Annak aki még nem unja :)

 

7.nap:

 

Szombat, a fő nap. Kérdés az, hogy mihez. Reggel csak pisilési ingerem megszüntetése iránti vágy tudott rávenni, hogy kibugyoláljam magam abból a hálózsákból, amiben éjszaka farmerben és pulóverben aludtam.

Reggel 6 óta folyamatos a motordübörgés. Bár a belvárosban ma van a Motor Show, ez nem érdekli a közel 13 ezres tömeg egészét, így gondoljuk ők is kirándulni mennek, mint mi. De nem! A köd pára-lazúr réteggel vonja be a motorokat, 2 sorral arrébb már csak sejtetni engedi a körvonalakat. Mindehhez csontig hatoló hideg. A dübörgő motorok pedig felcuccolva húznak haza tömött sorokban. Mi is húzunk, ám a mi célunk a kb. 200 km-re, Siauliai-ban található Keresztek hegye.

Nem vagyunk izmosak szakrálisan, de úgy gondoljuk, ezt látni kell. Ez a domb egy középkori várrom maradványain alakult ki, és a litvánok kultikus helye. Több jelentése is van. Egyrészt vallási zarándokhely, ahova bármikor -de házasságkötésekkor mindenképp- elzarándokolnak, és kisebb-nagyobb keresztet helyeznek el. Másrészt az orosz megszállás után, Litvánia megszűnt függetlenségét és a Szovjetunióval szembeni ellenállást szimbolizálta. A több ezer keresztet többször hordta és dózerolta el a szovjet hatalom, ám az mindig nagyon gyorsan „visszanőtt”. Ekkor Csau stílusában el akarták árasztani, de ez valamiért nem jött össze, és azóta is gyűlik a kereszt. Ez a megszállókkal szembeni ellenállás az egyik olyan pont, ami miatt a litvánok kötődnek a magyarokhoz. A másik pedig hogy a 16. században Báthory Litvánia fejedelme volt, aki két (köztük egy máig is működő), egyetemet is alapított az országban. Nevét több intézmény, szervezet is őrzi a mai napig (elsősorban Vilniusban).

A hegy harmadik jelentése egyszerűen a turizmus.

Tehát indulunk. Indulnánk. Már két napja figyeljük, hogy milyen nehezen indulnak az öreg harlik. A balkáni stílusú, csináld magad szervizben fogyóeszköz az akkumulátor és egyre nagyobb a hitetlenkedve fejcsóváló berúgós motor tulajok és az értetlenkedő önindítós motorosok száma. Nekünk eddig semmi gondunk nem volt. Ma reggel viszont balra nézek: Hemi több mint tucatnyit rúg a motoron. Jobbra nézek: Titkos 19-et rúg a motoron mire beindul. Én vigyorogva indítok gombbal, majd behúzott nyakkal veszem tudomásul önindítóm elhajítását jósoló vének jövendölését. A nehéz berúgós indulás oka prózai. A litván törvények magas etanol keverési arányt engednek meg maguknak, mindez társul a sós-párás-hideg levegővel.

Ezek után következik a napi rutinná vált balett. Az ingoványos, mozgó talajon kievickélni a kifutópálya betonozott szakaszára.

Siauliai felé a közutak rosszak. Időnként fekvőrendőrként funkcionáló magas betonbuckák tűnnek fel a semmiből. A forgalom elég káoszos, látnivaló nincs. Hacsak nem borzadni akarsz. Ez a rész nyomokban sem emlékeztet a délen látottakra. Érdekes, de motoron nem tűnik annyira vészesnek a hideg. Főleg mivel rövid idő múlva már esőruhában párolódunk. Hemi esőruhája nem megy fel a vizes bomberre, így mindössze egy pulóver van alatta. Isten tudja hol (talán pont Siauliaiban), elkerülő szakasz bukkan fel a vízfüggöny mögött, de már nincs lehetőség perec nélkül megállni, így bemegyünk a városba. Könnyen haladunk, mert állnak a kocsik az út szélén. Olykor nem is csak az út szélén, hanem középen, ajtóig álló vízben. Pillanatnyi tétovaság után Titkos vezérünk elindul, ahol átsejlik a víz alatt a felezővonal. Az emberek szurkolnak, a belt hóaljig csavarja a vizet, nincs egy száraz porcikánk sem, de átérünk az özönvízen. Összenézünk, és teljes idiotizmussal röhögünk. Innen nincs messze a kereszteződés, ahol dobunk egy jobbost a már messziről virító „hegy” felé. Ha nem viszel, a helyszínen is tudsz venni keresztet, amibe bicskával véshetsz üzenetet. A legegyszerűbb 10cm-s fakereszttől a két méteresig van minden. Mi nem veszünk, csak elindulunk megilletődve a szemerkélő esőben. Ááá ezt nem lehet leírni. Akkor sem, ha nem vagy vallásos. Főleg mivel engem leginkább a lázadásos verzió fog meg a jelentései közül.

Közben érkezik egy hatalmas limuzin. Ifjú párt hoz, mi pedig végignézzük a keresztállítási ceremóniát, majd visszaindulunk. Útközben látjuk egy baleset végső képeit, amit a mai napig nem értünk. Bár simán átjárható a kétirányú forgalom a pályán, de itt nincs átjáró, viszont nem tudjuk hogy’ kerülhetett a harli menetiránnyal szemben a kisteher alá. Megborzongunk. Sok jót nem remélünk a többi motoros arcából. Fatalisztikus hogy mindez épp a Keresztek hegyétől pár kilométerre…

Hét óra tájban érünk a Maximához. Az időjárás októberi késő délutánt idéz. Leparkolunk a német, ill. finn klasszikus formavilágú, felcuccolt chopperek közé. A tekintetekben „ezek hülyék” megütközés. Ők bőrben, Cordurában, mi farmerben, bomberben. És akkor meglátom a visszapillantóban a szám. Kék.  :) Érdekes, nem is tűnt fel hogy fázom.  

Bevásárolunk és visszamegyünk a táborba, ahol mindenféle korú és nemű alkoholtól öntudatlan embereket igyekeznek józanabb társaik a párás sátorba vonszolni. Titkos megjegyzi, tuti mi is így néznék ki, ha csak ülnénk a sörsátorban és védekeznénk a hideg ellen.

Az esti koncertek emlékei közül csak a dán Pink Floyd Projekt maradt meg -mi is védekeztünk, ez a kép minőségén is látszik ;) -. Jók voltak. Majdnem olyan jók és látványosak mint az eredeti. Az SR-eken sosincs nagy sztár banda. Inkább kisebb, de jó, különböző nációjú zenekaroknak adnak lehetőséget.

Persze vannak lányok is a színpadon, de közel sem olyan „hardcore” mint itthon. Közülük egy, mozdulataival tornász múltra enged következtetni. Ő nem is mutatja meg magát teljesen. Keserűen gondolok arra, vajon milyen utat járhatott be eddig. Nem ide való.

Koncert közben arra leszünk figyelmesek, hogy az előttünk álló spanyolos hangzású nevet hátukon viselők egyre többször sandítanak ránk. Előttük a megvédendő célszemély, az anyaklub teljes jogú tagja élvezi a zenét. Egy ideig szórakoztató, de egy óra múlva már nem annyira. Körbenézünk. Hát nem mögöttünk áll egy másik, nálunk is székelő klub és az ő support klubjuk pár embere?! :) És persze csak ők, illetve mi vagyunk bomberben. Mielőtt mi leszünk a parasztáldozat, oldalra lépünk, ki a képből. Amigótanoncék tekintete zavarodottá válik, értetlenül pislognak ránk, majd a riválisokra.

A rossz idő miatt csak pár ügyességi ill. esztétikai játékot (pl. tetkó show) bonyolítottak le, így ezek díjátadója nem nyúlik hosszúra. Minden SR-en lehet regisztrálni és egy harlit nyerni. Itt is. Nem emlékszem ki nyerte. Nem én.

 

 

Vasárnap. Reggel tökölünk, nézelődünk, így megint 11 tájban indulunk el az Unesco által világörökség részének nyilvánított 98 km hosszú KUR Földnyelvre.

Hülyék vagyunk, elfelejtjük megnézni mikor jön visszafelé az utolsó komp. Merthogy komppal tudod megtenni az 500 méteres vízi szakaszt. A komp retúr ára 2 motorral vezetővel 36 litas (kb. 3 ezer ft). Kikötés után mindjárt dobunk egy jobbost, és lecsorgunk a Tengerészeti Múzeumhoz. A földnyelv településneveit meg sem próbáltam megjegyezni, csak Nida maradt meg. Mindegy, nem lehet eltéveszteni, mert a múzeum után vége a szárazföldnek. :)

Nem emlékszem már mennyi volt a belépő. Külön fotójegyet kell venni, és meglepődsz, ha rád jön a szükség. Miért csak mellkasig ér a klotyóajtó? Nyergelj-fordulj, semmi kedvem a saját pisimben fetrengeni. Ugyanaz a stílus, amitől már a horvátoknál is elmúlt az ingerem.

A múzeum egy 19. századi erődben működik (mellette delfinárium, amit éppen átalakítanak), és hétfőn nincs nyitva. A főépületben ha lesétálsz a manzárdba, két méteres vizák úsznak el melletted abban az akváriumban, amit a földszinten felülről láthatsz. De vannak itt oroszlánfókák, pingvinek is. Az állatok megnyomorítását nem támogatjuk, így nem vesszük meg a bagatell árú pingvin bemutatóra a jegyet. Van kazamata, tengerészeti- viking relikviák, szóval minden, ami egy ilyen jellegű múzeumba kell. Kipróbáltam a szimulátort. Szerintem még mindig kikötni próbálnék viking hajómmal, ha a fiúk nem rángatnak el.

A múzeum után a földnyelv másik, Oroszországhoz tartozó vége felé indulunk. Az út szélén ingyen látogatható mini skanzennel és amish-ok fogataira hasonlító lovaskocsikkal találkozunk. Közben újra beered, Hemi shoveljén a kuplung idegesítően elkezd csúszni. A sápot azért itt is leszedik. Neruga előtt sorompó. Útdíjat kell fizetni, ami 20 litas motoronként. Húzós, de mikor beszórom egyikünk díját az automatába, az ott posztoló yard felnyitja a sorompót és int, menjünk. 52 km tartozik a 98-ból Litvániához, a többi Oroszország. Oda viszont vízum kell, így kihagyjuk.

Na, itt végre megmaradtak a Trakaiban látott faházak, gyönyörű a környezet, homokdűnék, akárcsak a sivatagban. Néhol csak pár méter átmérőjű a sziget, de a legszélesebb helyen is csak 2 kilométer.  Haladunk Nida felé a rettenetesen rossz minőségű úton, aztán egyszercsak mintha elvágták volna. Süt a nap!

Összefutunk a szombaton elmenekült oldalkocsis shovelessel. Átjött a kempingek egyikébe és bejött neki. Itt azóta is süt a nap. Közben az én motorom leáll. Km óra szerint tankolni kellene, de miért nem kérte a tartalékot?! (tank reparáláskor derült ki itthon, hogy kirázkódott a tartalék cső a benzincsapból). Hemi elmegy benzinért, mi közben ácsorgunk és napozunk. Motorhang. Kinézünk. Hihetetlen. Élénpiros cseresznyemérő bukó közeledik. Takiék! Takiék, akik előtte beszélték vajon kifizetjük-e ezért az ótvar minőségű útért ezt a pénz. Kifizettük. Nem bántuk meg. Megnéztük Thomas Mann nyaralóját, az öbölben, fák közt megbújó mézeskalács házat, a „kihagyhatatlan” világítótornyot, ami lábától mellékesen nem látszik a tenger a köré nőtt erdő miatt, izgultunk a shovel vajon az „Balti tengeren is túl”  (coby by Hemi ) hagyja-e ott egyre őszebb gazdáját. Nidánál állunk a motorok mellett, mikor két idős turista hozzánk lép, és kedvesen mosolyogva német akcentussal ránk köszön. „Jó napot kívánok”. Hát igen, kicsi a világ. Vannak, akik jó emlékekkel gondolnak Magyarországra. Két utcával arrébb oroszosan sminkelt 60 körüli hölgy lép hozzánk és autogramot kér a vengríjja bájkerektől vilniusi bájker fiának. Vicces helyzet, bár kétségtelenül jobb mintha köpnének rendszámunk láttán. Viszont felelősség is. Nem ronthatjuk a hírnevet.

A földnyelv gyönyörű, de közben elment a nap, és nekünk vissza kell kompolni. Takiék a földnyelven maradnak egy kempingben. Az ittmaradás megfordul a fejünkben. El is döntjük, ide még visszatérünk. Hiszen nem volt időnk megnézni a borostyán bányát, nem habzsoltuk halait és nem éjszakáztunk a homokdűnék között az érintetlennek tűnő régi faházakban. Ezt pótolni akarjuk, csak valahogy a lengyel alföldet kellene elkerülni.

Visszafelé, gondoljuk megnézzük Klaipeda belvárosát, a várat. Ám időközben hét óra lett, a múzeumok bezártak, a turistát nem kényeztetik útbaigazító táblák, ráadásul a kuplung orális aktust végez, azaz egyre jobban szopat. Kimaradt. Hihetetlen hogy napokig itt voltunk és nem láttuk. Sebaj, pár év múlva visszajövünk. :) Képtelenség pár nap alatt bejárni, alaposan megismerni egy országot. Mi is épp csak belekóstoltunk.

Este a szokásos. Ami furcsa, hogy sem a litvánoknál, sem a lengyeleknél nem ünnep pünkösd, így felesleges volt előző nap betárazni. Gyors bevásárlás és az SR szervizében bízva vissza a táborba. Nos a szerviz itt azt jelentette, hogy kezedbe nyomták a szerszámot és csináld magad. Persze csak ha van bejelentkezett időpontod, mert az akksicserék mindent visznek. Más gond nem nagyon van. Szabad hely viszont nincs, így Hemi a sátor mellett áll neki a szerelésnek. Mindössze 10 perces meló a lamellák összeforgatása. Utána gyors próbakör öröm-egykerekes indulással. :) Innentől megszűnnek a gondok.

Napközben a tábor elég jól kiürült. Elment a két nagy rivális klub is, és mily’ meglepő, ezzel párhuzamosan sokaknak sikerült újszerű és ismeretlen colorjaikat megtalálni a csomag alján. :P

A napok óta kaszáló, mosolygó vendéglátósok fogtörőre pirított foghagymás kenyérkékkel kínálnak (ez is helyi specialitás), üvölt a bugyuta 2011-es superrally himnusz, és éjfélkor megjelenik az első csillag az égen! Oszlik a köd, felbukkan a vörösen irizáló hold, lassan világosabb lesz, mint egy órával korábban. Ahogy azt Titkos ironikusan pár napja jósolta.