Már korábban utaltam rá, utálom a kommersz dolgokat. Mindig kutattam azt, ami más, ami kissé, vagy erősen deviáns, szembepisálja az éppen érvényben lévő elvárásokat, tömegkultúrát. Egy idő után elkerülhetetlenné vált, hogy szűrjük a helyeket, ahol mai mércével mért motorosok gyűltek. E kerülgetés közben találtam/találtunk közel 10 éve a rockabillyre, a folyton vigyorgó barátságos közegére. Aztán pár év alatt úgy jártunk, amit Haruki fogalmazott meg tökéletesen: „Megtaláljuk a jókat, hogy azután mindet, egyenként, gondosan lezüllesszük. Ha valami tiszta dolgot felfedezünk, az rögtön romlásnak indul.” Megváltozott a közeg, a közönség. Utolértek.
Az ellenállás, a minden ellen lázadás, a meghökkentés, és a rock and roll szeretete szükségszerűen vezetett el hat éve a psychobillyhez, ami a punk és a rock and roll keveréke (no és egy csipet skinhead vonal). Eszeveszett ritmusú, pukkasztó, szelep szerepet betöltő. Vad, állatias, amit messzire elkerülnek a tinglitanglis kétütemmel operáló izére tóduló műmájerék. Végig kóstoltuk a számunkra elérhető repertoárt, különösen odafigyelve a magyar vonalra. Persze nem mint szakértő. ÁÁá, nem értek a zenéhez, csak egyszerűen élvezem, aztán tetszik vagy nem, megfog benne valami vagy nem. Ennyi. De mint végfelhasználónak szerintem ennyi elég is. Így jutottunk el a –teljesség igénye nélkül - Gorilla, Hellfreaks, Burning Vampires zenekarokhoz, és a nagy kedvenc a Silver Shine és az Ati Edge & the Shadowbirds ritmusos, nagybőgő dominanciájú muzsikájához.
Lemezeiket begyűjtjük, a lézeres barázdákat elkoptatjuk. Sajnos kevés koncertre jutunk el, mert Zalaegerszeg jelenleg úgy tűnik nem fogadó képes erre a műfajra, utazni nem mindig lehet. Ennek ellenére követjük őket, jó látni merre járnak, milyen sikerük van.
Kicsit skizoid a helyzet, hiszen működik és úgy tűnik végig alázza a világot a Silver Shine, és a háttérben él az Ati Edge & the Shadowbirds. Mindkét máig működő zenekarban ugyanazok a zenészek (Ati Edge, Krista Kat, Furo). Valahogy mégis elnavigálnak egymás mellett, sőt szusszal is bírják. Olyannyira, hogy március közepén újabb lemezzel jelentek meg a piacon a Silver Shine formációval. A stílus maradt a már megszokott psychobilly, vagy ahogy ők hívják „vintage punk, rock and roll”. Ami változott, hogy most magyar nyelven szólnak a dalok. Ha azt hallom psychobilly, elég egyszerű dalszövegek ugranak be. Vér, farkasok, gyilok, sötétség, sírhant, transzszexualitás, ésatöbbi. Egyszerű, könnyen megjegyezhető és feldolgozható szövegek jellemzőek erre a stílusra. De nem erre a lemezre! Elgondolkodtató, társadalomkritikus dalszövegek, amilyennek egy nem IQ harcos punk szövegnek lennie kell.
Néhány dalszöveg, dalcím:
Hazafelé: ..hátam mögött hagytam mindent, hogy itt lehessek…
Ha újra kezdeném: a tükörben minden este ugyanaz a kérdés: vajon ugyanígy csinálnám, ha újra kezdhetném?
Megfakult képek: Milyen jó volt akkor régen- mielőtt minden sötét lett- … fiatalok voltunk, boldog gyerekek - A hitünk megvolt, de a hit azóta elveszett. A fényes nappal után a sötét éj és az összes gyertya ott lapul a bűnösöknél.
… és folytathatnám a sort végig. Megjelenik persze a lázadás mechanikus eszköze a motor és a lángnyelves Hot Rod is. Matt fekete és króm. De mégsem tűnik elcsépelt hiteltelen klisének. (Kár hogy jóval egyszerűbb refrénbe önteni a krómot mint a matt feketét :) )
A szövegek mellbevágóan találkoznak jelenlegi érzéseimmel. Hordoznak VALAMIT, nem csupán borzolnak, hökkentenek. Valami végérvényesen lezárult, valami új készülődik. A lezárás, mindig összegzés is, ami olykor, -a fenéket! mindig- fájdalmas. Valamit a hátunk mögött akarunk hagyni. Vagy mert elvették, vagy mert túlléptünk rajta, mert rádöbbentünk nem kell! Mindez cseppet sem csöpögősen, nyavalygósan. Erőteljesen, szembeköpően, középső ujjat mutatva, feltankolva, minden elénk rúgott szarságon átgázolva, elpusztíthatatlanul.
Ezen a lemezen jóval többet lenyúlja a mikrofont Ati elől a törékeny alkatával mindenkit átverő erőteljes és üvegrepesztő hangú bőgős Krista Kat. Don’t Trust The Girl With The Chainshaw című albumukon található Anyhow című dal átdolgozását, most ő énekli, immár magyarul.
A zene pedig a megszokott, de megunhatatlan észvesztő ritmusú bőgő tépős, agresszív és villámgyors dob csépelős, rövid riffekkel tarkított gitárnyúzós.
Szóval lépjünk túl, csak közben ne felejtsük el magunkkal vinni a régi életből ami értékes!
A kép forrása a zenekar facebook profilja.
