Megint október, megint Veterama. Vannak tények, szubjektív érzetek, amiket fontosnak vélek kibökni, mert úgy gondolom ez az ingerküszöböm alja. Aztán persze az élet rácáfol, bebizonyítja nem, lehet még ennél is lejjebb, ennél is durvább.
Biztos (wc)papírhengeres vagyok, de minden évben rápillantok a www.wetter.de oldalára, hiszen nem árt tudni mennyi száraz ruhát vigyek magammal. Idén úgy tűnt megtörténik a csoda és 20 fok körüli hőmérsékletek lesznek. Aztán persze nem. Esőhozó csapatunk brutális, az edzett németeket is megpróbáló időt vitt Európa legnagyobb veterán piacának életébe. Persze a jó meleg szobából nőcis baromságnak tűnik a hiszti, de minden címkézőnek kívánom, élje át milyen három napot és két éjjelt eltölteni 2 és 10 fok között, esővel átitatva. Tehát az időjárás kipipálva, a korábban nyaffantott pocsék időnél is van pocsékabb.
Kínálat terén is hasonló a helyzet. Az évek, évtizedek alatt, kialakultak Veteramas ismeretségek. Ennek köszönhető például a magunk között csak Speckt– csávónak nevezett srác arcán Litvániai találkozásunkkor elterülő széles vigyor, vagy a láttunkra előtörő „billige, billige" ugrató viccelődés is. Magyarán ismerjük már a harli standokat és a standokban álló arcokat. Ismerjük a választékukat, árképzésüket. Tudjuk ki az, akinél csak szívgyógyszerrel lehet rákérdezni egy-egy cucc árára, de azt is tudjuk, ki az, akinél jelentős akciózásra számíthatunk. Az időjárás mellett többször sírtam már a kínálat és az ár negatív változása miatt, de idén ebben is volt lejjebb. Elsősorban persze az öreg harley cuccokról tudok nyilatkozni, hiszen ezeket keressük, bár olykor előfordul megkérnek, ugyan nézzünk már utána egy-egy más márkájú alkatrésznek, ruhadarabnak. Nos, a megszokott standjainkon lévő választék siralmas mértéket öltött. Ugyanazok az emberek, ugyanaz a stand, valami mégsem stimmel. Mi az? Hát a választék. Na, az nincs. Elfogyott, spájzolnak. Nincs. Korábbi évekkel ellentétben ami van, ahhoz nem kell feltétlenül horror áron hozzájutni. Csak semmi nosztalgia! Nem veszel kormánykiemelőt 5 euróért! De nincs a tavalyi jaj a szívem ár sem. A tavaly 800, idén 650 eurós négygangos váltókat, például vasárnap már adták volna 450 illetve 500 euróért is. Paff, most pont az nem kell. Új gumit is sikerült 10-15 euróért venni, de sok dolog, amire szükségünk lett volna, na, az egyáltalán nem volt. Így alkudni sem volt mire.
Eddig, ha valamit kinéztünk pénteken, de zsebünknek, vagy fogunknak magas volt az ára, alkudoztunk, kivártunk, aztán vasárnap vissza. Ma már nem szabad. Jönnek az olaszok hatalmas, szupermarketekből elkötött bevásárló kocsijaikkal, és visznek mindent, gyakorlatilag alku nélkül. Még olyan gyári cicomákat is, amit mi bottal sem piszkálnánk meg. Nem tudom van-e összefüggés az e-bay-en gyakran látott kitétellel, miszerint wordwide, except italy, de valamiért pár éve itt nyüzsögnek, és felvásárolnak. Ők Európa japánjai, akik visznek minden régi, lehetőleg shovel előtti HD-t és alkatrészt.
Tehát nem várhatsz. Vinni kell, ha kell, különben hoppon maradsz.
Még mindig van olyan motormárka (főként XX. század első negyedéből) amit itt látok először. Persze ez nem nagy kunszt, hiszen akkortájt több száz márka próbált megélni a későbbiekben az autókkal történő versenyről mit sem sejtve a piacon.
Vannak exhibicionisták, akik nélkül szegényebb lenne a Veterama és van a bratwurst, ami nélkül viszont elképzelhetetlen. :) Ez utóbbi nem rendeltetésszerű használatára itt a példa : - ) :
Precíz németeink ellenben kitalálhatnának valamit a beléptetésre, mert ami péntek délben ott folyik, az egy balkáni piacon is sok(k) lenne. Délben, mikor már hatalmas a tömeg, kinyitnak a hat ablakból hármat. A kint elhelyezett kb. 10 jegyárusító bódé közül egyet sem. Az ablaknál a túlélésért folyik a harc. Magukra oly büszke über alleszeink egymást taposva, káromkodva törtetnek a mielőbbi bejutás reményében. Ilyenkor bónusz a szemedet kiverő ernyő, a lábadra húzott taliga. Ha rámarkoltál a 25 eurós (!) hétvégi jegyre ill. karszalagra, jön a következő túlélési gyakorlat. A résnyire nyitott kapun, szigorú, ámde ráérős karszalag ellenőreink között bepréselődni, nyomodban a szuszakodó tömeggel és minden egyéb eszközzel, amivel felvértezték magukat. Miután beértél, fújsz egyet és indul a körtánc. Szisztematikus sorjárás, molyolás, egészen estig, akkor ki a parkolóba egy kis csapatépítő tréningre, ahol mindenki bemutathatja grillgyújtó szabadgyakorlatát. A szombati koreográfia hasonló.
Vasárnap rutinos logisztika, hogy' férjen bele az autóba a befogadóképes űrméret triplája, majd indulás, vár minket a 10 órás hazaút, ahol lehetőséget kapnak a helyi erők, ránk előbb fekete munkásként tekintésre, majd ezt tisztázva késkontrollra. A motoros ahol tud segít, így ismét fejlődhet önértékelésük, és meggyőződhetnek munkájuk rendkívüli fontosságáról.
Minden évben úgy indulok, hogy ez lesz az utolsó. Most is. Kíváncsi vagyok valóban így lesz-e.
A végére még annyit:
Mocskos irigy vagyok Ferkóra, aki motorozásra invitálásos ürüggyel telefonált Z-nek, mondván ragyogó motoros idő van!
