A címet adó közismert mondás jutott eszembe az alábbi történetről.
A szokásos, évi két hetes, többezer kilométeres túra után megérkezünk házunk elé. Épp kászálódunk a felcuccolt motorokról, mikor ismerős érkezik, kézen fogva vezetve a soros barátnőt.
- Mentek vagy jöttök? – kérdezi
A „Most jöttünk” – válaszra jönnek a további kérdések, honnan, mennyi, etcetera, majd megkapjuk a kegyelemdöfést.
-Hmm és a motorok kibírták? Ezek nem arról híresek. - nyehegi a szöszi csávó, aki egy japán speed gép birtokosa, amit –finoman szólva- sem gyötör a sok használattal.
Fáradtak vagyunk, kavarognak az élmények, nincs kedvünk visszaszólni, ezért csak egy ráhagyó hangsúlyú „ja” hagyja el szánkat.
Másnap már némi alvás után barát érkezik, beszélgetünk. A srác a tegnapihoz hasonlóan speed gépet hajt, abból is a csörgőkígyó olaszt. Érdekes módon ő a látottakra, a tapasztalásokra – és a jó kis áfonyapálinkára :) - kíváncsi. Közel ötven éves motorjaink esetleges kudarcára még utaló mondat sem hagyja el a száját. Miért is tenné, hiszen azok ma sem napoztatás okán állnak az udvaron.
Felidézem a hasonló eseteket, és összeáll a kép.
Soha nem azok kritizálják a másik motor választását, akik motoroznak.
Nekik természetes hogy mennek azzal, ami tetszik, kevésbé szerencsés esetben azzal, ami jutott, és számukra az is természetes hogy mások is ezt teszik. A többiek, az évente párszáz kilométert, vagy még annyit sem motorozók pedig elméleteket gyártanak a döntésed helytelensége és butasága mellett, a motorod ellen.
Szerinted melyikükkel ülök le beszélgetni?!
Kép forrása: internet
