Százezer. Van kinek kevés, van, ki soha meg sem közelíti. Relatív. Százezer. Persze kilométer. Mi más. Nem nagyon szoktam hisztériázni a kilométereken, inkább élményt gyűjtök, mint statisztikát, éppen ezért volt döbbenetes mikor kiderült úgy tűnik „kötelező” motorgenerál lesz hamarosan. Muszáj –lenne-, bár tünetek nincsenek, így odázom, míg lehet. Százezer kilométer, egy sokak számára ipari hulladékkal, egy idén 43 éves motorkerékpárral, egy 1975-ös évjáratú ezer köbcentis Harley Davidson Ironheaddel. Mit ne mondjak nem gondoltam volna! S hogy miért nem? Két részben elmesélem, és ezzel beismerem, nem vagyok híró vagy híróina, igenis esendő vagyok, és olykor fosok, mint a tojógalamb, no és persze vannak korlátaim is. Furcsa mi? Egy mutatni kell világban ahol mindenki hős, bátor, ősbiker ill. bikerina, és pálcikával eszi a galambszart. Én viszont ember vagyok. ;)
Ha azt mondom FP azaz Fekete Péntek ( a motorom), akkor óhatatlanul felsejlik oktatóm, bátorító vállveregetése mellett elhangzó mondata: Csillagom, k*rvára nincs érzéked hozzá, de nagyon akarsz. Hát így, ezzel a nehéz kereszttel indult az én hivatalos pályafutásom, és jól jegyezd meg, mert visszatérek még rá. :)
Már jó előre kódolva volt a motorozhatnék vágy, így nem is értettem anno a szülői aggódást, hiszen ők tehettek róla. Hogy is van a kedvelt bemutatkozó szöveg? Már nagyapám, apám is motorozott. Vagy, ahogy 8 éve már írtam:
„Egykor vala az egyszerű, mezei férfi, kinek el kell jutni egyik helyből a másikba. Tömegközlekedés gyakorlatilag zéró, autó pedig csak az állami vállalatoknak, vagy néhány külföldre szakadt művésznek. Ezért aztán kézenfekvő megoldás a motorkerékpár. Ennek köszönhetően mondhatom el én is, hogy bezzeg már a nagyapám is motoros volt. :P …
Idővel aztán megállíthatatlanul átszivárgott a tengerentúlról a lázadás szimbólumaként a motorkerékpár. Tetszetős volt, úgy az eszköz, mint a stílus és máris termékeny talajra hullt vörös csillagos kishazánkban. Kezdtek kialakulni a sportegylet mögé bújt lázadók és a vagány vidéki srácok, mert mégiscsak látványosabb volt befarolni Bözsi elé a Danuviával, mint busszal, vagy lovas szekérrel poroszkálni. Máris mondhatom, hogy jééé már apám is motoros volt. :P Hála az MHSZ-nek és a gyakorlatilag ingyenes képzésnek, mindenkinek volt motoros jogsija. Motorozott is 1-2 évet, míg meg nem nősült és élte biztonságos polgári életét.”
Tehát már apám, nagyapám, sőt anyám is motorozott, és apám pár éves koromban fel-alá körözött velem az udvaron, miközben –mivel a lábtartó még valami misztikus messzeségben leledzett-, lábaimmal a levegőben kalimpáltam és vigyorogva kapaszkodtam apám derekába, míg szülőanyámat szívinfarktus kerülgette. S ha ez nem elég, nagyanyám hatalmas, buxus-labirintusának origójában egy Tatran korpusz volt beásva, amin öcsémmel vad gáztépések közepette „bejártuk” az egész világot, közelharccal eldöntve épp ki vezet. Aztán nyolcadikban lehetőség volt a kismotor vizsga letételére a suliban. Kiröhögtek…aztán később már nem röhögtek. Persze mindig lázadtam és lázadok ma is, ehhez pedig kitűnő táptalaj volt a motoros huligánok közé tartozni, mégha olykor –Olykor? Mindig!- értek is atrocitások. Szóval az alapok megvoltak, így magától értetődő volt, hogy motorozni fogok, hiszen köztük, velük érzem jól magam.
Guszti vasplaccra dobásakor
Később, jóval később, az a nincs érzéked, befolyásolta Junakunk sorsát. Mert az MZ-k, ETZ oké, ámde a Junak nyomorult kompressziójával is olyanokat rúgott vissza, hogy nem kívántam a vele való motorozást, így a ’79-es spori megvételekor, ahogy megörököltem, ment is a háztól, hogy átüljek egy számomra minden tekintetben megfelelő 350-es Moto Guzzira. Aztán a Guzzi szépen meghízott a kompatibilitásának köszönhetően V650-esre, csodálatos hangú Sportster kipufogókat tettünk rá, szürkéből megmattfeketült, drag kormány, nyesett sárhányók, műgyantából pótoltuk a hiányzó oldaldeklit, és persze hátsómra szabott ülést kapott a dorong gyári helyett. Majd én, miután évekig tesztelve voltam a nem épp finomkodásáról híres motoros pasikkal az Alpokban és még több hasonló kanyarmentes helyen, úgy gondoltam tudok motorozni. Főleg, mivel közben eltelt 16 év, ami gombócból is sok.
Pasi XLS Roadster Sportsterén vigyorgok mint a vadalma 2002-ben
Néha-néha vezettem a ’79-es sporit, de rohadt súlyos volt és ahhoz képest magas, fék minimális -főleg a Guzzi integrált Brembo fékjéhez képest-, szóval macerás. Elkönyveltem, hogy én már gyakorlati Guzzista maradok. Ez nem okozott problémát harli fanságom ellenére sem, hiszen nem egy népmotoron ültem, és kimaradt a japán létra, ami terv is volt. (most lehet köpni :))
Aztán 2004 júniusában a Wildban megjelent egy hirdetés egy ’75-ös sporiról. Olcsó volt…nagyon. Telefon. No nem én, mert én húztam a bélést, hanem pasi. A motornak persze véres a torka, de legalább tudod, hogy kosár, így nemcsak az ára nem okoz meglepetést. Hazahozzuk, és ezen a nyáron olykor bizony a hátsó ülésre szorulok, annak ellenére, hogy két Harley és egy Guzzi áll a garázsban, hiszen egyszerűen nincs pénz a két motort tankolni, közben pedig reparálni a ’75-öst is. Csík Jocó a pótolhatatlan mágus, velünk együtt hüledezik az elmaródott alkatrészek láttán, és a főtengelycsap fel is kerül a kiváltságosok szégyenfalára.
Persze mindenkitől kapom az ívet, hogy meg fogod bánni…maradnál a Guzzinál és társai. Jocó csak annyit kérdez csendesen a büszke pasitól: Kriszta vezetett már vashengerest ugye? Hogyne a válasz, de én közben diszkréten összefosom magam, mert újabb adalékként érkezik, hogy nálam jóval termetesebb és erősebb pasin, a szerpentineken egy idő után kifogott a kuplung.
2004 július - Már ekkor tudtam hogy ez a motor szopatni fog. :)
Természetesen a gyerek mindenből a legjobbat kapja, mint például a vadonatúj Wiseco dugattyú, amit a társaihoz hasonlóan a Veterama börzén sikerül begyűjteni. Jocó forgatja, de a „kilincsalu” kijelentésen kívül más nem hagyja el a száját. Az ülést átszabjuk, úgy, hogy felülről nézve, a vázból és a blokkból látsszék egy kicsi a tank és az ülés között. Másik, általam jobban szeretett drag kormányt rakunk a Tacskó helyett, és a matt fekete az természetesen elengedhetetlen. Egyelőre ennyi a faragás a korábbi tulajéhoz képest, hiszen előtte is zordonmotor volt. Szerencsémre FP születésének évében már áthangolták a féket és a váltót, így legalább azért nem esek pofára, mert a váltóval próbálok meg fékezni, vagy váltásban bízva lebökök.
Eljön a nap, mikor FP csillog-villog …ja, azt nem…de legalábbis útra készen áll.
Felülök. Rohadt nehéz. Bár alacsony az üléspozíciója, mégis érzem a 240 kilót. Elindulás után már nem vészes, azonban megállásokkor és főleg kanyarban visszasírom a Guzzit, amit oda tettem ahova akartam. Első útnak néptelennek remélt utat választok. Gázt adok….hmm suhanok. :) Észrevétlenül közel 130-nál járok. Összeterelem a ménest (mind az összes 61-et) mielőtt elragad az ismeretlen, és visszafordulok. Egyszercsak dadogni kezd, majd megáll. Belenézek a tankba, de ott még bőven lötyög nafta. Frankó, máris megöltem a bejáratós motort. Telefonos segítség…azért csak próbáljam meg azt a tartalékot. Hát persze hogy égek, mint a Reichstag, hiszen azonnal indul a gépezet kis döntés után. Mivel komplett hülye vagyok, eztán még kétszer járok így, mire megtanulom, ne a lötyögést nézzem, hanem a csövet. A csövet, ami viszonylag magasan felér a tank belsejében. Idővel persze már a hangjából észreveszem, hogy hamarosan kéri a tartalékot.
Ez után a szinte néhány kilométer után természetes, (?) hogy az első út 280 km-re van. Oda. És persze onnan vissza is kell jönni, bár Pilismarótra érvén azt érzem…illetve a csuklóm nem érzem- hogy én nem megyek sehova, keresek egy betonozott sátorhelyet Maróton. Részemről semmi baromkodás nincs a hétvégén, szépen gubbasztok hátul a saját motoromon, hiszen fogni nem bírok. Vasárnap pasi nem engedi önállósodási törekvésemet, azaz nem maradhatok maróti lakos, tehát hazaindulunk. Nyergesújfalu táján érzem, a motor kapkod. Persze ahogy a próbakörön, itt is dolgozik bennem a tahószocializáció, és bár pasi ’79-es XLS Roadster sporija patika és semmi gondot nem okozott az addig megtett több mint 50 ezer kilométer alatt, én már megint műszaki hibát vizionálok a ’75-ös XLCH sporimnál. De nem, és felnyerítek. A megerőltetéstől remeg a kezem. De olyannyira, hogy kapkodom vele a gázkart. Frankó, hiszen már csak 250 km van hátra. Sárvártól már minden kuplungolásnál könnybe lábad a szemem, és hazaérvén összeroskadva gondolom át, kell-e ez a motor nekem.
Folyt. Köv….
Junakkal Pilismarótnál még a '90-es években
Kis laza szerelés Ostffyasszonyfán a ringen 2009-ben. Épp az olajnyomás jelző szívatott.
2006. Ezt a képet jegyezd meg, visszatérek rá. Valaki ráült és összekócolta a sebességeket, én pedig hatalmas érzékkel keresem az ürest :D
