Ezerszer átkozott, ám mégis rendszeresen látogatott közösségi oldal.
Válaszolgatok a költséghatékony üdvözlésekre, jókívánságokra. Görgetem az idővonalat. Megakad a szemem egy megosztáson. Egy fotó, rajta egy autó, tökéletesen látható rendszám, típus. Alatta a szöveg mit követett el a közzétevő ellen, és persze a felhívás, osszátok! És jól idomított embereink már osztják is. Csupán egy kép. De osztják. Tegnap még azzal a fotósorozattal tették ezt, melyben a média manipulatív tevékenységére hívták fel a figyelmet, ügyesen szerkesztett fotókkal illusztrálva. Mára ezek az aggodalmak eltűntek és csak osztják és osztják. Nem ez az első ilyen eset. Sokadik. Tegyük fel valóban így, és megtörtént az eset. És?! Mit szeretne a közzétevő? Vendettát? Parkolóban megkarcolt járművet, esetleg leszorítósdit? Hogy is állunk azzal a Deákné vásznával?! És ha nem így történt, ha egyszerűen csak „lemaradt” egy fontos infó? Csak mert a benne lévő olyan baromi objektíven tudja megítélni pár perc, másodperc történését. Nem, ez már nem az első sokk. Ez gondosan végrehajtott gyűlöletkeltés a fotón szereplő ellen. Hiszen a (vélt vagy valós) balesetveszély már elhárult. Ő mégsem megy tovább, hanem fotóz, eteti gyűlöletét, korbácsolja bosszúvágyát. Mindez nem elég, a könnyen ugrasztható népet hívja segítségül. Ilyenkor valahogy mindig ül gyerek a kocsiban. De öregember is jó, beteg, vagy kutya, arra is ugrunk.
Ugyanez a helyzet a mozgókamerás felvételekkel. Mindenki önkéntes rendőr, igazságosztó lett. Vérünkké vált a megszégyenítés. Lehetőleg úgy, hogy ezzel párhuzamosan önmagunk az egekbe emelkedjünk.
Blődli film, de most mégis ez jut eszembe. A pusztító. Ebben a filmben egy olyan jövőbe láthatunk, ahol azonnali megtorlás jár akár egy szitokszóért is. Elrévedek. Jelenleg ott tartunk, hogy bárhol bárki fotót, filmet készíthet rólam vélt vagy valós hibázásom során. Mindez nem elég, azonnal közzé is teheti, high-tech pellengérre állítva. Innen már nem sokat kell gondolkodnia a szerveknek és jöhet a chip, mely mondjuk apró kis áramütésekkel figyelmeztet mihelyt valami hibát vétek.
Ha vétek. Ám ne felejtsük el a bájos emberi természetet. Nem tetszik a szomszéd? Gyorsabb nálam az az autós-motoros akivel a napi ingázásom során találkozom? Nosza, csak egy fotó, egy jó kis történet és mehet is a hálóra!
Kétélű fegyver ez!
Egy nap majd te illetve járműved leszel a fotón…ja, te nem hisz’ te tökéletes és hibátlan vagy.
ui: úgy gondoltam illusztrációként felteszem a legújabb gyöngyszemet, de meggondoltam magam. Úgyis tudod miről van szó.