Egy egész napra egyedül maradtam. A vasárnapi motorozást nem túlságosan kedvelem, meg amúgy is… bármilyen hihetetlen, társas lény vagyok. Egyedül nem szeretek motorozni… sem. Mint mindig, így persze most is óhatatlanul agyalok. Továbbszövöm azokat a gondolatokat, melyekről olyan sokat beszélünk, és amiknek jó részét már kiírtam magamból.
Kiírtam, de továbbra sem hagynak nyugodni, így menekülök. Menekülök például a ma motorosa, vagy inkább mocisa elől. Pedig isten úgyse próbálkozom! Rengeteget dolgozom rajta és magamon. Nem megy. Ez van. Ez az egyik korlát. Korlát, amit magam állítok magam elé, de vannak korlátok, amiket a motor, a motorozás, mint éltető elem állít elém és választásommal persze megint csak én.
Tehát egyik korlát, hogy finnyás vagyok. Be-be próbálkozunk egy-egy rendezvénnyel, társasággal, ám magas a korlát, a léc, hívd bárhogy.
De igazából nem ezért kezdtem el pötyögni, ez csak amolyan előétel, hogy még legyintve elhúzhass.
Az igazi téma az a korlát, amit a motorozás állít elém. Igen, bármilyen hihetetlen, de ez van. Gondolj bele! Mennyi hely van a világon, ahova jó lenne eljutni, és ami sok-sok ezer kilométernyire van. No és? Kérdezed. Felpattansz a last minute járatokra és azonnal ott vagy fillérekből. Pár fotó és máris fasza minden, mehet a pipa, ez is megvolt.
Persze ha ez ilyen egyszerű lenne! :) Nem. Bármi is legyen, számomra egyetlen kitétel van. MOTORRAL. És itt a korlát. Vegyük például régi álmomat, Portugáliát, annak is a sziklás, sikátoros nyugati végét. 3000 km. Oda. Repülővel pár óra. No de motorral? Napok. Hetek? :) Mert a motor milyenségével jön a következő korlát, amit persze mi magunk, azaz jelen esetben én állítottam magam elé. Harli és azon túl is öreg harli. És spori. Szóval nem egy fotel-motel Electra Glide, amivel fel arra pályára, ahonnan 10-12 órai monoton motorozás után gerincfájdalom, valamint csuklózsibbadás nélkül lehajtasz. Nem. Közel ötven éves, shaker, hasizsír-lerázó, segglaposító Ironhead. Ez kell nekem, ráadásul kis tank, ami miatt 100-120 kilométerenként meg kell állni. Épp a megfelelő távolság. Mindehhez jön a következő korlát, hogy útközben amit lehet meg akarsz nézni, ízlelni, fel akarsz fedezni. Ez nem megy hipp-hopp. Ez is idő. Mivel –sokak által- ma már eléggé el nem ítélhető módon a munkámból élek, nem tehetem meg, hogy hónapokra kivonjam magam a forgalomból. Nem tehetem, mert felelős vagyok azokért az emberekért, akik hozzám fordulnak, nem tehetem meg, mert nem vagyok krőzus. Így a korlát, egyhuzamban max. 2 hét és az időtartamba mellékutakon, szerpentineken beleférő 4-5 ezer km. Könnyű kiszámolni ebbe mekkora kör fér bele. Litvánia lettországi sarka fent északon, a Kur földnyelv Fehéroroszországnál, Szozopol, Montenegro-Albánia határ a Shkodra tónál. Tán ezek voltak a legmesszebbi pontok. Tudom hogy van messzebb, de élményben, tapasztalatban soha nem pótolná egy társasutazás, egy klímás kocsiból való bámulás, vagy bármilyen más, másoktól függő alternatíva.
Következő korlát a szállás. Egyvalamiben bízom. Magamban. Tehát felejtsd el a motelt, apartmant, a couchsurfing-et . A fene megesz, és vagy egész éjjel az ablakban állok a motort vizslatva, vagy tolvaj mocskos kezek víziójától álmatlanul forgolódom. Marad a sátor, ahol az éhes róka osonását is meghallod, nemhogy -a titkos házi biztonsági eszközökről nem tudván- hozzányúláskor nagy robajjal azonnal pofára eső retket.
Persze, mondhatod irány a repülő, majd ott motorbérlés. Ugye te is tudod, hogy az nem ugyanaz? Ez nálam kábé az utánfutós kategóriát veri. Nyilván a kontinensről beszélek, és nem pl. Ausztráliáról (hosszú ideig itt akartam élni). Ott viszont erősen segítenek az anyagiak átgondolni az óhajt.
Tervek azért vannak. Hiszen ahogy „ örökké nem eshet ”, úgy egyszer a nyakamba fog szakadni egy rakás szabadidő is.
A fentieket leírva erősen úgy tűnik korlátolt vagyok. :) Nem baj. Ez maradjon is így. Ennyi korlát belefér.
Kihagytam valamit? Segíts! ;)
Kép forrása: https://ukfrancebikers.com
