Igényes vagyok. Ez mindig az árcédulára pillantva derül ki. Hogy’ hogy-nem, mindig sikerül rátapintanom a legdrágább holmikra. Talán azért, mert nem veszek mű dolgokat. Inkább keveset, de jót. Így vagyok a cipővel is. Nem váltogatom stílusom a széliránynak megfelelően, a megalkuvást nem nekem találták ki, és bár rögösebb út, de úgy tűnik beválik. Persze ezért valamit az asztalra is le kell tenni. Tán ezért van sok munkám tetováltan, farmerban és bakancsban is, míg a többi szakmabeli igyekszik a lehető legkonformabb lenni. Nincs tehát hétköznapi és hétvégi viseletem. Abban járok, abban dolgozok amiben motorozok. Így vagyok a bakanccsal is. Évtizedek óta ragaszkodom a jó öreg Martenshez. Ám hiába stapabíró, valahogy szellősnek éreztem idén tavasszal a még hűvös időben motorozáskor, és a legkisebb eső is nyomot hagyott a zoknimon. Következő boxoláskor átnéztem és egy repedésre bukkantam a sarkamnál. Aztán rövid idő múlva máshol is. Elfáradt. Elhasználtam. Eldobni semmiképp nem fogom, hiszen megjártam benne Litvániát, Bulgáriát, Romániát, Erdély egy részét, Szerbiát, Csehországot, Ausztriát, Németországot és még rengeteg helyet. Nem is beszélve a bal lábfejnél kialakult jellemző kopásra. Igen, a váltó. :)
Valami viszont akkor is kell, mert beázik. Mivel rendszeresen böngészem a különböző aukciós oldalakat hamar találok a méretemben megfelelő és a megszokott stílusú Martens bakancsot. Igen használtat. Hogy miért? Türelem!
Sikerül is találni egy jó állapotút, ami kellően régi. Megérkezik. Valahogy fényes. Valahogy nem akaródzik felvenni. Valahogy végigmotorozom az idei szezont is a szakadtban. Ok, de igénytelen nem vagyok, és mivel az edzőcipő lassan hűvös viselet, ma akkor átboxolom azt az „újat” és talán majd megszeretem ezt is. Forgatom a kezemben. Idegennek érzem. Nem az a megszokott tapintás, valahogy átsejlik a gatyi. Gyanút fogok. Kihúzom a nyelvét. MADE IN THAILAND. Kész, ennyi. Megvan miért ódzkodtam tőle. Csak emlékeimre támaszkodhatok. TUDOM, hogy megkérdeztem angol-e.
Igen. Ma a Martenst már kínában gyártják( és ezek szerint egy kis szériát thaiföldön is). Ezért kerestem régit, használtat, Angliában készültet. Mégis megszívtam. Hirtelen az elárultság és a valamit megint elvesztettem érzése uralkodott el rajtam. Kicsi az esély hogy valaha megint lesz jó kis Martens bakancsom, ami ugyebár mást is közvetített a tartósságon, megbízhatóságon kívül. Szembenállást. A tömeg elutasítását.
Ez a távol-keleten gyártott Martens valahogy olyan, mint a Kínában gyártott Tibeti zászló.
Ugye érted? ;)
