(Még mindig) reneszánszát éljük a régi nagy nevek koncertjeinek.
Most épp az AC/DC van soron, közel hozzánk, csak itt Bécsben. Biztos vagyok benne hogy őrült koncert volt. Látom a közösségi portálon a boldog megosztásokat, a kommentekből, hozzáfűzött mondatokból ítélve sokaknak nagy álma vált valóra. Ők most ne olvassák tovább! Vigyék ezt az élményt képzeletbeli hátizsákjukban még sokáig, pozitív töltést adva a mindennapoknak.
Valószínűleg a koncert apropóján jelent meg a kép, mely körbejárta a világ rock rajongóit. Ezen a képen Malcolm Young a zenekar alapító tagja látható sírni való állapotban. Egy arc néz ránk. Egy arc, amiben nincs élet, értelem. Demencia. Persze a shownak tovább kell mennie, ahogy előrevetítve Mercury is megénekelte, így unokaöccse vette át Malcolm helyét. Talán, mivel rokon jól tudja pótolni. Talán.
Pár hete volt városunkban P.Mobil koncert. Először felvillanyozódtam, aztán jött a döbb. Milyen Mobil?! Hova? Minek? Hol van Tunyó, és a –hírek szerint- hol van Lóri? Persze lehet érvelni Bencsik Samuval is. De fontos tényező számomra az idő. Hogy mennyi ideig hallottam-láttam őket az adott felállásban, mennyi élményem kötődik hozzájuk.
Gyorsan döntöttünk. Nem megyünk. Ugyanerre a sorsra jutott az AC/DC koncert is.
Vagyok olyan szerencsés, hogy a Monsters of Rock sorozatban 1991-ben láthattam az AC/DC-t - Bon Scott halála után történő- állandó felállásban. Abban, ami nekem az AC/DC-t jelenti. Láthattam a Mobilt, és még a többi nagy nevet. Láthattam, hallhattam 2002-ben a horvátországi Pulában a Motörhead-et. Készülünk, tervezzük hogy idén újra –talán utoljára- megnézzük őket a VOLT-on. De bizonytalan vagyok. Láttam Lemmyről képeket, melyek nem dobtak fel. Persze, az élet megy, és elrepültek az évtizedek. Évtizedek, amiket ők nem számítógép előtti észosztással éltek meg, és ami így még mélyebb nyomot hagyott bennük.
Nem tudom. Talán nem akarom a régi élményeket, kedvenceket leharcolva látni. Közben persze eszembe jut Jerry Lee Lewis, akinek 2010-ben voltam budapesti koncertjén. Öreg volt, de élettel teli.
Élmény volt. Új, és megismételhetetlen. De miért? Mert még soha a büdös életben nem voltam koncertjén. Csak videókon láthattam mit tudott a fenegyerek pár évtizede.
És miközben ezeket a sorokat írom, ér el a hír. Elment B.B.King is.
Múlik az idő. Velünk együtt öregszenek és mennek el, pattannak le a nagy nevek. Azok a nevek, emberek, akiket szeretnék életerősen megőrizni emlékeimben. Mennek el a nagy nevek, és nincsenek trónkövetelők.
Ékagyúaknak:....nem, számotokra nincs mit írnom. Ha érted, érted, ha nem és csak beleokoskodni akarsz egy szubjektív érzetbe nem érdekel.
Képek forrása:
https://consequenceofsound.files.wordpress.com/2014/02/acdc-40th.jpg?w=807
http://trafficent.com/featured-artist-b-b-king/
