Hosszú ideje nem vágyom téli motorozásra. Legalábbis így, a tél elején.
Télen többet agyalok. Annak van itt az ideje, bár sokan nem szeretik a gondolkodókat. Pedig gondolkodok MERT vagyok!
Mindig irtóztam a középszerűségtől. Lehet hogy defekt, de ez van.
Életem első éveit egy erdő közepén álló vadászkastélyban töltöttem. Ez megalapozta antiszociális énem, és a tiszta értékek iránti vonzódásom. 13 éves koromban –bőven az átkosban- a fürdőszobai bojler gázlángjában melegített tűvel szúrtam egy rakás lyukat a fülembe, keresztet hordtam mikor sarlót kellett volna, rosszfiúkkal barátkoztam, tiltották tőlem többi lányt. Különös érzékkel találtam meg a különcség, az átlagtól különbözni vágyás olyan formáit, amitől a jólnevelt, konform átlagpolgárnak feláll a szőr a hátán.
Rájöttem jobb ha hülyének néznek, akkor vagyok igazán nyeregben. Akkor válik a magabiztos másik igazán kiszolgáltatottá, és mutatja meg valódi arcát. Élvezem mikor nyúzott katonai kabátom vagy bőrdzsekim láttán lesajnálón néznek, míg meg nem szólalok. Valami különös perverzió ez. Talán emiatt is kezdtem vonzódni az öreg motorokhoz. Mert az öreg motor, főleg az öreg harli ciki. Aztán egyre kevésbé lett ciki. Mikor „valakinek” számító motoros ül melléd, és arról beszél mennyire szeretne ő is vashengeressel, és mennyire irigyel, mert te megteheted és… különben is. Igen különben is.
Egyszerre csak azok kezdtek el nagy hanggal motoros találkozókra járni akik elől régen oda gyűltünk, akik akkor közelébe sem merészkedtek. Mi történt? Észrevétlenül kihalt belőlem az inger a motoros találkozókra járás iránt.
Minden agyamentség, aminek segítségével reméltem megúszom a középszerűséget, az átlagot, egy idő után bekúszott a köztudatba. Magyarán divattá vált.
Ekkor mindig váltottam, változtam. Megkaptam, elvették, lemásolták. Minek nekem ezután?!
Aztán egy nap arra ébredtem divatba jöttünk. A stílus, a motor. Örülnöm kellene? Lassan mindenki vashenger guru lesz, vasmotort akar. Emlékszik, és begyűjt, aki örült hogy a kilencvenes évek végén megszabadult tőle. Mindig ilyent akartam felkiáltással ossza az észt, aki plasztik motorján eddig szórta gúnyos megjegyzéseit.
Mi lesz most? Váltani, változni fogok? Hogy’ fogok lázadni az ellen, ami számomra ilyen sokat jelent, és amit most igyekeznek degradálni, mert nem jut jobb eszükbe,?! Mert divat a nosztalgia, mert elég volt az eldobható, ócska dolgokból. Mert divattá vált az érték.
Azt hiszem most még nagyobb szükség lesz a barátokra. Az igaziakra, akik nem váltják arcukat minden divathullámmal, akik nem arra forognak, amerről a nap süt. Igen, azt gondolom így túlélhető. Hiszen a divat avul, tovaszáll, és akkor én, motorom, stílusom újra divatjamúltak leszünk.
Újra az leszek, aki ócska bomberében, szaros kerti kapáján nem átall keresztül kasul motorozni amerre a szél viszi.