Nem túl régóta hordom magammal őket levakarhatatlanul. Ártatlanságomat valamivel több, mint 10 éve veszítettem el, és legalább kétszer ennyi ideig agyaltam rajta kell-e nekem. A kérdés több szálon futott. Egyrészt nem szeretem a végleges dolgokat. Kell, hogy ott maradjon a változtatás lehetősége, az én döntök - illúziója? -. Másrészt a bőröm elég határozottan reagál minden vegyszerre, néhány növényre, szóval mondhatjuk érzékeny a dög. Aztán jön a követező kín, a mit, azaz a minta. Csakis személyes, semmi általános. Ha ez a hatalmas világrengető dolog eldőlt, itt a következő traumatikus kérdés. Hova? És végül ne feledjük, anti-fésön mivoltomat, azaz hogy utálom a kommersz dolgokat, márpedig ezt már 10 évvel ezelőtt is igyekezett azzá tenni a divat. Hiszen mikor velem szemben libeg divatdémon, feltűrt rövid ujjúban, vagy láthatóan vacogva, de trikóban a HMCS (Helyi Menő Csávó) hogy jól szemügyre vehesd delfinkéjét, szögesdrótját –vagy ma már sok esetben televarrt teljes karját-, hááát erősen elgondolkozom belépek-e ebbe a halmazba. Igen, ez a tetkó, tetoválás, varrás, firka, ki hogy hívja.

Szóval anno, közel két évtizednyi mérlegelés és rengeteg elvetemült ötlet után tetkós haver megnyugtat, ezek a festékek már rég nem ugyanazok, és átesem a tűzkeresztségen. Mint semmit az életemben, ezt sem aprózom el. Negyed hát, azaz inkább teljes lapocka. Majd innentől megállíthatatlan. Gyűlik a firka, melyek mindegyike különös jelentőséggel bír számomra. Van, mi már veszített aktualitásából, ám mementónak, kontrollnak kiváló, elhamarkodott döntések ellen. -Például hogy ne essek újra csapdába, mint az a darkside pszicho-rovar a felkaromon.-

Viselem őket, de szándékosan, odatolva, nem teszem kirakatba. Az enyémek. Mára már magától értetődő hogy vannak. Az én testem, az én döntésem. Annyira hozzám tartoznak, hogy rendre elfeledkezem róluk. Aztán idén is, mint minden évben végre kitavaszodik. Az első igazán, már-már nyárias, rövid ujjús nap. Praktikus heti nagybevásárlás. A valóban boldogok között párjukat titokban csalók, este zugban piálók, gyermeküket pszichoterrorban nevelők, sorozatokat egyre agyatlanabbul bámulók, azaz emberidomítók és terelők által megbecsültek tömegei zombulnak a gondolák között, bevásárló szekerüket faltörő kosként tolva, egymás szemébe még véletlenül sem nézve. Ők, a felsőbbrendűek, a frankók, a „tisztességesek”. Ők a nép, azaz isten áldotta nép. Ők azok, akik elkezdenek diszkréten, kevésbé diszkréten, vagy épp taplón beszólogatni, szándékuk szerint alázni. Az első, elfúló, jajdefelháborodott hangú - Hogy néz ki?! Láttad?- mutogatásoknál még nem dolgozik a hardver, majd leesik. Rövid ujjúban vagyok. Igen. Ezek nekem szólnak. Elmosolyodom. Legtöbbször úgy, hogy lássa a címkéző is. Olyan is előfordul, hogy megkérdezem, van valami probléma? Ilyenkor szem lesüt, és eloldalog. Valahogy nem bírják a konfrontációt.

Hát akkor lássuk az okosságokat. Azaz milyenek is vagyunk mi, mi az, ami azokat foglalkoztatja, akik egyáltalán nem érintettek az ügyben, de vannak oly kedvesek, hogy aggódnak értünk. J Hiszen a sztereotíp mondatok közül egyik kedvencem:

„Hogy fog kinézni öregen”.  Nos igen. Ahogy elhallgatlak benneteket, jól. Ugyanis a kutyát nem fogják érdekelni a ráncaim, megereszkedett bőröm, hajdanvolt izmaim. Mind azzal lesztek elfoglalva mily csúnyán összefirkáltattam magam és most biztos nagyon rossz nekem. Elárulok egy titkot! A tetoválással remekül el lehet fedni a bőrhibákat, sérüléseket és hegeket. És igen! Azt is, ha már nem is annyira hamvas az a bőr. Lehet, hogy idővel kicsit átrajzolódnak a minták, de sebaj! ;) Nekem legyen ez a legnagyobb gondom, nektek meg a lumbágó, a demencia, az inkontinencia és a többi. Maximálisan kiegyezek ezzel :)

Szóval azt hiszem a „hogy fog kinézni” témát körbejártuk.

Csúnya. No, ezzel a filozófiai kategóriával és legfőképp szubjektív véleményezéssel oldalakat tudnék megtölteni. Mármint hogy mi a szép, vagy a csúnya. Illetve ezek lakonikus véleménynyilvánítása. A „nekem nem tetszik” már más kérdés. Jogod van hozzá. Mármint hogy ne tetsszen.  Ahogy nekem is az ellenkezőjéhez.  

Sittes: azt hiszem ez az egyetlen bélyeg, mely az évek alatt le és megkopott. Mára tán a kevésbé hízelgő celeb lett a megfelelője.

Primitív. Mármint viselője: hmm. Ki a primitív? Akit nem érdekel a te testeddel kapcsolatos döntésed, aki nem akar megkiabálni senkit, aki másmilyen. Aki másmilyen akar lenni, mert így kívánja és meri (!) világgá kürtölni „Ez vagyok én!”  (és itt most a VALÓBAN személyes mintákról beszélek)

A léha, szexuális tárgy sztereotípiát se felejtsük el. Erről ITT írtam, mikor is köntörfalazás nélkül kvázi le lettem kurvázva tetoválásaim miatt. Ha néha ezt a nénit leporolnák, tán vidámabb lenne, és nem vetítené rám vágyait. ;)

Izgalmas kérdés ez, hiszen bárkin(!) lehet fogást találni.  

És hogy mit keres ez egy „motoros” blogban? Mert most épp ez az egyik téma, ami szembejött velem, s mert a motorozás mellett napjaim nagy része e két másik szintén fontos dolog körül forog. A művészet és a lélek, valamint ezek összefonódása, és mert az is egy sztereotípia hogy attól leszel motoros ha van,…vagy ha nincs. ;)

Hát ez van. Lehet hogy unalmas volt ez a post (is) lehet hogy van ötleted, tapasztalatod milyen sztereotípiákat aggatnak ránk a festéktelenek. Lehet, hogy elgondolkodtál és legközelebb már nem foglalkozol velünk. Lehet…

 Kép forrása: www.moksha.hu

Nyugi, vannak közvetlen motoros témáim is, csak valahogy nem volt ingerem a közelmúltban írni....túl sok a magamutogató poszt itt-ott, és nekem elment a kedvem. Bár ezzel együtt a téma ott hever. ;)