A mai nap (január 7.) apropóján jutott eszembe az alábbi történet még 2012-ből, amiből aztán ez kerekedett.
Bolgár túra. Az előző éjszakát „Románia-belsőben” töltöttük egy benzinkút füvén, ló végtermékek között, ám mégis örömmel. Igen, ez is Románia. A mai román Románia. Crajovában köpködve kiüvöltő kisbusznyi primitív állat és valahol Gyurgyevó, azaz Giurgiu és Crajova között félúton fekvő kistelepülés benzinkútján szívesség alvás…
Az úgy volt, hogy „tanár úr én készültem”. Azaz bújtam a térképeket, a netet és minden egyéb információ fellelő helyet. Ebből kiderül, hogy Romániában kevés kemping van. A jelenleg magyarlakta településeket épp csak érintjük, tehát jobb ha magunkra hagyatkozunk. Szóval készülök. A terv szerint Makótól, Temesvár érintésével lecsorgunk Herkulesfürdőig, és ott a közelben lesz egy kis magánkemping, ahonnan aztán erőltetett menettel (Vaskapu bámulás és kilométerenkénti megállás mellett) átérünk a bolgár Ruszébe, a következő kempingbe.
Indulás előtti telefonon egyeztetések egyike során Taki nevetve közli, az egész tervet úgyis felrúgjuk első este… és valóban.
Potyareggeli Makón
Makón találka a kempingben. Délelőtt egy kenus csapat még megetet minket finom lecsóval, majd irány. Persze nem a tervbeli úton megyünk, mert hmmm van egy „festői szépségű út” (copy by Titkos). Nos, mikor a helyi erők a terv láttán homlokráncolva azt mondják hogy hááát igen, az érdekes út, no, akkor kell átgondolni az egészet. Úgy tűnik egyedül én vagyok józan (vagy hisztis, kinek hogy’). Olyan úton haladunk, hogy ex-futár Taki is csak annyit mondd „A 27.-ik visszafordító S kanyar után már nem számoltam”. Az erdők között egykori gyárak vas torzói merednek, forgalom szinte semmi. Igazából nem tudjuk merre megyünk. Már késő van, mikor begurulunk Lászlóvárára (Coronini). Szállás kellene, hiszen Herkulesfürdő a kempinggel együtt más irányban. A települést a feketelábúak nemzetsége lakja, akik szétfolyva ülnek házaik előtt. Cseppet sem feltűnő itt négy harli. Hogy tuti legyen, három kört is megyünk, de szállás csak drága hotelben van, így jöhet a következő kör, majd a településtől pár száz méterre szépen lekanyarodunk a Duna partra vadkempingezni. Volt itt éjjel minden, csak (számomra) alvás nem. A közelben emeletes kajiba, kutyákkal. Csórikámék jönnek kunyerálni. Persze megetetjük őket (is). Aztán éjjel szekérzörgés, üvöltözés, eszméletlen kutyacsaholás, bizonytalan eredetű pukkanások, autók jönnek-mennek, folyik a seft, az alkalmi és üzleti szex.
Lászlóvára. Az est kérdése: Bontsuk a cuccost, vagy ne bontsuk?
Reggeli merengés Lászlóvára-külsőn
Babakáj szikla
Reggel csepergő esőben és kellemetlen hűvösben útra kelünk. Végiggurulunk a Duna mentén, keresztül a Kazán-szoroson, a Vaskapun át. Bámészkodunk, lessük az eget, majd később én már a tankomat is. Tuti hogy nem bírja ki Orsováig. Nem is. Egy kis faluban FP tankja kiszárad. Hamar kint terem az öreg, akinek háza előtt a ló megadja magát. Csak románul beszél, de gyorsan el activitizzük neki a problémánk, így mire Takiék visszaérnek, az öreg által ugrasztott szembe szomszéd már hozza is PET palackban a naftát. Pénzt nem hajlandóak elfogadni. Marha lassan haladunk, hiszen annyi a látnivaló. Szörényvár (Turnu Severin) magasságában kezdünk gondolkodni a szálláson. Az már tuti, hogy Ruszéba nem érünk át. A térkép szerint valahol Crajova és Gyurgyevó között van egy kemping.
Kazán-szorosi bámészkodás
Ja, volt. Valamikor 1986-ban. Most csak szétmálló faházak jelzik. Mivel zsákutca, már jönnek is ki a helyi erők, így a vadkempinget itt felejtsd el. Csak feketelábúak. Szoba van, 25 euró/fő tetőtérben, a motor lent fémgyűjtőék között, a szoba levegőtlen, bűzös. Csak motor mellett vagyunk hajlandóak maradni, szóval nyergelj! Fel-alá keringünk egy körön belül, közben vaksötét lesz. Vadkemping helyet keresve behajtunk egy földútra, ami mély homokká változik…aztán a lámpafényben közvetlenül az orrunk előtt hirtelen felbukkanva hatalmas, kikötött ló ágaskodik a motor felett. Magánterületen vagyunk, lelőnek baszki. Fut át az agyamon, és úgy kapom fel, majd fordítom meg a 240 kilós dögöt a mély homokban, amit a mai napig nem tudnék megismételni. A többiek a másodperc töredéke alatt követik példámat, a harcosokat már nem várjuk meg. Újra a főúton kevergünk. Egy benzinkút előtt többször is elmentünk. Hemi besokall, és bemegy a kútra -én innen nem megyek sehova- konok nézéssel. Fiúk bemennek az épületbe. Megkönnyebbülten sóhajtok mikor meglátom a vigyort a szájuk sarkában. Itt alhatunk a füvön, de jól világítsuk meg a területet, mert tele van aknákkal. Ló aknákkal. A kút éjszakára bezár, és az olajon kívül nincs is más eladó terméke, úgymint életmentő sör például. (régi ÁFOR kút stílus)
A benzinkúti vadkemping
Reggel megköszönjük a szívességet és megyünk tovább Gyurgyevó felé. Tankolás. MOL kút. Ahogy leemeled a pisztolyt a kútról, a számláló már ugrott is. Csalás magasfokon. Tankolás –és lehúzás- után nézzük a térképet. Egy gyógyszerszállító furgonos srác segít. Ne arra menjünk, mert ugyan az is azt irányt mutatja, de az nem jó, hanem a másik úton. Szerinted merre mentünk? :) Hát persze hogy az elsőként kinézetten. :) Haladunk, majd jobbunkon hamisítatlan ekhós szekerek tűnnek fel a mezőn. Csapatostul. Körülöttük szétbontott, kibelezett autók. Rejtett nomád erőforrás klán. Sokan vannak. Itt ne robbanjak le! Fut át agyamon.
Beérünk egy pár házból álló településre. Gyurgyevó 47 km. Ok, de hol? Elfogyott az út. Különböző méretű kövekkel borított szűk ösvényszerű valami. Nem látni meddig ilyen, a távolban Gyurgyevó ipari tornyai centisnek tűnnek. Fejvakarás. 47 km. A nyitott beltnek gyilkosság. Kényszeredetten visszafordulunk, ám előtte Taki még mondja, ne lepődjünk meg és semmiképp ne álljunk le (berúgós motorok), de ő a Buellel megáll és lefotózza a szekértábort. Lassan csorgunk, közben szemünk a visszapillantón. Taki megvan. Megállunk a településen, ahol elmondja nem sikerült a fotó „ahogy megálltam, a Carl Lewisok azonnal elkezdtek rohanni felém”. Szóval fotó nincs, csak a szavunknak adhatsz hitelt.
Földvár...izé Gyurgyevó felé félúton
Kanyargós, a lefelé fékező autók által felgyűrt aszfaltú úton beérünk Gyurgyevóba. Most már rohadtul elhagynánk az országot. Undorral néző határőrök, majd a Barátság hídon átkelünk bolgár felségterületre. A hidat az ötvenes években építették, de ókorra hajazó monumentális pillérekkel látták el. Vajon mi vár ránk a hídon túl?
A Híd
Begurulunk a bolgár részre, Rusze város határátkelőjére. Határőr pislant a rendszámunkra, majd Hemi útlevelére. Széles vigyorral a képén, szinte szabályos kiejtéssel közli. „Attila a hun! Isten hozta” és int, hogy menjünk csak, nem kérdez, és nem néz semmit. Hogy ez a mondat nekünk akkor mit jelentett, tán sosem fogod megérteni. Nekünk akkor, több mint ezer km-re otthonunktól nagyon fontos volt. Jelzés, hogy jó szívvel várnak, hogy jó helyen vagyunk.
Hát ez a határeset jutott eszembe ma, Attila napján.
Lehet hogy folyt.köv? Meglátom.
