Tán még emlékszel, valamikor kétezer táján, mikor a sokadik nagy bumm volt a motorkerékpárosok számában, volt egy hivatalos és ingyenes kiadványa a Harley Davidson képviseletnek.

No, még abban, és akkor olvastam arról a futurisztikus „túrázási” módszerről, miszerint a motorokat feltették vonatra, és a szomszédos, vagy épp távolabbi országban szépen letették.

Ezzel kapcsolatban kapásból beugrik 2000 „nyara”. Igen, így idézőjellel, hiszen július közepén forró teázni álltunk meg a benzinkúton, és a találkozón fát gyűjtöttünk, hogy tüzet rakva átvészeljük a hétvégét, a vizes, átázott sátorban alvást. Ilyen hülyék voltunk. Hülyék? Van, aki szerint igen, én most mégis ezekre a történetekre emlékszem vissza, ezekkel esik jól anekdotázni, esetleg megírni, míg az a pár komfortosabb (unalmasabb) út elfelejtődik, vagy egyszerűen „ja, volt olyan is” legyintéssel kanyarodok vissza a vadregényesebb, szívatósabb esetekhez.

Ugyanígy visszakanyarodok erre az ominózus 2000-es találkozóra, ahol mellénk horgonyzott egy kenyeres Barkasból alakított lakóautó – nem találom a fotót -, ami egy utánfutót vonszolt, rajta egy japán cruiserrel. Majd miután péntek délután leszakadt az ég, és hozta magával a 12 fokos nappali hőséget, mely kitartott vasárnapi estig, a cruiser mindössze addig gördült le a futóról, míg részt vett a felvonuláson.

Sokszor, sokat poénkodtunk vadmotorosékon ekkor, és az újság olvasása közben is.

Aztán valahogy ez a téma elfelejtődött és maximum csak Alsóörs környékén jött elő, mikor tudósék szívesen osztották véleményüket és vélt igazukat az utánfutó és HD kizárólagos kapcsolatáról. Eddig.

Eddig és nem tovább, mert új trendet látok. Illetve frászt új, csak elharapódzott.

Megirigyelték az eddig fikázott HOG style-nak titulált és kizárólag harlikhoz kötött túrázási módszert.

Hiszen nézem a gépet, a bamba monitort. Peregnek a fotók. Póz itt, póz ott. Távoli, viszonylag egzotikus helyszínek, kábé 3 ezer kilométer távolságra. Hmm. Ez igen! Aztán jön a következő, persze mástól, PR-ból még rutintalanabbtól. A motorok utánfutón felspaniferezve várják a magyarországi indulást, majd a következő fotón a megérkezés, abba a bizonyos távoli országba még mindig az utánfutón. Persze nem bírom magamban tartani, így megosztom hagyományos közösségi csatornán, azaz személyes baráti beszélgetés során kérdésemet hogy van ilyen? Meglepő válaszokat, történeteket kapok. Ezek szerint korántsem kell ilyen távoli úticélra gondolnom, van, aki párszáz, vagy alig ezer kilométeres „túrára” is így jár. Futóra, cél, majd motor le, megkomponált fotók a „kötelező” helyeken, motor vissza, és autózhatunk haza … vagy mi repülünk és „Jean” viszi-hozza a szállítmányt. Típusban van szinte minden. Harley, japán cruiser, speed, CR.

Ledöbbenek. Azt hiszem, valamit rosszul csinálunk. Rosszul? Dehogy!

Hiszen míg odaérsz addig is ezer élmény történik. Mert történik, abban biztos lehetsz! Ám ha beülök egy autóba, mit kapok? Max gutaütést. Meg az „élményt” hogy mekkorát ettünk az útmenti gyorsétteremben? Mennyire figyelni kellett miképp pattog a futó? Stresszeltem a gépen ülve, megérkezik-e egyben a sofőr a motorokkal? Ja és persze közben lehet nyomkodni az okost, és megadni a koordinátáimat. Lássa csak mindenki, én most utazom.

Áá hülye vagyok én ehhez!

Nem megy. Inkább szétülöm a hátsóm, leveretem a vesém. Megesik, hogy összezördülünk, ám az éjszaka és a semmi kellős közepén felbukkanó (vad)kemping helyre tesz mindent és mindenkit, bár azért olykor kétségbe vonom magam, és a velem tartók értelmi képességeit. Teszem mindezt abban a kempingben, tisztáson, erdőszélen, ahol végre felpattinthatjuk az oldaltáska mélyén megmaradt ép söröket és a magunkkal cipelt vésztartalék virsli konzervet. Azt a virsli konzervet, ami sanszos, hogy már végigjárt velünk jó pár országot, esetleg szezont, de most csak ez maradt életmentőnek. És milyen jól tud esni, mennyire finom tud lenni ez a plasztik izé ott, a barátaimmal!

Szóval mégis ezekre emlékszem, ezek a sztorik jönnek elő jegesmedvés téli estéken, vagy épp szalonnasütés közben.

Fárasztó dolog ez tény, és lehet, hogy a fotókon sem mutat olyan ütősen, hiszen maszatos, leégett az arcom, kócos a hajam, sáros a bakancsom, és a francot érdekli, hogy’ áll a motor a tengerpart vagy a sziklák előtt. Fizikai pihenés? Valamikor ilyenkor, télen, de a fenébe, nekünk így kell. ;)