No hazaértünk az idei túráról is, így talán illő volna befejezni végre a tavalyit.

9.nap, hétfő.

Süt a nap, meleg van! Ki gondolta volna! Mára már nincs reggeli bón. Komótosan reggelizünk. Takiékkal délre beszéltük meg a találkozást. Addig bóklászunk a majdnem üres területen. Látnivaló már nem nagyon van, így szedelőzködünk. A kapuban még egy utolsó karszalag és motoregyezési ellenőrzés (motorom szalagja aztán egy 2012-beli bolgár motorostalálkozó óta valaki más motorját díszíti...jogtalanul) . Takiék kicsit bosszúsan érkeznek, mert pecás lévén szerette volna megnézni a beharangozott vizákat, de a múzeum zárva volt. Cserébe ők nem áztak gyakorlatilag semmit az elmúlt napok során! Kényelmesen elindulunk Kalvarija, a határátkelő felé. Utolsó litasainkat elköltjük az egyik benzinkúton vízre, pintes sörre és csokira. Ez utóbbi aztán újrakötött amorf lé formájában ér haza, bármivel is próbálkozunk.

Titkos oldaltáskája pedig mindennap elfogyaszt egy sört. :)

Egyik megálláskor a sort záró Taki megemlíti, valami nekiütközött a lábának, szerinte egyikünk elhagyott valamit. Nem látunk semmi különöset, így a biztos egy kavics volt, gondolatával megyünk tovább. Közben mintha egyel megnőtt volna a visszapillantómban látható motorok száma. A lengyel Suwalkiban –kuplungozós hely, I.rész, 4.nap.  - újra tankolunk, és ekkor derül ki, hozzánk csapódott egy skandináv Guzzis pár. Terveik szerint lecsorognak fotel-motel túragépükkel estig Budapestre, és némi gyakorlati infót kérnek. Szemükön látszik hihetetlennek tartják ezekkel a roncsokkal megtett utat. Még korán van, de a korábbiakból tanulva –no meg itt is vannak tavak szép számmal – már most szállás után nézünk. Suwalki központjában lekanyarodunk balra, pár kilométer és néhány nem tetsző, illetve nem létező, bár feltüntetett szálláslehetőség után megtaláljuk az aznapi Agroturystyka táblát Stary Folwark település határában.

A hely jobb, mint amit a főúrtól remélni lehetett. Háborítatlanul legelésző lovak, combig érő fű, telis-tele búzavirággal, csend, no és persze az elmaradhatatlan tó, partján ringatózó csónakkal.

A tó mellett hangulatos sütőhelyek, nagy létszámot befogadó pergolarendszer. Többiek visszamennek Suwalkiba kaját venni, én 5 zlotyi ellenében több napi spártaiság és átfagyás után, lezuhanyozok végre egy fürdőszobában. Az Agroturysztyka kempingek általában 10 zlotyi per kop összegbe kerülnek, de jó tudni, hogy ebben semmi más szolgáltatás nincs. Van egy kerti csap, egy pottyantós klotyó, áram vételi lehetőség, és ennyi. Mivel Lengyelországban rengeteg kisebb-nagyobb tó rendszer van, zömük tavak mellett lett kialakítva.  Viszont a szolgáltatásokat tervezéskor vegyétek figyelembe, csakúgy, mint azt, hogy a legújabb kiadású térképeken is lazán feltüntetik az akár 20 éve nem üzemelő kempingeket  - persze sejtem rajtunk kívül mennyien indultok még el GPS és un. Okos telefon nélkül - .

Este eszem-iszom dínom-dánom és egymástól horkolásmentes távolságra felállított sátrainkban korábbi éjszakáinkhoz viszonyítva kellemes melegben telik az éjszaka.

10. nap, kedd:

Az optimális körülményeknek köszönhetően délelőttbe nyúlik ébredésünk. Főleg az enyém. No de mire is ébredek?! Rita gondterhelten ül a pergola alatt, Taki fekszik a Buell mellett, Tibi szurkol, Hemi szurkolása kiegészül a felém vetett, furcsa, aggódó tekintettel. Rosszat sejtek.

Kiderül, amit előző nap kavicsnak véltünk, az a Buell blokktartó csavarja volt. Két választás van. Hívunk valakit a litván-lengyel határtól egy köpésre menteni, vagy Taki felspaniferezi a blokkot, én pedig viszem a maradék ezer kilométernyi közös szakaszon Ritát, mivel csak nekem van hátsó ülésem. Már ha hátsó ülésnek lehet nevezni azt a kínzóeszközt, ami a sárhányó felett, zéró rugóúttal rendelkezve, tangabugyi szélességben elhelyezkedik. Nem tudom melyikünk van jobban betojva, Rita vagy én. Mire mindent megoldunk, kisakkozunk, én pedig megszámolom az összes búzavirágot a réten, fél kettő lesz. Elindulunk. Nem lendül a motor. Ja, ketten vagyunk. Billeg, nem bírom tartani. Aztán pár kilométer után már megy a dolog. Rita remek utas, moccanás nélkül tűri a gödröket, a kilométereket, sőt a kanyarokban a spori két személlyel jobban is fekszik. Mikor két nappal később Ritát elengedi FP, furcsa nélküle.

Tehát elindulunk. Előtte Taki jelzi, nem bánja, ha nem megyek úgy, mint mikor egyedül vagyok. :) Értem, de felesleges figyelmeztetés, én is legalább annyira féltem utasom, mint ő. A felspaniferezett blokk miatt igyekszünk jobb minőségű utakat keresni, és a tempó is visszafogottabbá válik. Rohamosan javul az egy sávban két személlyel lábletétel nélkül való megfordulásom minősége. :) Fiúk védenek minket minden többsávos körforgalomban és rizikósabb kereszteződésnél....a benzinkutakon pedig rendszerint jókat mulatnak, mikor begördül a karaván. Három szakállas, marcona pasi egy-egy motoron, és két csaj egy motoron.(sokba fog ez még nektek kerülni! :P ) Látványosság vagyunk.

Mindenhol útfelújítások. Por, dugó, olykor paraszt forgalomirányítók.

Sötét van már, mikor elérünk Kozienice városába. Ezen a környéken radikálisan más a vezetők stílusa, érezhető az orosz közelség. Egy benzinkúton kapott tájékoztatásnak köszönhetően, este fél tízre végre van szállásunk. A fogadóépület puccos, valószínű a bérelhető kis házak is. Mi sátorozunk. Újabb gyakorlati adalék, amit idén is tapasztaltunk. Hiába utazhatsz személyivel, a kempingesek ragaszkodnak az útlevélhez.

Még a sátrakat sem állítottuk fel, már körbejár minket egy rendőrautó. Vagy mi vagyunk ennyire félelmetesek, vagy nekünk lesz jobb odafigyelni éjjel a cuccokra. A mellékesnek nem nevezhető helyiségek felkeresése után már értjük a 15 zlotyis árat. A sátrazókat ótvar slózi és tusoló várja. Közben artikulátlan üvöltések. Középiskolás osztálykirándulók. Mellettünk sportpálya. Ezzel akkor szembesülünk, mikor meghalljuk a fülünkbe zúgó helikopter hangot. Majd a szirénát. Kisvártatva még egyet. Szép éjszakánk lesz, gondoljuk. Úgy tűnik a közelben súlyos baleset volt, és sérültjeit szállítják. Éjjel kóbor kutyák, macskák látogatnak meg minket kaja után kutatva, ettől eltekintve semmi érdekes nem történik.

11. nap, szerda

Ma szeretnénk elérni a lengyel-szlovák határt. Kilométerben nézve nem gáz, ám az eső zuhog, és mikor meglátjuk a táblát, miszerint Krakkó 74 km, és ezzel párhuzamosan a Krakkóba tartó, és onnan araszolva jövő kocsisor végét, eléggé kilátástalannal érezzük a helyzetet.

A korábban már említett körforgalmak rettenetesen lelassítják a forgalmat. Gyakorlatilag a kétirányú kamionsor között araszolunk, pofátlankodunk. Az eső már annyira esik, hogy nem látok semmit. Felötlik bennem a kérdés, miért nem állunk meg kicsit? Abban a pillanatban körforgalomhoz érünk. Tábla szerint Krakkó egyenesen. Én úgy emlékszem arra megyünk („nem voltál ott a térképegyeztetésen" -Titkos), és ennek megfelelő lendülettel érkezem a körforgalomba, ahol aztán látom Titkos nem tér ki, még dob egy balost, majd csak utána egy jobbost a kijáratnál. Első fékem esőben, illetve vizesen semmit nem fog, így két dolog lehet. Vagy bebicskázom a kormányt és perec, vagy felugratom a kis szigetre az első kereket közvetlenül a Krakkó tábla alá. Ez utóbbi mellett döntök. Ekkor Rita már nincs mögöttem. Mindkettőnk reflexe kitűnő. :) Szarok a közben mögém érő kamionra, és teljes dühből rántom vissza a sporit az útra. Végre megállunk kicsit egy buszmegállóban. Most már biztos hogy fékpofát kell cserélni. Az eset óta szlogen: „akivel legközelebbről láttam Krakkót".

Ezután már semmi érdemes nem történik. Haladunk, a táj egyre szebb, megjelenik és egyre közeledik a Tátra. Az eső már csak szemerkél, majd eláll. Az út minősége és környezete miatt Ausztriát vizionálom. Fáradt vagyok. Következik a napi rutin. Szálláskeresés. Jablonkában bemegyünk egy kis hegyi boltocskába, ahol infóhoz jutunk. Letérve a főútról, kb. 14 km-után leérünk Zubrzyca (Babia Góra) Górna tipikus tátrai faluba. Útközben frissen feldolgozott fa és frissen sütött pékáru illata izgatja szaglószerveinket. A kempingben meredek lejtésű alpesi tetejű faházacskák, gyönyörű környezet, hűlő idő. A szürkületben topogó öregapó jön elő a motorok hangjára. Először kicsit bizalmatlan, majd mikor megtudja honnan érkeztünk mosolyog. 25 zlotyi per fő áron kapunk egy faházat. Míg körbejárunk, már frissen felhúzott ágynemű és vízforraló vár minket. Mindenkinek jut egy kis külön zug. Földszinten két szoba, és a tetőtér galériásan megoldva. Nekünk a tetőtér jut, ami később szerencsésnek bizonyul. Mi nem fázunk.

12. nap csütörtök:

Reggel tökölünk, gyönyörködünk, és megállapítjuk ez a terület is megérne pár napot...majd.

Persze mire elindulunk, már csepeg. Tartalékoltunk zlotyit, hogy majd vásárolunk az út szélén házi sajtot, de sajnos most egy árus sincs kint (hétköznap miatt?). Átérünk szlovákiába és folytatódik a Tátra rally, a gumibugyiba (copy by Árpi) való ki és beöltözések váltakozásával.  Donovaly és környéke még nyár elején is kedvelt turista célpont. Fél háztömbnyi méretű, fekete fóliával álcázott fekete autók kerülgetnek minket. „Szegény" környék. A benzinkúton enyhe undor a kutas arcán, majd megérkeznek a rendőrök is, mi pedig jobbnak látjuk tovább állni. Forgalmi ok miatt megállunk és Hemi mellém áll. Jelzi, valami nem stimmel a hátsó gumimmal. Én - még – nem érzem. Aztán pár száz méter után szólok Ritának, hogy mi biza most megállunk. Ekkor már tök lapos a hátsóm. Berollerezek a közeli kútra. Gumimanók körbeállják a sérültet. Titkos készült. Kerékvas, pót belső, minden mi szem-szájnak ingere. A Buell a körülményekhez képest, szerencsére még jól van.

Gumi diagnózisa: belső. A szelepnél lett gatya. Persze most már 30 fok van. Szerelünk. Illetve fiúk szerelnek, én beugróként tartom a kővel megemelt, bebillentett motort. Ez az utolsó műszaki probléma az úton. Innen már eseménytelen. Érsekújvár előtt szétválunk, épségben (najó, sajgó hátsóval) visszaadom Takinak Ritát. Komáromnál átlépjük a határt és este fél tíz táján Sárvárnál tankolva, már csak 70 kilométernyire vagyunk otthontól, ahol Isten hozott vacsora vár minket, majd két nap múlva egy fergeteges Karthago koncert.

Epilógus:

Hát ennyi volt. Nem több, nem kevesebb. Jól éreztük magunkat. Voltak műszaki problémák, de megoldhatók. Volt szemét időjárás, de legalább nem sültek meg a motorok. :) De ami sokkal fontosabb, nagyon jól éreztük magunkat minden nehezítő körülmény ellenére, és a miénktől eltérő életmódokat, kultúrát, tájat és finom ételeket láttunk, kóstoltunk. Nem vagyunk „barát" gyűjtő csapat, így nem tettünk semmit annak érdekében hogy emberekkel ismerkedjünk, fotózkodjunk.. Szerintem próbáljátok ki azt a tájat is, ne csak mindig Horvátország, vagy más, biztonságosnak, ismerősnek ítélt populáris nyaralóhely legyen az úti cél. Hidd el, a benzinre kiadott többletköltségek busásan megtérülnek élmény formájában. Az áraik? Nos az áraik pedig jóval a mieink alatt vannak...még. Tervezzük hogy pár év múlva egy-két helyre visszamegyünk. Ráadásul 2013-ban a lengyeleknél lesz a Superrally, bár elég korán, május közepén...kell egy jó hálózsák.

Idén Erdély csücske- Románia – Bulgária – Szerbia volt a cél. Nem tudom miképp írjam le anélkül hogy ne tűnjön emberkedésnek, mozigépészkedésnek. Hogy vissza tudjam adni a bolgár hegyek térképen sárgával illetve fehérrel jelölt útjain való motorozást, lejmoló cigányok közötti vadkempinges „alvást", a nyitott beltes motor előtt egyszercsak elfogyó utat , fiúk balettozását a görög meteorákra emlékeztető Belogradchik hegyeinek kiálló fél talpnyi szikláin. Inkább azt mondom róla, amit az út során többször

„nem kemények vagyunk, hanem hülyék. :)"