36 éves olajpumpám galád módon állt bosszút a rendszeres használatért. Tönkrement. Mindezt heves hányással adta én, és környezetem tudtára, amin a kartellcsőhöz applikált környezetpusztító üdítős flakon is csak rövid ideig tudott úrrá lenni.
Nincs mese, cserélni kell, mert így nem lehet motorozni. Illetve lehet, csak eléggé macerás. A rapszodikusan megtelt üveg tartalmát visszaadni jogos tulajdonosának, az olajtartálynak, a térdig olajtól tocsogó farmeromról és cizellált idegrendszeremről, no és Titkos kereke elég pattanó olajbombáról nem is beszélve.
Mivel a műtéthez szét kell kapni az egész blokkot, arra időzítettük mikor kicsi az esélye hogy fetrengeni fogok a motorozási vágytól.
Ez a nap három hete érkezett el, azonban az elmúlt időszak elhanyagoltságát nem hagyhatta FP megtorlatlanul, így röhögve mutatott középső ujjat az indítási procedúrára. Ok, akkor töltés. De hogy ne teljen tétlenül az idő, az ÚR beindította a shovelt, majd bütü ujjaival és egy rongy hathatós segítségével matatni kezdett.
Ha harc, hát legyen harc!
Kezét csonkolom! Köszönt a bordásszíj.
Szerencsére a feszítéstől a motor lefulladt, szíj szakadt. Pár hét elteltével már elég jók a kilátások.
Jelenlegi állás: Szíjtépő vs. Shovel 1:1
Szemészeti bérletünk lejártával végre használatba vett védőszemüveg után most ezt a táblát ugrasztom fel a falra. 
