Ha május eleje, akkor Grab the Flag ( még több kép). Egy évtizede járunk a kupa magyarországi futamára, nem volt ez másként most hétvégén sem. Szombat késő délelőtt értünk le az ostffyasszonyfai Pannonia Ringre. Első pillantásra úgy tűnt a kíváncsiskodókat hozó motorok többen lesznek mint a versenyzők, olyan sok volt a foghíj a placcon. Kissé csalódottan kezdtük körözésünket, mert a jól ismert, és általam egyszerűen csak „Arieles csapatnak” aposztrofált, ám tisztességesen Historic Motorcycle Racing-Team névre hallgató, gyönyörű vintage motorokat felsorakoztató társaság hatalmas busszal és csupán egyetlen gótikával érkezett. Legalábbis egyet tettek ki közszemlére, és az edzőfutamoknak is csak egy Rudge vágott neki.
A pályán épp az „ifjak” edzettek. Azaz a ’70-es évektől ’83-ig terjedő időszakban született –elsősorban- japán gépek. Ez a csoport nem hoz minket lázba, így inkább a boxokban bóklásztunk. Sorolgatás helyett nézzétek a képeket, miket láttunk.
Csemege minden sorban volt. Korábban még nem láttam itt például AWO Simsont.
Baktatunk, baktatunk, aztán egyszercsak HOPP! Ismerős forma. Egy VL.
Mellette furcsa, ládával megtámogatott pózban gazdája, körülötte alkatrészek. Kész. Heminek ennyi volt a menet. Itt a mesebeli három kismalac farkasának technikájával először csak a lábát óvatoskodja be, azaz dzsekivel a hátán közelít, majd leguggol, aztán jó farkashoz méltón hamar bent van az egész házban, azaz már a motornál matat, dumál, activity-zik. Kiderül a váltónál van a probléma. Nézem őket egy ideig, aztán otthagyom maguknak a friss szerelmeseket.
Közben a pályán már a vintage kategóriások is képviseltetik magukat a –még nem időmérő – edzőkörökön, így őket bámulom a szerintem legizgalmasabb és a plebsz számára is relatív közelről látható kanyarban. Szórakoztató, de korántsem nevetséges látni, ahogy a lóerők hiányát pótolandó, a markolatot körbe csavarva, szinte lábbal segítve próbál a kanyarból kijőve az egyenesen a maximumnál is többet kihozni öreg gépéből a versenyző. Vannak nagyon bátrak és szerencsések is, akik a kavicságyból pattannak vissza sértetlenül, és látok patent, kanyarban előzést is.
Aztán jön az ezer hangból is felismerni vélt mély lódobogás-szerű hang, és a napfénytől megcsillanó krómtank alatt meglátom a V blokkot! Pár éve egyszer láttunk egy VR sporit, aztán egyszer-kétszer egy-egy Aermacchit, de azon kívül harlit nem. Most meg itt van kettő VL is! Leshelyemen megvárom míg lemennek a pályáról, és a nemrégiben elkészült tribün végébe rohanva igyekszem szememmel megtalálni a csillogó tankot, követni melyik boxhoz áll be. Persze nem látom, illetve amerre látni vélem, arra nincs. Visszamegyek szerelőinkhez, és mondom pasinak, én biza VL-t véltem látni króm tankkal. Német fickó felkapja a fejét, de nem szól, nem tudom mennyit értett meg abból amit mondtam. Remélem sokat nem. :) Mert perceken belül bezakatol a festetlen, nyers alutankú csoda…egy Indian. Persze együtt vannak. Hemi megnyugtat, abból a távolságból lehetetlen megállapítani hogy melyik amerikai ikont bambulom.
Közben ismerősök jönnek, kicsit barátkozunk, beszélgetünk. Aztán az időmérő futam előtt 10 perccel elkészül a VL is. Nagy az öröm, még egy kis pózolás is belefér széles vigyorral. Felmegyünk a start hellyel egy vonalban lévő boxok tetejére és várjuk a vintage futam indítását. Dübörögnek az öreg járgányok, tisztelettel vegyesen viccelődünk, hogy nekik nem kell sok melegítés, már tuti forrnak, aztán elindul a bemelegítőkör (erről és a startról megkíséreltem videót készíteni ), majd a 7 versenykör. Az Indian erősen a középmezőnyben végez a sok BMW között, de a harli sem utolsónak pöfög be, sőt, ami a lényeg, hogy bepöfög. Ismét nagy az öröm, amiből felénk is jut.
Lassan hazaindulunk, mert vár minket egy rockabilly koncert. Jó kis nap volt.
