Ma ismét a géphez voltam kárhoztatva munka okán. Ilyenkor néha, lazítás gyanánt, elkezdek játszani a google-val. Egyik kereső kombinációra kidobott egy blogot. Nem szeretném az egészet értékelni, főként nem áll szándékomban politizálni, csupán az utolsó bekezdést, annak is kiemelten az utolsó mondatát érzem ujj bizsergetőnek.
Lássuk:
„A 80-as években – később MDF-essé, SZDSZ-essé, Fideszessé váló – fiatalok, diákok értelmiségiek járták Erdélyt, vittek élelmiszert, gyógyszert és magyar könyveket az ottani magyaroknak, akiknek meg akarták ismerni az életét – múltjukat, jelenüket, kultúrájukat, gondjaikat, örömeiket. Ma motoros hordák átrobognak Erdélyen a Hargitáig, meglengetik a piros-fehér-zöld meg az árpádsávos zászlót, eléneklik a székely himnuszt és robognak vissza.”
Hmmm. Az első, majd második és ezután sokadik olvasatra is bicskanyitogató mondat többet árul el szerzőjéről mint azt ő gondolná. Elsőként ismeretbéli hiányosságokat leleplező. Miért is?
Mert a pejoratív, bár engem cseppet sem bántó horda jelzővel illetett motorosok akkor kezdtek Böjte Csaba és árvaháza számára gyűjteni (2005-ben), mikor az még nem állt politikai érdekek célkeresztjében. A csupán oda és visszarobogva, lobogtatva portyázó hordáknak, vagy horda elemeknek, nem hinném, hogy sikerült volna rátalálni erre a remek emberre és megismerni az ő és az őt körülvevő gyermekek gondját, majd ezen gondok enyhítéséért hosszú éveken át tenni is.
Ezzel párhuzamosan pedig a dévai sikeren felbuzdulva a gyűjtést folytatni- kiterjeszteni Perbenyik árvaházára is (igen, Perbenyik nem Erdély ;) )
Szerzőnk valószínűleg nem értesült ezekről az évekről, eseményekről, hiszen nem tudósított róla a Fókusz (ahogy más média sem).
Mint ahogy azt sem tapasztalhatta meg, hogy a motoros túrázók, a motoros hordák jelentik sok esetben a turizmusból élők mentsvárát. Nincs ez másként Erdélyben sem. Hiszen mikor ezek a hordák berobognak Erdélybe, ott megszállnak, esznek-isznak, belépőket vásárolnak, sőt uram bocsá ajándékokat is. Mindezzel a maguk - tán hedonista, tán múltidéző, tán tiszteletteljes – módján hozzájárulnak az ebből élő, vagy e tevékenységből mellékesre szert tevő emberek kenyeréhez, szalonnájához.
De ami a leglényegesebb, hogy a szerző (ras2), nem másról tesz tanúbizonyságot, mint kirekesztő, címkéző, általánosító személyiségéről, nézőpontjáról egy olyan csoporttal szemben, melyről - mint ahogy kiderül- semmiféle valódi ismerettel nem rendelkezik a puffogtatott, és tudatosan alakított sztereotípiákon kívül.
Ő, aki állítólag mindezek ellen harcol saját, rendelkezésre álló eszközeivel.
Bujkált a kisördög egy kommentre, de nem láttam értelmét, hiszen szabadelvű bajnokunk egy másik, érvek-ellenérvek ütköztetésére irányuló próbálkozó hozzászólót nemes egyszerűséggel eltanácsolt a közeli italboltba.
Így meghagyom számára a –szándékai szerint- roppant frappáns zárómondatot, és a félkrajcáros kiskakas szerepét saját szemétdombján … és én is maradok az enyémen. :)
Kép forrása: www.devaigyerekek.hu
