Szürke, párás, taknyos és hideg november. Arcodat az ablakra tapasztod és párásodó szemekkel emlékezel a forró nyárra.
Fenét! Körülbelül húsz fok, és gyönyörű napsütés! Gyerünk!
Gyerünk, de szokásunk szerint lehetőleg kerüljük a populáris útvonalakat, a városi fel-alázást. Persze ennek érdekében kompromisszumkötés a helyenként elviselhetetlenül pocsék minőségű aszfalt izével. Széles vigyorral traktorozunk, a vigyort a fák közötti alattomos páralecsapódások sem tudják letörölni. Már a második tank benzint fogyasztjuk, mikor balról feltűnik a tábla. Berek Halászkert. Nyálelválasztás beindul, amit satufék követ. A barátságos tóparti étterem napsütötte télikertjét szálljuk meg és kezdjük kihámozni magunkat a ruharétegekből. Még mindig agyatlan mazochisták vagyunk, meg különben is, így farmer pulóver(ek) és bomber kombóban nyomjuk cordura helyett.
Barátságos pincérlány érkezik. Nemcsak nevében halász, így van gülüszemű kopoltyús választék bőven. Választunk, majd várunk. Nem sokat, mert pár perc múlva érkezik üdítőinkkel. Mellette két kis pohár, áttetsző folyadékkal telve és két kis libazsíros kenyérke gazdagon megszórva lilahagymával. Összenézünk. Én naivan mondom, biztos víz. Lány mosolyog, és érkezik a válasz. Nem, ez körtepálinka, és az étterem ajándéka. Megint összevillan tekintetünk. Ilyen nincs! És mégis van persze. Kinézünk a két pihenő paripára, nagyot sóhajtunk és félretesszük a két kis pohárkát tartalmával együtt. Még szagmintát sem vettünk. Közben látjuk minden ételt fogyasztó vendég hasonló pohárkákat kap. Úgy tűnik itt ez a szokás. Kedves szokás. Ti tudtok még ilyen helyet az országban?! Én nem nagyon. Eddig csak a lebiggyedő szájjal, pejoratív töltettel kiejtett balkánnak titulált helyeken találkoztunk ilyen gesztussal.
A mai nap nem csak a motorozástól lett jóízű.
Kép nincs, ettünk. :)
