Tízegynéhány éve néhanapján még el-el jártam robotolni az öreg Guzzival, de nem csináltam belőle rendszert. Motorozva még nehezebb volt bekanyarodni az elé a bizonyos sorompó elé, hiszen vérem vitt volna tovább. Aztán Gusztit Fekete Péntekre-re cserélve többé már meg sem fordult a fejemben. Úgy éreztem ő több annál, hogy egy munkába járó jószággá degradáljam. Mindezt fűszerezendő, „munkaalanyaim” előszeretettel vettek magukhoz olykor egy-egy visszapillantót, antennát, és végeztek kérés nélkül más gépjármű átalakításokat, így nem lett volna biztonságban. Bolondokháza no.
Közben az élet úgy hozta, hogy már nem 20 km-t jelent a napi munkába járás, hanem minimum nyolcvanat, de inkább többet. Több alternatívával is közelíthetek. Felújított többsávos, már-már autópályára hajazó „gyorsforgalmin”, és kanyargós, falvakkal tűzdelt, ámde gyönyörű tájakon keresztülvivő „ráérősön”. Ám még mindig ellenálltam. Bár egyre nehezebben, de sikerült. Aztán persze már megint közbeszólt az élet. Egy időre kocsi nélküli lettem. A tömegközlekedést nem nekem találták ki, de a távgyaloglást sem. OK, akkor mese nincs, FP reggel, FP délben, FP este. Persze kifogom az esős, felhőszakadásos napokat, de ezen nem különösebben lepődök meg, hiszen nálunk ez alap. Emiatt nem is pötyögnék. Ami miatt most szenveded soraimat az egy másik jelenség. Hogy ne legyen unalmas, reggelente a gyors, délután a nézelődős úton járok. Mindkét irányból több alkalommal is találkozom ilyen-olyan motorkerékpárral (értsd nem robogó). No, több hét alatt mindössze egyszer történt meg, hogy rámintett egy motoros kolléga. Egy napsütéses alkalommal, lépéses - kanyargós útszakasznál intettem egy cirkálónak, ám vezetője és utasa értetlenül, lefittyedő szájjal nézett vissza a kis vakarcsra. Érdekesnek találtam a jelenséget, hiszen mikor minimum kettesben haladunk az öreg shovellel, bőszen integetnek, és minden fórumon előbb-utóbb (főleg a kezdő) motorosok vesszőparipája az integetés kérdése.
Aztán eszembe jutott, amin már korábban is jót derültem. A „mutatni kell”, és a külsőségek. Igen, az én ezres, szárazon 240 kilós valóban VASam, szemből úgy néz ki mint egy fitnessz Simson. És Ő nekem pont így jó.
De ha lehet többet ne olvassam frusztrált kis hülyéktől hogy a harlisok nem köszönnek! :P
