Épp egy éve történt, és most újra azon az úton járva felidőződött az emlék.
Ha nagyobb túrára épp nincs lehetőség, a közelben motorozgatunk. A célpontokat ismerősök ajánlása, netes böngészés, régi emlékek és a szóbeszéd adja. A Tapolcai és a Káli-medence, a Balaton-felvidék közeli és soha meg nem unható célpont. Hegyestű. A képeken monumentális. Szinte viszket az ember-lánya keze, hogy berobogjon lábaihoz kéthengeres traktorjával és zöldéknél agyvérzést kiprovokálva, felverje a csendet. Persze. Mivel –szerencsére- természetvédelmi terület, nem mehetsz közvetlenül a szikla elé. A manzárdban leparkolva még tolerálható hosszúságú séta várja a gyalogtúrának már csak említésétől kiütést kapó énünket. Megmásztuk, bámultunk, ráadásként találtunk egy csendes kis zugot, ami motorral is megközelíthető. Megbeszéltük ide a barátokkal biza el kell jönni egy laza piknikre.
Hova tovább? Hopp! Beugrik, nem messze innen magasodnak a Szent György-hegyi orgonák. No még oda felmotorozunk, hiszen az sem elítélendő látvány a fellelt fotók alapján. Miután két-három kört fel-aláztunk a településen, megkérdeztünk egy idős bácsit, aki épp egy hegyről („A” hegyről) jött lefelé, merre juthatunk el orgonálni. Szemei kikerekedtek. „Motorral?!” kérdezi. „Persze” érkezik a magabiztos válasz. Hát akkor itt ezen az úton menjenek fel.-mondja és mutat a kavicsos-földes útra, ami nem tűnik vészesnek. El is indulunk fel, a hegyünkre. A cserjék és fák eltűnnek, majd a kanyarból kiérve, az út hirtelen meredekre vált. Az utat apró szőlőpincék szegélyezik. A kavicsok immár méretes kövekké változtak, köréjük a víz a homokot, és földet kimosva mély árkokat vájt. Ezzel párhuzamosan az út szűkül, megfordulni már nem tudsz, és ha jönne szembe egy két nyomon haladó járgány, nem férnénk el. A kaptatón az egyre melegedő motor le-le fullad. Áldom makacsságom, hogy az öreg Ironheaden megvan az önindító. Így is artistaképzőben érzem magam, de legalábbis hillclimb versenyen. Miközben kuplung, fék, indítózás, egy lábbal tartom a szinte függőleges motort. Igyekszem kerülgetni a köveket, amik két ököl méretűek. A csúcs végtelen messzeségű távolban. Végre egy elágazás-féle, és mivel a shovel is hasonlóan küszködik, ráadásul nyitott belttel, pasi végre azt mondja elég! Az elágazásnál megfordulunk. Lefelé könnyebbnek és rövidebbnek tűnik az út.
Otthon aztán utánanézek a dolgoknak. Az ismertető szerint járművedet hagyd a Kulcsos háznál és onnan másfél órás GYALOG túrával felmászhatsz.
Igen. Nevetek önironikusan. Tipikus.
Azt gondoljuk mindenhova mehetünk motorral. Egészen a bejáratig, a célig. Ahova pedig nem, az tán nem is érdekes. :D
