Hétvégén motorostalálkozón voltunk. Ez hír? Igen, számomra mára az. Immár augusztust írunk, de idén ez volt az első és nagy eséllyel az utolsó is.
E hétvégi két úticél közül a távolabbit választottuk, hiszen motorozni jó.
Aki ismeri társaságunkat, az tudja nálunk nincsenek egyszerűen csakúgy snassz túrák, események. Mi barmok, mindenből tudunk túlélőtúrát csinálni, hiszen Titkosunk isteni szava a KIHÍVÁS!
Ehhez hűen, a bulinak helyet adó kemping legtávolabbi pontját találták megfelelőnek a letáborozásra. Eddig OK, hiszen máskor is ezt tesszük, ám most itt a talaj egy laza kisétálás esetén is traumatológiai vendégséggel kecsegtetett. Sebaj, KI-HÍÍ-VÁS. :)
Szombaton, a 37 fokban a társaság nálam is hülyébb része úgy döntött, ne a kemping melletti tóban fürödjünk –hiszen az túl egyszerű lenne-, hanem a pár kilométerre távolabb esőben, hátha valami csoda folytán nem oda rándul ki a közeli nagyváros egymillió, lábáztatásban reménykedő panellakója. Örültem, hogy az off-road és a triál motor keverékét elsztendápolhatom így gyenge másnaposan, majd megáldottam őket a , menjünk, de bezzeg én megmondtam károgásommal.
A lényeg: hideg motorom kifelé evickélve leállt, negyven éves önindítógombom ekkor megint úgy döntött ő most hőségszabadságot vesz ki. Gondoltam egy darabig adok esélyt a nyomkodásra, aztán jöhet a limbóhintó, azaz a berugókar. Jobb felől gúnyos mondatok egy pártól. Gondoltam valamit, és a végre beinduló motorral kifelé enduróztam, ám woodoobaba szemem eltárolta egy életre a motorok viselkedéséről túl sokat nem tudó humanoid párt.
Délután láss csodát az előbb említett párocska sétált oda csapatunkhoz, és kezdődött a jól ismert forgatókönyv. Leányzónak első dolga volt biztosítani fiúkat rajtam keresztülnézve, hogy ő biza motoros. Kezdtem érteni a délelőtti fikázás mögött rejlő valódi okot, és az jutott eszembe, gyere bébi, rakj le egy kis kauciót, aztán nosza, vidd ki innen a 240 kilós öreg vasat... oktondiak kedvéért: fikázz akkor, ha végigjártad az utat. A lány, hogy mindenkit biztosítson motoros voltáról, jól lemélyítette hangját, így kellően szigor, és a testtartása is megváltozott. Aztán jött a többi velős és lakonikus, általunk már unalomig ismert és kopott szalagú megállapítás. Ezekkel a motorokkal nem lehet túrázni, mert ők túráznak, mert ők motorosok stb. Itt már többen cinkosan egymásra kacsintottunk, és elkezdtük a szórakoztatásunkat. Te is motorozol, dejó! Hol a motorod? Ja, otthon, hátul jöttem, most megyünk majd túrázni, igaz akkor is hátul fogok ülni mert... Aztán a csákó: az övé itt a legöregebb motor. Faarc, kérdés: Az klassz. Mikori? Válasz után kegyelemdöfést kap, majd folyik tovább ebben a menetrendben, de én ebben már nem veszek részt.
Miért is írom ezeket le? Mert nap mint nap jönnek a hasonló kemények, bizonygatók, akik marha tutira megmondják ki is a motoros, ha ettől eltérsz akkor vess magadra. Mert jönnek a saját vállukat megveregetők, a tudás és tapasztalat nélküli észosztók, a kategorizálók, a címkézők, a szánalmas izzadságszagú „lazák", és azok, akik múzsái lehettek Csoki karakterének. Ezek az emberek mindig tudják a tutit, mindig jobban tudják mire képes a mi motorunk, sőt, azt is tudni vélik mennyit –nem- motorozunk ezekkel a motorokkal.
Hát ha ők tudják, akkor biztos úgy is van. Mint ahogy az is igaz tézis, ha nincs a közösségi hálós profilodon minden (motoros) fingásodról kép, nem is létezel, nem is mozogsz.
Pár éve még nagyot ugrottam ezekre és a harli fikákra. Ma már csak csendben szemlélek, adom a hülyét, rájuk hagyom, hadd nőjjön egójuk, legyen miről fotelmotorosként villogni az ááámítógép előtt. Nem érdekel mit gondolnak. Egy dolog érdekel. Motorozhassak és együtt lehessek azokkal, akikkel jó lenni, menni.
Azt hiszem öreg, bölcs, csendes indián lettem, de legalábbis afelé haladok. Lassan hozzáérek ahhoz a pár igaz emberhez, aki számít.
