A németországi Veterama veterán börzéről régóta szerettem volna írni. Most, hogy friss az idei élmény, megteszem. Annyi csavart rakok a dologba, hogy a három napos börze egy-egy napját különböző évekből gereblyézem össze. A történet csajos lesz, nem fogok árlistákat és címeket közölni, csak egy szubjektív élménybeszámoló 3 impulzus, 3 körülmény, 3 nap, 3 kínálat. Ha így is érdekel jó szórakozást!
Veterama elsőbálozóként anno - Péntek
Még a katalógusok garmadája közepette is különös misztikum lengi körül a németországi Veterama börzéket. A szájhagyomány szerint ez az a hely, ahol baromi olcsón lehet alkatrészeket venni, ahol egyfajta terülj asztalkám van mindenből.
Persze a kétszer 11-12 órás utat, a két éjszakát a parkolóban, annak minden „komfortjával” bíró sátrazással, az olykor fagypont körüli hőmérsékletet és az egyre súlyosabbá váló hátizsákkal való napi tízegynéhány kilométernyi gyaloglást már jóval kevesebben vállalják.
Inkább szép hosszú listát készítenek és átadják azoknak a marháknak, akik nem szeretnék másodkézből olvasni milyen egy veterán autó és motorbörze ami 275 ezer nm-en zajlik.
Szóval, ha október második hétvégéje, akkor BŐŐŐŐRZEEEE. (hogy Takit idézzem, mikor hazafelé tartva, álmából felriadva közölte a társaságot illegális munkavállalónak vélő autópályarendőrrel ottlétünk okát…ezek azt hiszik mindenki rabszolga akar náluk lenni.)
Csapatunk számára ez jóval több, mint egy egyszerű börze. Három nap együttlét, nomád körülmények és sok-sok vastelep cucc között.
Többiekhez képest én középső csoportos óvodás vagyok. Mivel nekem nem kell senkinek, -legfőképpen magamnak nem- bizonygatnom, ha nem akarok, nem fázok.
Ezért évekig ellenálltam a hívó szavaknak, mondván fáztam eleget, no és az utazási költség sem éppen két fillér. No persze mindig megbántam mikor hazaérkezvén a portyáról Ő elém pakolta a kincseket és történeteket.
Aztán pár éve rábólintottam. OK menjünk börzézni. Jöjjön, aminek jönnie kell! A dologban volt némi kockázat, hiszen az a törzstagnak számító két lány, akik miután megjárták A börzét, hamar eltűntek életünkből. Én kullancs vagyok, maradtam jópár börze után is. :)
Csütörtök este 8 óra tájban indulás, majd erőltetett menetben két rövid pisivel, hajnalban már a sinsheim-i áruház parkolójában várjuk a puhány pestieket. :)
Itt a szükséges ellátmány felvétele. No, ennél a pontnál érzik először hálásnak a többiek, hogy külön kocsival vagyunk. A kereskedelmi mennyiségű, de saját végfelhasználásra vásárolt penészes sajt irgalmatlan három napos zokni szagú, és még 3 napig érni is fog kocsihőmérsékleten. Viszont most csak nekünk, csak nálunk. :)
Innen már egyenesen Mannheim, a reptér szomszédságában lévő rendezvényközpont. Hurrá! Repülőgép imádatom is ki van elégítve!
Sátorverés, kávé és a magunkkal hozott welcome drinkek elfogyasztása után, a déli kapunyitáskor nyakunkban a hétvégi belépővel belevetjük magunkat a portékák közé, mielőtt bárki is megelőzne.
Szisztematikusan járjuk a sorokat, több csapatra osztódva, ha valaki olyan kincset találna, amire a másiknak szüksége van, nehogymár más vigye el. Kezünkben a belépéskor kapott konkrét és részletes kiállító/árus lista. Persze a megszokott harlis emberek ugyanazokon a helyeken vannak, de mindig van valami új. Fiúkat már ismerősként üdvözlik, engem friss (sajnos csak ebben a kontextusban) húsként mustrálnak a klasszikus biker arcok, kérdezgetik pulóverem láttán hogy ugyan már kislány tudod-e mi az az Ironhead?! Én büszkén felelek, naná, egy 1975-össel repesztek. Pillantások megváltoznak. Pozitív irányba. Hemi láttán vigyorognak és billige, billige, fünf euró kántálásokkal viccelődve konstatálják megjött a jiddiseket meghazudtoló alkusz, akinek minden 5 euróért kell. :)
Vadászebként szimatoljuk listánkon szereplő alkatrészeket, azonnal visszük ami jutányos, és taktikázunk amit olcsóbban is elvihetőnek vélünk. Mindjárt az első sorban beszerzek magamnak egy jó állapotú első gumit, horrorisztikus 10 eurós áron. :) Hátránya, hogy cipelhetem egész nap.
Négy körül erőm egyre fogy, lábamat nem érzem, és a hátizsák kellemesen ellenfeszíti egészségtelenül görbülő hátam. Cserébe egyre jobban belejövök az alkudozásba, a viccelődésbe, a vadászatba, a gasztronómiai bartellbe (vakaroshegyi páleszért tiroli sonka). Könyékig turkálok az olajos alkatrészeket rejtő ládákban, spontán motorszerelői továbbképzésben részesülök, és persze fotózok, mint egy idióta, hiszen szemmel nem tudom befogadni a látványt. Olyan motor márkákat látok, fellelt illetve gyönyörűen restaurált állapotban, amilyenekről soha nem is hallottam.
Öt óra tájban már hulla vagyok, rápillantok a bilétára a nyakamban. Hurrá! Hatkor zár aznapra. Vánszorogva és reménykedve kérdezem: akkor hatkor kimegyük? Ja, dehogy, este még koncert az árusok itt alszanak, sötétedésig maradunk- érkezik a válasz. Kész. Hanyatt dobom magam, itt döglök meg a betonon, ha még 3 órát keringenem kell. 
Aztán némi Sangriával átlendülök a holtponton, de azért örülök, hogy nyolc táján kimegyünk a parkolóba sütögetni, és dumálni. Lovagokkal vagyok körülvéve, így az egyetlen ülőalkalmatosság az enyém. Kihasználom. Ülök és nézek ki a fejemből. Rémlik, hogy eszek is valamit. Aztán 9 körül motyogok egy mindjárt jövök-öt és a sátor felé mászok. Arra eszmélek, hogy életem párja kedvesen bontogat bomberemből és igyekszik rám tuszkolni a hálózsákot.
Kit érdekel a hideg?! Elájulok a 37 órai ébrenlét után. 
Folyt.köv.
