Május elsején újra elindultunk. A két évvel korábbiak után nem voltak vérmes reményeink. Igazából már nem is a börze izgatott minket, hanem a motorozás, a még turistaáradat mentes Balaton, no és persze a kevés számú, ám annál megbecsültebb barátaink közül kettővel való találkozás ígérete.
Bármennyire is próbáltuk nem sikerült kikerülni a szervezett, vagy spontán összeverődött felvonulás szintű motoros csoportosulást a városban. Mind a motorom, mind én rendkívüli módon tudtuk díjazni a húsz km/óra sebességgel való közlekedést. Sosem lesz belőlem parádésmotoros. Ha elmenne az eszem, FP-é akkor is helyén lesz, hiszen felforrósodva nem bírja a tökölést, folyton lepisszen.
Tehát beszenvedtük magunkat a börze helyszínére. Sajnos nem ért minket kellemes csalódás. A verőfényes napsütés, a négy napos szünidő napjait értelmesen való elmorzsolgatás -no és az ünnepnap okán zárva tartó üzletek miatt kielégítetlenül maradt vásárlási kényszer-, tömeget vonzott. A tömeg egy dolog, hiszen –gondolom- ez a szervezők célja, álma. Azonban semmi konzekvenciát nem vontak le a korábbiakból.
A hatalmas méretű parkolóba annak megteltéig minden motort beengedtek. Ez gondolom marha gyorsan megtörténhetett, hiszen fél 10-kor nekünk már fejrázás jutott. Remek. Keress egy olyan helyet, ahol élére állítva le tudod parkolni a –veteránkorú-motorod, lehetőleg szem előtt, mert korábban is sebességbe rakott váltó, meghúzkodott sebességkar várt. Hurrá! Egy kisebb motoros társaság úgy döntött neki ennyi elég volt, így be tudunk állni egy kör megtétele után a helyükre. Fotómasinát magamhoz veszem, és elindulunk körülnézni. Az első nagyobb szakasz után azonnal indulnék haza. Rendben, elhiszem nem olcsó a hely bérlete, de ez?! Ócska és kínai piac keverékén, ordibáló, tukmáló eladókon verekszem magam keresztül. Aztán meglátjuk azokat a motorokat, akik voltak olyan szerencsések, hogy a veterán rendezvény területére parkolhattak. Hopp! Véletlenül került közéjük veterán is! Nagyszerű! Rajtuk kívül „csemegézhetsz” a gyári, pár éves motorok között. Nem érdekelnek. Velünk együtt érkezett több szépen restaurált gótika keresett hozzánk hasonlóan parkolóhelyet, hogy aztán szégyenszemre –nem az övékre- beparkolhasson a Suzuki Swiftek, és Opel Astrák közé. Csodás. Végülis egy veterán rendezvényen vagyunk vagy mi.
Ott. Ahol arra számítasz, a csemegéket, vagy épp előkotort aggastyánokat egy kupacon láthatod. Nincs kedvem, hogy a parkolót kajtassam lélektelen mai autók között megbújó veterán motorok látványáért, ahol még egy normális fotót sem tudsz róluk készíteni. A szervezők által kiállított motorok között semmi újdonságot nem láttunk, de az árusok is ugyanazt a portékát hozzák ki évről-évre, szinte egymás között cserélgetve. Szerencsére ismerős mindig van, így gyorsan elment az idő míg barátaink megérkeztek, hogy ezután egy árnyékos sarokba húzódva megvitathassuk az élet nagy problémáit. Mivel nem vagyunk szelfiző alkat, a fent leírtak miatt pedig nem volt mit fotózni, fotóapparát dolgavégezetlenül került az oldaltáskába, hogy csak hazafelé a Bélatelepi kilátónál bambulva kerüljön elő, és végezze dolgát.
Egybites erre tévedők kedvéért: ha egy hatalmas placcot lekerítek, az így keletkezett területen pedig veteránbörzét szervezek, akkor vegyem a fáradtságot és csak veterán járműveket engedjek be, ne az új, tucat szerkezeteket, hogy aztán a veteránokra vágyó kíváncsiskodóknak a parkoló autók között bolyongva kelljen veterán motorokra vadászni. Ha veterán börzét szervezek, a bejáratnál ne kínai gagyikat áruló rejtett erőforrás tömegen kelljen keresztül verekednem magam.
Szóval ha krumplileves, akkor legyen krumplileves.
Azért némi pozitívum is történt.
A korábbiaktól eltérően idén már nem üvöltött disco zene a hangfalakból.
