Koncerten vagyunk. Ráadásul azon ritka alkalmak egyike, mikor lakóhelyünkön. Rengeteg ismerős –gyakorlatilag csak ismerős :-) -, jó zene. Persze a valakit mindig utálni kell alapon nekünk is vannak rajongóink, bár szerintem ők sem tudják miért.

Mint ahogy azt sem, hogy virágkorán már túllépő, motorkormányt még nem, borospoharat annál többet szorongató miért lép ezzel a mondattal köszönés nélkül A pasihoz.

- Lehet hogy van herlid, de attól még nem vagy herlis.- majd fordul is másfelé.

Én sajnos ezt nem hallom, csak látom pasi arcán az izmot megfeszülni, melyet értetlen fejcsóválás követ.

Mivel jól kiegészítjük egymást, most én vagyok objektívebb. Észérvekkel próbálom csitítani, melybe egy egyszerű nyelvi játék is belefér.

-Ok, nem vagy te herlis, csak harlis. Legyen elég. – Persze sorolom még az emberi lélek bugyrait boncolgató észérveimet, de aztán a vezérhangya csak elindul.

Nem, ne aggódj nem fogok belemenni a kianagyobb témába. Az már több évtizedes nóta.

Ám ez az ember semmit, semmi valódit nem tud pasiról. Miért nem? Mert Ő éli életét, de saját magának. Nem veri a mellét, nem teszi ki közszemlére az ablakba. És ha valakiről semmit sem tudni, arról egy idő után sikk lesz tudni valamit. Lehetőleg negatívat. Nem baj, ha az igazsággal köszönőviszonyban sincs. Mert: „ vannak irigy, bosszúálló, rosszindulatú emberek. Olyanok mindenhol vannak. Már elfogadtam, hogy ők is léteznek. Ha az utamba kerülnek, nem foglalkozom velük. Azonnal felismerem őket. Inkább attól a népségtől félek, amelyik kritika nélkül elfogadja és elhiszi ez effélék szövegét. A nyájtól, mely mások hangzatos, könnyen emészthető véleményére táncol, miközben maga semmit sem hoz létre, és semmit sem ért. Azoktól, akik fején egy pillanatra sem suhan át, hogy esetleg tévednek.”

Mert a nyájba tartozni sokaknak fontos. Fontos és biztonságos. Mert félik útjukat –ha kell- egyedül járni. Mert jobb bólogatással valahova tartozni. Még akkor is, ha ez a közösség hamis. Mert becsap a csillogás, a jól megkomponált fotók, a nagy szöveg. Hogy olyannak láttatod magad, amilyen szeretnél lenni. Te vagy az ősharlis, őstraktoros, táncos, író bármi, csak legyen jó marketinged. Nem baj, ha 30 évig kibírtad motor nélkül, most örököltél és az örökségből vettél egy motort. Van egy jó fotómasinád és bájos, vagy szigor arcot is tudsz vágni. Évente motorozol néhány kilométert, de arról permanens fotódokut társz a nép elé. Jól megkomponált imidzs-képeket raksz fel. Olyanokat, ahol hasonlatos vagy a másolt helyzethez, életstílushoz, emberhez. Mert van pénzed és ezzel tagságod nagymúltú klubokba, vagy mert jólfésülten is tudod mutatni középső ujjad a képeken . És a plebsz beveszi. Máris te vagy A motoros. Olvasol valamit egy, az életét teljesen magától értetődően a motor és akörül élőtől. Gondolatot, ötletet mely máris termékeny talajra hull tudatosan - számító és ebből élő-, vagy tudattalanul –valahol mélyen így élni akaró- személyedben, és azonnal megy tovább a gondolat, hír, ötlet sajátként.

Mennyien, de mennyien vannak így! És a nép, azaz istenadta nép, még mindig megkajálja.

Én csak annyit kívánok, legyen mindig tele a tankom, legyenek céljaim, úgy úti, mint élet, legyen –nem sok, de annál értékesebb – barát, társ mellettem mindezeket megélni. A többi nem érdekel.

A többit meghagyom neked.

Az idézet forrása: Murakami Haruki – Köddé vált elefánt