A mannheimi reggelek nem tartoznak a kedvenceim közé. Nyolckor még épphogy pirkad, hideg, nyirkos minden és a bokrokban csúcsforgalom. De hogy mindent lehet fokozni, azt nagyszerűen példázza ez a reggel. Ígérték, megjött. Hajnali öt óta esik. Mit esik, zuhog! Hallom, ahogy szakadatlanul kopog a sátorponyván. Rádöbbenek mekkora mákom van, hogy eddig ezt megúsztam.
Basszus egész nap ebben fogunk menetelni?!
Hentivel megbeszéljük, hogy most legalább megnézzük belülről a Hallét, ami mindig kimarad, mert ott úgysem a mi pénztárcánknak szólnak az árak, és különben is annyi más látnivaló vonzza keselyű szemünket (a Halléban szinte kizárólag új termékeket árusítanak, némelyeknek olykor semmi köze a motorokhoz, veterán autókhoz, illetve ilyen-olyan termékbemutatók vannak. Pl. tankcsíkozás –nem striping!-, kerék fűzés bemutató,)
Gyors kávé, némi reggeli…és mire elindulunk rendkívül esztétikus esőkabátjainkban, már szarrá is áztunk. Taki járt jól, aki teljes vízhatlan horgászfelszerelését magára öltötte, az esőcsizmától a nadrágon át a kabátig. Hangulatomon nagyot dob a társaság poénkodása, az időjárás bagatellizálása, egymás ugratása, és a fintorgó pózolások paparazzink irányába.
Szóval elindulunk a vadászatra. Az eső ellenére a kapuban némi tumultus. Persze a standok zöme zárva, leponyvázva. Mindenki igyekszik óvni portékáját a víztől, ami tekintettel a csapadékmennyiségre lehetetlennek tűnik. Mint jó oldalborda természetesen claptatok a növekvő dagonyában, távolugrást gyakorolva küzdöm le az egyre tekintélyesebb tócsákat. Kérdezni nem merek, látva fiúk elszánt tekintetét. Mielőtt bármi visszavonhatatlan történne, idegrendszeremet feltuningolom egy kis pálesszel. Kevés. Na még egy kicsit. Aztán mikor délelőtt 11-re résnyi nyíláson kukkolok kifelé és mindenki legnagyobb örömére hiszti helyett bután vigyorgok, teljes alkoholzárlatot rendelek el magamnak, mielőtt késő lenne. Bízom Henti időjárás előrejelzésében, miszerint dél körül eláll.
Hoppá! Mintha szelídülne! Még zuhogás közben harlis kolleginát látok felvillanni esernyőbe burkolózva. Látom olyan jókedvű mint én, így nem is erősködöm. Amúgy is egyre több a magyar szó. Erre figyelni is kell. :)
Első Veterama látogatásomra való felkészítő tréning egyik gyakorlati infója volt, hogy figyeljek, mert főként szombaton mindenféle ákombákom taligákkal, biciklikkel és robogókkal fognak utat törni maguknak, nagyívben tojva bakancsos lábacskámra.
Apropó bakancs. Ez működik pénteken. Aztán szombatra már felkívánkozik az edzőcipő -Hisz’ minden időben Tisza cipőben. :) -, ami jóval könnyebb, rugalmasabb járást biztosít. Minek a szigor! ;)
Node vissza a taligákhoz. Igen. Valóban. Hihetetlen tákolmányokat látok. Bevásárlókosár kerekekkel, tejesláda kerékkel, nagymami gurulós cekkerének a váza, babakocsi kerékkel ellátott deszkákból ácsolt stb. Ezek csak első látásra röhejesek. Bizony- bizony én is örültem mikor Zolika eklektikus alkatrészeiből készült kerekes szatyrára dobhattam első gumimat.
Ami nekik előny, az nekünk… Persze Hemi mindig siet, így roppant módon zavarja az előttünk tötyörgő hármas fogat a szűk „utcában”, akiknél természetesen ott a taliga. Alig elfojtott szitkokat szór…amire magyar szavak érkeznek. Nos igen.
Közben Takiék találnak egy spori blokkot. Hiénagyülekezet már ott is van. Tejes láda szétborít, tanakodás, mérések (mindenkinél alapfelszereltség a multifogó, a tolómérő), majd a pofátlan alku. Igen, Az üzlet megköttetett.
Ezen a napon fényképező gépet nem hozok magammal, ami okos döntésnek bizonyult, mert otthon napokig szárítottam irataimat és ily módon mosott forintjaimat. Annyira elkényeztet a széles kínálat, hogy már fel sem kapom a fejem egy Super Excelsior, Henderson, BSA, Királytengelyes 750-es Sport Ducati láttán. Érdekesség viszont az 1916-os Anzani Steher, mellyel egykor a deszkapályás bringaversenyeken diktálták az iramot azoknak akiket nem hatott meg Otto találmánya (kék motor a Veterama blog első részében). Ínyencség a gyönyörű csillagmotor, a Panther, Sunbeam, diesel motorkerékpár és társai.
Ahogy telik az idő és gyarapodnak a kilométerek a lábunkban, lassan fogy a lista kipipálatlan része. Persze mindig van amivel vasárnapig taktikázunk. Vagy bejön, vagy nem. Általában bejön. A nagyobb értékű alkatrészekkel érdemes várni, mert olykor akár féláron is megkapható. Persze a régi legendáknak alapot adó árak egy-két éve eltűntek, változtak. De erről majd a következő részben…
Egy óra tájban az eső is eláll, így kihúzunk a parkolóba megenni fejedelmi konzervünk, száraz liberóra váltani, majd vissza a tetthelyre. A tetthelyre, ahol a sár elképesztő mértéket ölt, hiába próbálják szalmával, kővel csitítani.
A tömeg viszont életre kelt. A hátsó traktusban vannak az autók, és az autó alkatrészek. Köztük meg-megbújik néhány harlis stand, így ott is szétnézünk. A hátsó traktus EGY RÉSZE alatt egy kábé focipálya nagyságot kell elképzelni. A többit nem járjuk be. Egyszerűen lehetetlen. Ezen a részen gyűjtöm be magamnak Tibitől a Táskás Kriszta nevet. Hiába no, bár királylány vagyok és más cipeli a cuccom -mert olyan kár lenne eltakarni a csodás motorom formáját :) -, azért egy oldaltáska csak kellene. Egy erősen kapatos klasszik, már-már lepukkadt rockernél meglátok egy masszív példányt, amin se szegecs, se rojt, se embléma. Szóval nekem pont jó. Fiúk szerint villanyszerelő táska, de nekik is tetszik. Az árát meghallván (15 euró) alku sincs, csak poénkodás az én káromra, miszerint a smink készletemnek kell...erre kérés nélkül árengedményt kapok, ő pedig egy doboz sört. Megyünk tovább, hát nem meglátok egy gyönyörű (egykor katonai táviratos táskaként funkcionáló) másik példányt?! :) Mustrálgatás közben előbukkan egy fehér puli fej. Kész, elvesztem! Olasz gazdája elmondja Budakesziről való. Ezt Ő be is bizonyítja, mikor a magyar gyere ide felszólításra már a lábunk előtt hentereg. Viszont üzlet nem lesz, mert a táskáért 130 eurót kér. Továbbmegyünk, de már ilyen táskát AKAROK! Igen, egészen addig, míg meg nem látok valami nagyszerűt. Mindig utáltam a középszerűséget, de ugyanakkor a csicsás feltűnést is kerülöm. Ez a táska e két kritériumnak megfelel. (Még) nincs senkinek, egyszerű, de mégis különleges. Igaz vászon, és kicsi, de jó geg a vöröskereszt is rajta (mivel szanitéc táskáról beszélünk). Ár? 10 euró. Enyém! Aztán estefelé már erősen illuminált, amúgy konszolidáltnak látszó felülről középkorú csapatnál meglátom a postástáska testvérét. Mennyi? 30. És ez most nem ócska poén, valóban annyit kér. Megveszem, és innentől van min röhögni a csapatnak.
A listával egyenes arányban fogy pénzünk, pedig egy helyen nagyon hívogat egy komplett primer, amire érdemes lenne alkudni. Na majd holnap. Vasárnap.
Lassan sötétedni kezd, így mi is elindulunk nomád táborunk felé, ahol a fűvel álcázott köves placcnak köszönhetően tűrhető mértékben felázott talaj, sütögetés, az aznapi vadászat értékelése és egy jó alvás vár.
A Hallét ma sem láttuk. :)
