Első alkalommal statisztáltam látogatóként az Oldtimer Hétvégéhez, expóhoz, showhoz, illetve tök mindegy miképp nevezzük. Idén hétvége volt a hivatalos elnevezés, és most sem mentem volna, ha nem hív minket Művész Zoli, és nem vagyunk éppen Budapesten.
Tehát nem voltak nagy elvárásaim. Igaz különösebb koncepcióm sem, valahogy olyan mesterkéltnek ítéltem meg az egészet. De most ott voltunk.
Nem szerepelt gyermekkori álmaim között a masiniszta szerep, így különösebben a vonatok sem vonzottak, de ha a Vasúttörténeti Park ad otthont ennek az egésznek, akkor persze hogy megnézzük a mozdonyokat, szerelvényeket is. Megnéztük, felmásztunk, „vezettünk”, szabályt szegtünk, de az adott területért felelős rendező nagyon kedves, már-már szabadkozó hangon kérte a szerelvény elhagyását.
Cirkusz kell a népnek, alapon van itt minden. Kürtöskalácsos, mangalicás, fagyis, végeláthatatlan sorral, az évek óta elmaradhatatlan arcfestés valamint a többi búcsús látnivaló.
A főépületbe bejutva aztán körbenéztük a kiállított motorokat, autókat, diorámát, önmagukat kellető műhelyeket. Fotóztam persze, mert gondoltam csak írok róla azoknak, akik jobb helyet is találtak annak a háromezer forintnak, amit a belépő kóstált. Persze, nem én vagyok a statisztikai átlag. Engem elkényeztet a mannheimi Veterama. Nem igazán láttam olyan csemegét, amire azt mondom, ez igen! Sőt, volt olyan, ami még az én szememet is szúrta. Nem nagyon figyeltek az elrendezésre, mert pl. a királytengelyes Ducati úgy volt kiállítva, hogy különlegessége a királytengely fogaskerekeit szemérmetlenül megmutató kis kör alakú üvegablak épp a látogatók által nem látható oldalon volt. Az egész olyan összedobált, strukturálatlan volt. Ahogy cinikusan megbeszéltük, minden magát oldtimernek, vagy veteránnak tartó kiállítónak az a kényszerképzete, hogy a motoron/autón lennie kell egy fonott uzsonnáskosárnak, benzin vagy olajkannának és a szétszórt szalma sem hiányozhat az összképből.
A nagy retróhullám meg nem érdekel. Nem sírom vissza apám 127-es Fiatját, a Wartburgot, de a „tuning”Ladát sem. Nem lábad könnybe szemem az ötvenes évek zsaruautójától. Ettől függetlenül biztos nem volt üzleti bukta, mert szombat kora délután rengetegen voltak.
Mindenesetre Zoli által restaurált Police harli szakmai díjat kapott. Hogy mit, azt pontosan nem tudom, de így tudatlanul is GRATUÁLOK! Megérdemelten. (persze pont arról készítettem még az átlagosnál is pocsékabb képet, de Zoli kategorikusan közölte: "nem fotózkodni jöttem")
Nem is szaporítom a szót, itt van pár kép, szemezgessetek! Azért akadtak nem minden úgynevezett veterán rendezvényen lekapható járművek is. Egyszer jó volt. Vagy ahogy ratyiék mondják: kipipálva.
