Jó egy éve jutottunk hozzá a Sons of Anarchy első két évadjához. Maratoni moziként 2 nap alatt végignéztük. Végignéztük, mert kíváncsiak voltunk mit hoz ki belőle a filmipar. Végignéztük, mert nincs reklám, ami segít elhúzni. Végignéztük, írni akartam róla (akkor még az elsők között), de nem tudtam mit kezdeni vele. Mára állt össze (?) a kép.
Olvasom a kritikákat, hallom szűkebb-tágabb környezetem véleményét és megértem.
Nem vagyok colorsznob. Ismeretségeim, barátságaim kialakulásában nem játszik léte vagy nem léte szerepet. Nem ez alapján barátkozom, nem igyekszem rivaldafénybe kerülni a hátukhoz tapadva. Elfogadom, tisztelem azok döntését és munkáját, akik VALAMIREVALÓ (értsd az asztalra valamit letevő, bizonyító) MC-ben végigjárták a fokozatokat, de számomra ennyi és nem több.
Nekem túl sok a szabály, olykor nem értek egyet, olykor nem akarom érteni (persze el lehet intézni azzal hogy csaj vagyok).
Emiatt viszont úgy vélem elég objektív tudok lenni (értsd: nem vakít el sem a gyűlölet, sem az idealizálás, érintettség).
Látom, hogy frissen „bemocisodók” és ész nélkül, azonnal matricázók mintegy távoktatásként bámulják a filmet, csakúgy, mint akik bizonyítani akarják jogosultságukat.
Persze miről is szól?! Bemutatnak egy MC-t belülről. DE. Ha lehántjuk a külsőségeket, ugyanazok a klisék maradnak, mint a többi sorozatban. Számomra már eleve fejlövésszerű a sorozat mint műfaj.
Nos mit is kapunk? Végy egy nagy, visszatérő, feldolgozatlan szerelmet, hozzá szériatartozék az új, lekopni nem akaró új kapcsolat. (Külön fűszerezi, hogy „véletlenül” ATF ügynök a szentem) Vegyünk egy régi csontvázat a szekrényből (főhősünk apjának személyében), aki valami magasztost akart. Jöjjenek a riválisok, tisztességes, de főként tisztességtelen eszközökkel. Legyen tehát ármány és szerelem, lebegtetett titok és mesterségesen fenntartott izgalom. Hogy ki a jó és ki a rossz, hogy kinek szurkolsz, azt nagyon vezeti a forgatókönyvíró, rendező és TE. Ha (köz)szolga zsaru vagy, ill. jobbágy polgár, akkor a rendőrök oldalára állsz, ha e kettő vagy, de kurvára unod az életed, akkor elkezdesz szurkolni a másik oldalnak, és eljátszani a szabad lét gondolatával.
Az első kockák után majdnem otthagytam az egészet. Jött egy Pritt-szerű képződmény a sziklák között motorozva, majd motorjáról leszállva hip-hop fazonú gatyájában, fehér edzőcipőjében elindult egy olyan, szétvetett lábú járással, ami felénk az etnikum járása.
Tudom röhejes (és kimondottam csajos), de abban hogy mégis tovább néztem, két dolog motivált. Vártam a klasszik motorokat, arcokat, és kíváncsi voltam az egykor Peggy Bundyt alakitól Katey Sagalra. Ugyanis láttam egy olyan képet, ahol ül a sivatagban a motoron, és szigorúan néz. Gondoltam csak megnézem miképp motorozik az ebben a filmben is 15 centis sarkú topánt viselő, tip-top néni. Persze sehogy. :( Az első két évadban mindössze egyszer ül motoron…hátul, és a motorok is maiak, fantáziátlanul „építettek”.
Lehetne még szaporítani a szót, de a lényeg, hogy egy, a privátoknak érdekes, újszerű környezetbe helyezett átlag sorozatról beszélünk, ami sok meglepetést nem tartogat. Kivételek ez alól persze a már em
lített frissek, akik hihetetlen mód tapadnak a filmre és igyekeznek másolni…amit mernek belőle.
lített frissek, akik hihetetlen mód tapadnak a filmre és igyekeznek másolni…amit mernek belőle.Az tény, hogy készítőinek van némi fogalma, vagy segítője a motoros és azon belül a coloros világból. Tény, hogy nézhető film. Tény, hogy végre egy jó szinkron(felirat)!
De nekem valami mégis hiányzik belőle…
Valami, amitől évek-évtizedek múlva is megborsózik a hátam. Hiányzik, hiába életszerűek a roncsok. :P
Lehet mondani, ahhoz képest hogy sorozat… De nem érdekel. Vagy jó, vagy nem. Nem kell a tévét bámulni naphosszat, úgymond jobb híján. Persze napjaink tévészocializált motorosa megeszi, mert jut idő rá, és így nem csak VV-t és a CSI-t kell nézni a téli estéken.
