok mellett beszélgetünk. Ekkor –mint azonnal kiderül- három kékharisnya tolja felénk izomerővel hajtott kerékpárját. Mellettünk egy viszonylagos üres placc, bónuszként fákkal árnyalva. Egyik bárizsnya mellénk érve affektálva megszólal.
„Vademberek közé nem sátrazok” , és sokat sejtetően végigmér minket. Belőlünk kitör a röhej, melyet sátorállítási sztendápjuk csak megfejel, hiszen a három túlsúlyos szupercivilizált lédi számára fél óra is kevés, hogy egyszerű iglujukat felépítsék. Mi már rég őshonos balatoni hekkünket faljuk vademberhez méltón, mikor még mindig kínlódhatnak, de hát a mi segítségünk biztos nem kell.
Hamupipőkéhez hasonlóan éjfél előtt érünk vissza a kempingbe, ahol akkor ér véget Szinti-Margit (tömeg)igényes zenés estje. Kemping szocializáltak vagyunk, ezért tudjuk a sátor fala vékony, így ennek megfelelő hangerővel készülődünk szundikáláshoz.
Ebben a pillanatban két jól szituált széphajú, társadalom-kompatibilisnek látszó ifjú érkezik szupercivilizáltak sátra mellé. Ott lakoznak. Ott ám, csak valahogy még nem akaródzik lefeküdniük, hiszen hangulatuk tetőfokára hágott a csodálatos nézéstől és járástól, no meg az elfogyasztott alkoholos tartalmú itókáktól, így erőteljes nótázásba, szexuális óhajuk szavakká formálásába fognak. Megint összenevetünk, és kismaci helyett kőbunkóinkat mellünkre szorítva csendes kuncogással aludni térünk, a sátorban is hallva a tőlünk tisztes távolságra óbégató ifjúság-jókedv szilánkjait.
Reggel a hölgyek, mosolyogva biztató arcunkról félre csapott fejjel, és hanyatt-homlok menekülnek biciklijüket maguk mellett tolva.
Kép forrása: 1bp.blogspot.com
