Zakatolunk traktorjainkkal az ellenkező irányból érkező barátokkal megbeszélt találkozóhely felé. Az út pompás minőségű, ám szerencsére a forgalom minimális, így tempósan haladunk. Kétszer két sávos nagy ívű kanyar, épp előznénk, mikor a visszapillantóban feltűnik egy motorlámpa, majd mégegy és mégegy. Speedek, így az előzést későbbre halasztjuk hadd menjenek. Elhúznak mellettünk. Mindhárom motoron ketten ülnek, az utasok visszafordulva integetnek, mint a hajótörött. Azt hiszem, káprázik a szemem, hiszen előző nap megelőzött bennünket lakott területen egy hasonló csapat, akik nem köszöntek, illetve páran közülük valószínűleg előző életükben kutyák lehettek és megmaradtak a vizelési reflexek, vagy nagyon messziről jöhettek és elzsibbadt lábuk, mert e kettőre asszociálok mikor ezt a köszönésnek szánt, „lehugyozott láb lerázása” mozdulatot látom. Na, ilyenkor előjön belőlem a bunkó herlis és nem reagálok. Inkább ne köszönj baszki ha nem mered, illetve tudod elengedni a kormányt, de ne rázogasd nekem a lábad! Szóval az előző napi –és az azt megelőző és megelőző és megelőző – tapasztalatok után hihetetlen ez a széles gesztikulációjú köszönés. Épp azon morfondírozok, hogy lám, így is lehet, és ha rövidke is lesz, de megér egy pozitív bejegyzést, mikor odaérünk a találkahelyre. Ott a három motor, …. és a motorok mellett ott állnak barátaink. Nem, nem azok, akikkel a találka van, hanem azok, akikkel egy városban leledzünk. Azonnal világossá válik a nagy integetés oka!
Pedig azt hittem vannak még csodák.
Vannak?
Végülis vannak, hiszen megismertek minket és köszönni sem voltak rest . :)
Képek forrása: pinterest.com, biker-bandit.com
