Nehezen születik ez a litván Superrallys történet. Pedig jó volt. Nagyon jó. Csak éppen megint abban a fázisban vagyok, mikor tökéletesen feleslegesnek érzem a túrákról való írást. Minek? Minek írni valamiről ami természetes, ami úgyis csak nekünk, akik átéltük fontos. Mi pedig ott voltunk ugyebár.
Mikor barátaink, ismerőseink óvatlanul felteszik az ártatlan kérdést, „na és milyen volt a túra”, több órás szóáradatot zúdíttatnak magukra. Beszélek, beszélek, jönnek elő az élmények, egy rakás olyan történés, amit életem végéig nem fogok elfelejteni.
Aztán mikor engedve a kéréseknek eldöntöm, hogy írásban is bombázom vele a kíváncsiakat, leblokkolok. Hogyan is tudnám áttekinthető, még élvezhető mennyiségbe, beleélhető minőségbe és ép elméjű keretek közé szorítani két hét történését?!
Most mégis itt ülök és pötyögöm a betűket. Két okom van rá. Egyrészt ez a terület ma még fehér folt. Nem jellemző hogy kedvelt úticél lenne, ám talán ezt olvasva te is kedvet kapsz felfedezni a Baltikumot, vagy nem csak Krakkó magasságáig akarod látni Lengyelországot. A másik persze hogy leírjam, ne félj, ki lehet mozdulni öreg, mások által ipari hulladékban titulált motorokkal is. Sőt élvezetes! Hiszen a túra 44-36 éves gótikákkal történt, „akik” nemcsak hogy elvittek, de haza is hoztak minket saját lábon, bebizonyítva hogy a gyönyörű blokkok nemcsak esztétikai tárgynak, show elemnek kitűnőek, de még mindig lehet velük motorozni servicar nélkül. Ezek a gótikák a következők voltak: 1967-es Shovelhead, 1974-es Shovelhead, 1975-ös Ironhead és a kakukktojás korai- Buell, ami addig hivatott gazdáját szolgálni, míg teljes ráncfelvarráson esik át az Ironhead Sportster (tekintettel az eseményekre, szerintem ez nagyon hamar meg fog történni : ) )
Tizenkét nap. Pöstieknek tizenegy. A 12 napból mindössze három nap eső nélkül. Négyezer-kétszáz kilométer. Apróbb utánállítások a motorokon, rengeteg új impulzus, izgalmas tájak, egy giga Harli találkozó. 
Zanzásítva az egyharmad: egy kora júniusi szombat délután zalaegerszegi különítmény indulása Budapestre, másnap délben összeverődve irány a Tátrán keresztül a Krakkótól kb. 30 kilométernyire fekvő tóparti Myslenyce-re, az első célállomásra. Majd másnap Krakkó bambulása után fel északnak, keresztül a lengyel alföldön kamion áradat között szlalomozva. A Mazuri tavaknál egy izgalmas éjszaka után behatolunk Litvániába ahol gyönyörű, érintetlen tájon haladunk Trakai városáig, másnap reggel szétválunk és hárman elindulunk Klaipedába, míg a Buell különítmény tovább Észtország, Lettország felé.
Legközelebb ezekkel, vagyis az oda- úttal jövök. 
Ebben, és a kapcsolódó postokban a sajátom mellett Taki-Rita és Titkos képeit is felhasználtam.
