Rengeteg témát sodor elém az élet. Van, mikor úgy érzem jobb nekem ha megírom, és van olyan, hogy inkább elhessentem, vagy egyszerűen megtartom piszkozatban. Most olyanom van, hogy egyiket feldobom.
Korábban láttam már ezt a közösülő egyesülést, de múlt héten pofámba lökte a net. (basszus tényleg le kellene jönnöm a szerről :) - gyk: mielőtt rámküldiTEK: netfüggőség-). Mivel helyi a történet, a résztvevők zömét ismerem. Van, akit szüleim, van, akit munkám és van, akit szomszédság okán. Szóval valóban ismerem, nem csupán láttam őket egyszer-kétszer. Tudom az előéletüket. Tudom, hogyan szolgálták az épp aktuális rendszert, vezetést, tulajt. Tudom, legnagyobb lázadásuk az volt, hogy háta mögött szidták a főnököt, miközben hatóságot küldtek szomszédjukra. Tudom, hogy piáltak, mert szólni nem mertek. Tudom, hogy fél évszázadot elvoltak motor nélkül. Tudom hogy minket, a „szakadt, csöves motorosokat” kutyáztak, köpködtek, lenéztek. Most itt vannak, és ők a rebellek, az „ősmocisok”.
Megjelenésük szerint tömörülésük érdeklődési kör (melyet mára vajh ki tudja miért, zárt csoporttá változtattak. :D), ám valójában abban a gerontológikusz-feltünésikusz kórban szenvednek, melynek gyógyírja a motor és a felvarró.
Receptjük a következő: gyűjts össze pár öregedő, magával mit kezdeni nem tudó kispolgárt, vegyetek motort (itt a sorrend változhat), és rögvest varrjatok a hátatokra valamit, ami külső szemlélő számára olyan, mint egy color. Aztán máris te vagy „A” férfi, az őserő, esetleg ősbájkervumen.
Általában vinnyogok mikor meglátom őket, mint múlt héten, mikor egyikük épp attól a kocsmától jaszkarizott tova, ahol személygépjárművel elhaladtam. Csodálói Illa berek pólóban bámultak utána. Mellésoroltam a lámpánál, de nem tudom megmondani milyen japán dzsoppere volt, mert rá sem néztem. A prototípusáról elvből fordítom el a fejem, hiszen tudom épp ellenkezője a cél. Bámulj, irigykedj, én vagyok a „hííróó”!
Nos, tehát este megint rámlökte a társaságot, hiszen vannak olyan ismerőseim, akiknek minden közösségben benne kell lennie ezen az oldalon. Szar napom volt, pasi negyven fokos lázzal küszködik, én őrzöm szó szerint hánykolódó álmát, hát görgessünk, hátha felvidulok.
És lőn. Sikerül.
Ám előbb kicsit visszakanyarodok. Szóval vannak a hozzám hasonló ökör örök lázadók, akik nem csupán belül, csendben fotel-fortyognak, hanem mindezt vállalják a külvilág felé is. Ezek megnyilvánulási formája alig-alig változik, hiszen vannak (voltak?) olyan jegyek, szimbólumok, melyek mindig kiverik a biztosítékot a jobbágyoknál. Ezért idővel, hozzáértők megtanították nekik, ha fel és elveszik ezeket a szimbólumokat egyrészt megszelídítik (értsd ledegradálják, élét veszik), másrészt biztonságosan eljátszhatják amit élesben nem mernek. Csak néhány példa. Csöves nadrág. Divat. Kockás ing. Divat. Klasszikus motoros dzseki. Divat. Szakáll. Divat. Motor. Divat. Öreg motor. Divat. Átépítés. Divat. Mattfekete motor. Divat. Rockzene. Divat. És szép lassan elérkeztünk a klubhoz. Évek óta már ez is divat.
Persze mint már többször írtam, vagy kifejezetten hiányosak illetve bulvárosak az ismeretek, vagy nincs elég mersz, kitartás hozzá. Csak a mutatni kell, a külsőség. Az számít csupán. Mint itt.
Ez a felszínesség, ez a szerepjátszás aztán nagyon sok esetben paródiába csap. Mint azon a képen, amit nézek. Gondolom láttak pár klub fotót, ahol háttal állnak a tagok, hogy jól látható legyen a color. No, embereink is háttal állnak. Illetve nem állnak. Bedőlve támaszkodnak. És ettől a bedőléstől szépen pucsítanak. Nem tehetek róla, de első reakció, ami átfutott az agyamon az volt, ezek arra várnak, hogy valaki megcsinálja őket hátulról.
Szóval ez az, amikor szerepet játszatok és szarul sül el. :)
Ékagyúaknak: nem fogod érteni, mert te is Színészbob vagy ezen a pályán, miközben magad is elhiszed, hogy közénk tartozol.
A képet nem tettem fel, képzeld el. ;)
