Úgy voltam ezzel a Veterama börzével, mint az egyszeri motorosok. „Kimaradt egy kis idő”. Ja. Tíz év. Igaz ebből kettőről az egész világnak igazolása van.
Idén is elkezdődött a matekolás a kivel, hogy satöbbi, aztán végül megint felcsendült a „No, kijössz Mannheimbe?” kérdés, amire rövid gondolkodás után, és némi pszichés nyomásra igent mondtam. Persze az utóbbi években kihagytam, mert rettentően utálom a mannheimi reggeleket. Nyolckor még épphogy pirkad, párás, ködös, hideg. Mindegy, nőcis hiszti, nem ezért vagyunk most itt, de az indulási oldalhoz tartozik.
Mindezek után jött a lehetőség, hogy mindketten beférünk a 9 személyes kisbuszba, ráadásul szombaton már hazajövünk, így csípőből jött az „Igen”.
Így esett meg, hogy tíz év után újra zötyögök Mannheim felé. A német határon persze kivesznek minket, nem hiszik el hogy nem arbeit-olni megyünk. Ami előtte negyed órával jó vicc volt a testüregmatatással kapcsolatban, az most már nem annyira. Szerencsére míg a kiterelő szőke tejfölösszájú géppisztolyos (valahonnan rémlik nekem a kép...) ügybuzgó volt, addig itt tekintetükkel kérnek elnézést. Beszedik az iratokat. Már hallom németül hogy tiszta, de azért kinyittatják a hátsó csomagtartót, ahonnan épp csak ki nem másznak a hálózsákok, sátrak. Villámgyors „na, zárja be” és mehetünk tovább a dolgunkra, hajnali három óra táján.
Minden probléma nélkül érünk a parkolóba, ahol Titkosék már jó kis helyet foglaltak nekünk.
Lecuccolunk, sátrat verünk és még van pár óránk a déli nyitásig. Persze míg az értelmesebbje alszik egyet -hiszen péntek délelőtt van, mi pedig csütörtök reggel keltünk- addig mi dumálunk. Rég láttuk egymást, megy az ugratás, sztorizgatás. Ja, elfelejtettem. Szóval a hét fős különítmény és a velünk együtt jövő személyautó három utasával a Drink 'N' Ride tagjait jelentette. Csoda hogy kivettek minket?! :D Szóval jó hangulatban telik az idő, ami ellensúlyozza az okádék időjárást. 11 fok és hatalmas sár, hiszen most is esik, eseget. Aztán déltáján elindulunk. Van köztünk egy elsőbálos. Együttérzéssel nézek rá. Még emlékszem mikor közel húsz éve én voltam az ő helyében.
A bejáratnál Hemi a leggyorsabb ismét. Az a mára anekdotává érett eset buggyan elő újra és újra, mikor ők még sorba álltak a 30 eurós jegyért, Hemi pedig már egy vázzal a vállán jött kifelé. Most ő veszi a jegyeket. Az első támadórajjal bent vagyunk. Mi történik akkor ha mindenkinek ugyanazokhoz a motorohoz kell cucc? Persze hogy szétválás. Így korrekt. Egy darabig együtt megy a D'N'R különítmény, aztán Hemi dob egy balost. Én követem. Követem? Loholok! Ha láttál vadászkutyát aki szagot fogott, akkor nagyjából el tudod képzelni miként halad előre. Egyre nehezebben tartok vele ritmust, és ezen nem sokat segít a pár héttel korábbi mindkét bokámban történt részleges szalagszakadás. Belépéskor adnak egy prospektust, hogy melyik árust hol találod, de az ebben a fázisban még nem érdekes. Mindent nézünk. Megy az alkudozás. Az árak széles spektrumon. Mikor legutóbb itt voltam az olaszok hipermarketes bevásárlókocsiba vásároltak mindent, alku nélkül. Most árulnak. Ahogy egyre több magyar stand is van. Utángyártott alkatrésztől, a csodaszép veterán oldalkocsiig mindenfélét árulnak honfitársaink. A megszokott Harley-s standokon rég nem látott arcok közül a legtöbben felismernek, örömmel köszöntenek, ami jól esik. Sajnos vannak arcok akik eltüntek örökre. Hemit meglátva már jön is a vigyorgós „billige, billige”. A megszokott helyen az AT American Cycles tulaja Aykut, messziról integet, már karon is fogja Hemit és vezeti a ládáihoz. „Gyere haver ez a láda 5 euró, ez három”. Nem hiszünk a szemünknek, többször rákérdezünk. De a többi portékából is nagy engedményt ad. A többi helyen is úgy alkuszik, hogy többször csak elnézést kérően mosolygok, de meg is van az eredménye. Na nem a mosolynak, hanem az alkunak. Olyan gyorsan telik az idő, hogy csak az alkonyaton veszem észre, lassan hét óra. Fél nyolc körül újra kimegyünk. Igen, újra, hiszen induláskor már pár stand után ki kellett vinnünk a zsákmányt, mert nem bírtuk cipelni. Mára végleg távozunk. Ekkor elér a közel két napi ébrenlét. Eszünk valamit, megszemléljük egymás zsákmányát, aztán nézek ki még egy darabig a fejemből, megszámolom az összes hat fokot, és tíz óra körül bebújok a jó meleg téli Bundeswehr hálózsákba a sátorban.
Reggel 4 fok és a 3 fokos hőérzet mellett nem csoda hogy nem akarok felkelni. A lábam talán a kinezo tape-nek köszönhetően, vagy a kényelmes „eleső-cipőmnek” :D, de egész jól tartja magát. Nem sokkal 8 után újra támadásba lendülünk és folytatjuk az előző nap elkezdett alkukat, feltérképezéseket, hiszen sok portékát csak szombaton tesznek ki. Van, ahol sokat tudunk alkudni, van, ahol keveset. Találunk eladó komplett Pannónia motorkerékpárt. Ilyenkor fényképezek, hiszen megjegyezni úgysem tudnám a részleteket, árat. Emlékszem korábban sokan ágáltak a fotózás ellen. Ma nem látok ilyen táblákat, nem látok ellenkezést. Lehet ezért, de nem sok fotót készítek. Igyekszem úgy kattintani, hogy kevés tébláboló legyen a képen, aztán elmarad. Elmarad, hiszen megélem a pillanatot, ami ekkor azonnal el is illan. Nincs ingerenciám az állandó fotózásra, bár még mindig látok olyan motorokat, járműveket amiket eddig sosem. Vannak kókány munkák, építések horror áron, és van olyan, amikor megbizsereg a zsebed, hogy lehet hogy kellene még egy hetediknek...Én elsősorban az Ironhead és Shovel alkatrészeket nézem, Hemi mindent az EVO-val bezárva. Most már a Guzzi alkatrész standokat is nézzük, sőt, a japánt is, hiszen a Guzzira japán karbit tettek...de ez más történet. Ironhead vonalon vannak különlegességek, egy kicsit tétovázunk megvegyük-e így, hogy nem az én motoromhoz kellenek, de aztán végül ottmarad a '79-es XLS kipufogó, mert nem teszik, a gyújtás, mert az enyémre nem jó, a '79-es gyári kilométeróra mert nem tetszik. De marad a gyönyörű bordás primer dekni is. Oka egyszerű: „Olcsóbb volna ha aranyból volna” -copy by Ájron. Visszük viszont pofátlan alkudozást követően az én motoromhoz a generátort, a trafót, markolatot és még egy rakás cuccot. Hadd ne kelljen felsorolnom. A lényeg, hogy nem egy marék csavarral kell hazatérni, mint ahogy arra volt már példa.
Vannak irigylésre méltó pillanatok, mint mikor a 20.- évét talán épp betöltött ifjú viszi a Panhead rolling-projektet, mögötte korunkbeli apuka a Panhead blokkot. Vagy szintén friss jogsisnak tűnő fiú a gyönyörű gyári állapotú, friss TÜV-ös Yamaha FJ 1100...Körülbelül egyheti bérükért, 890 euróért. De hallunk magyar szót is, mikor egy apa alkuszik egy Ducatira fia számára.
Az autós placcra is eljutunk. Készítek pár fotót, körbenézzük a gépeket. Szombaton biztos többen lettek, de akkor arra már nem volt idő. :D
Ami nem alkatrész, de begyűjtése sikerült: a Seppi-féle speckt sonka, a holland házi sajt. Mindkettőnek nagyon megnőtt az ázsiója az évek alatt, így előbbit péntek késő délután már csak a régi ismerettségnek köszönhetően kaptunk a sajátjukból.
Mit írjak még? Nagyon sok minden fért bele ebbe a pár napba. Nem tudom kit mi érdekel, nem akarok árakat írni, hiszen kinek mi a drága, az olcsó. Olcsónak tűnik a fotelből, de akkor ki kell menni vadászni. Nyilván ezen a vonalon is megvan a netes „kényelmi díj”. Akit csak az alkatrész vagy komplett jármű érdekel az másként áll az egészhez mint mi, akiknek ez egy társasági esemény is.
Igen, mi. Mert újra elkapott a gépszíj, tehát jövőre is megyek. Ez fenyegetés és ígéret egyszerre.
Jó élmény volt. A vadászat is, a társaság is, sőt, még az utazás is, a poénok miatt.
A poszt csak néhány fotót tartalmaz, ha csemegézni szeretnél kattints a linkre.
