Állunk a Mozi parkolójánál a város egyik főutcáján. Többen vagyunk, mint öt fő, és ezt tetézve még várunk is valakit. Megérkezik. Ez aztán a stílusos belépő, hiszen szirénázó rendőrautó füstöl motorja után! Mivel ma már nem szeretne a pincében bokszedzésen részt venni mint passzív edzőpartner, társunk megáll. A közeg kipattan és kezdődik a jól ismert rítus. Most épp egy ötszázas kellene. A rend éber őre rendkívül elnéző, de nemcsak ő, hiszen elnézŐ a hátsó ülésen ülő magas rangú civil tiszt is, mikor úgy tesz, mintha sosem látott volna minket, bár fia olykor velünk lóg. Motorral persze, mi mással. De szerencséjére most épp nincs velünk.
Szóval egyenruhásunk megengedi barátunknak, hogy odajöjjön hozzánk, így sikerül összedobnunk a bírság összegét, hiszen összetett markába dobja be mindenki amennyije épp van. No, akkor jöhet a következő műsorszám. Jegyeket, bérleteket…helyett, személyi igazolványokat kérem. Halljuk a jól ismert mondatot, immár kettejüktől.
-Engedély nélküli csoportosulás. Mit keresnek maguk itt. – elröppen pár nyegle válaszmondat, de egyik sem nyer. Most a szokásos gumibotozást sem. Úgy tűnik, jó napjuk van, mert csak az adatainkat írják össze…sokadjára.
Végre eltűnnek. Mi is indulhatunk. Ahogy motorjainkkal kifelé igyekszünk a városból, az emberek integetnek. Ja, nem úúúgy! Nem mai bájos világbéke integetés ez, nem falunapi felvonulás, hanem ökölrázás, anyázással kísérve. Persze, hiszen mi vagyunk a huligánok. Mármint a fiúk. A lány, az csakis mindenki lánya lehet, egészen biztos egy büdös ribanc. Hiszen látták már múlt szombaton a San Francisco utcáiban is hogy miként működik ez.
Ahogy indulunk, a késő délutáni utcán sétáló, moziba, cukrászdába igyekvő lányok fel-felkapják a fejüket. Facér fiúknak általában sikerül elvinni őket egy-egy körre. Így is, úgy is. Haladunk vidáman, borzasztó módon csak úgy valamerre, bármerre, különösebb cél nélkül. Valakinek eszébe jut, mintha az egyik buszmegállóban látott volna egy buli plakátot. Megállunk. Megvárjuk, míg egyikünk visszamegy megnézni. Jó lenne valami estére! Annak a bizonyos szombathelyi zenekarnak is állítólag lesz valamikor a környéken koncertje, de plakátot még nem láttunk, csak szájról-szájra járó információ van, hogy az egyik közeli településre eljönnek. Még/már jöhetnek. Mert nem mindenki jöhet ám ide!
A Pokolgép például nem. Ha őket akarjuk látni a szomszéd megyébe kell menni. És mi megyünk. December 10.-én, motorral. Egy kis pofon, egy kis megalázás, jókora adag átfagyás, és meg nagyobb adag jó hangulatú koncert és zene.
No de most nyár van, a tél még odébb. Szóval várjuk társunkat a programmal. Őt azonban megelőzi a helyi *körzeti kanász. Bocsánat körzeti megbízott, azaz a helyi rendőr. Elvtársak már leadták a drótot, itt bizony félelmetes alakok gyülekeznek, védje meg őket és a települést. Adatainkat megint felírják. Közben megérkezik haver, mehetünk. Ennek a *meghízott, megbízott roppant módon örül.
Megérkezünk a buli helyszínére. Még van időnk. Irány a kocsma, aminek lakói már a motorokat vizslatják. Egyszer nekem is majdnem vót egy ilyen! –szól egyikük.
Az semmi! Nekem van is! – kontráz társa fröccsös pohárral a kezében.
-Mennyivel mennek ezek? –szól a harmadik, Balatoni sörét szorongatva.
-Hát ennek meg milyen a haja? Ez fiú vagy lány? Koszos hippik!– na, kezdődik. A társalgás eléri a szokásos ívet. Eltoljuk a biciklit. Azaz átmegyünk a buliba, illetve annak bejáratához, hátha sikerül belógni. Itt most nincs balhé, mint a legutóbbi helyen. Ott valahogy azonnal kiszúrták, hogy „ezek városiak!” És máris kint volt a fél falu. Igazi urak, hiszen egyikük így szól hozzám. -Nőt nem ütök meg. -Tényleg nem. Oldalrúgást kapok. Szégyen a futás, de hasznos, így mondjuk finoman úgy, továbbállunk, egy darabig nyomunkban a pár nagyhangú helyi macsóval és nyúlfarokkal felcicomázott Trabantjukkal, Zsigulijukkal. Szégyen lenne, ha utolérnének. Nem is történik meg, bár jó orruk lehet, hiszen a peremkerületig jönnek utánunk, ahol mi elvegyülünk egy lakodalom lesői között. Eltűnnek. Ez már nem az ő terepük.
Néhány nap múlva megint sziréna állít meg minket. 81-el mentünk 60 helyett.
-Első versenyző, második versenyző és így tovább… sorol és mondja az összeget, kérve a papírokat. Jön az újabb, buszjegyre hasonlító bírságjegy. Ám most nem ússzuk meg ennyivel. Kell az előléptetés, így a két –nemi-szerv szemrevételezi a motorokat. Motoronként kábé 17 „engedély nélküli átalakítást” jegyeznek fel. Újabb bírság és másnap be kell mutatni a rendőrségen a motorokat visszaalakítva. Szopás. Több okból is. Egyrészt egész éjjel szerelés lesz, másrészt másnap indulunk az ország másik végébe Rocktáborba. Aztán persze ezt is megoldjuk. Átalakít, bemutat, visszaalakít. Így megy ez.
Így ment ez. Igaz akkor nem volt fb, fotó, meg híró vagyok mert elmentem karantén alatt motorozni. De nyafogás sem. Akkor nem integettek mosolyogva a népek, a rendőr. Akkor vegzáltak. Mindig. Tán ezért nem vesszük most sem tragikusan, ami történik. Hiszen mindez csak a ’80-es évek vége…újra.
És ezt már megint nem fogja egy csomó ember elhinni. :D
Kép illusztráció, forrása: Fortepan
* A "nép nyelv hívta így anno a körzeti megbízottakat. Azaz körzeti meghízott, ill, körzeti kanász. Természetesen csak a hátuk mögött, hiszen a szemében mosolyogtak és összehúzták magukat.
