Pancser voodoojából lábadozva, a taknyon keresztül bambultam tegnap este a tévét. Oopsz. Daytona Bike Week! Igaz az egy órás filmből lement már 20 perc, de elég is volt a maradék.
Mit kaptam ebben a kevesebb, mint 40 percben? Bizonyosságot.
A film a 2007. évi rendezvényt mutatja be.
Röviden?
No rock face, no tattoo, no burn out, no color,… No biker?!
A képek és narráció alapján megtudhatjuk, hogy mára hatóságilag tilos a fő utcán a tetoválás készítés, a gumiégetés (meg még egy csomó minden). Ennek ellensúlyozására bemutatták az Iron Horse kocsmát, ami évtizedek óta –szerintük- változatlan formában várja a –szintén szerintük- klasszikus bikereket. Ühüm. Láthattuk miképp navigálnak vészesen imbolygó és magabiztosan kormányzó motorosokat parkolási segédlet címszóval. Láthattuk, hogy motorjuk gyilkolását célként kitűzők számára karámot építettek, ahol lehet max-elni –persze maximális védelem és óvás mellett, nehogy bármit is kockáztassunk-, és igen, felvillant 1-1 Ironhead és Shovel is, néhány hosszú hajú, szakállas klasszikus arc is. Azonban láthattuk a bejáratnál lógó táblát is, ami így kezdődött: no color…
De ne menjünk ennyire előre. Daytona Bike Week eredetileg egy motorverseny volt, ami lassacskán hatalmas rendezvénnyé nőtte ki magát. A kezdetekkor Harley-k, Indianok, Triumph-ok, rótták a köröket. Burkolatok nélkül. Hihető volt, hogy buli az egész. Ma japán speedek, és verseny. Valódi verseny, minden bohóságot feledve, kőkemény üzlet.
Bemutatták Amerika új motorostársadalmát is.
Nem, rossz nyomon jártok, ha hatalmas túra harlikon, jelmezben feszítő polgárékra gondoltok! Az már a múlt! Korunk amerikai motorosa húszas évei elején jár … speed-del. Igaz voltak szép számmal Buell-ek, de zöme a tipikus zöld és piros színben virított (aki olyan szerencsés, hogy lemaradt, annak elárulom: zöld= Kawasaki, piros = Honda, esetleg Suzuki).
Állításuk szerint mindezt az orvos, ügyvéd harley tulajok elleni lázadásból. Motorválasztás mellett lázadásuknak az illegális stunt riderelést tekintik. Na, ez lesz az, amit megint nem fogok sosem megérteni. Nem mintha szükséges lenne értenem, hiszen látom, már itt sem lenne helyünk. Lassan olyanok leszünk mint a dinoszauruszok. :)
Ezt követte a motorépítő versenyről szóló etap. Villámgyorsan vitte az operatőr tovább a kamerát egy rozsdásnak tűnő (?) WL-ről, és egy dirt track Shovelről hogy aztán büszkén zoomolhasson a –szerintük- csodákra.
OK. Próbálom ezeket a motornak, és főképp motorozható motornak cseppet sem látszó tárgyakat műalkotásként, szoborként nézni. Nézem. Nézem. Ám hiába nézem így, akkor sem tetszenek. Merev vagyok és korlátolt. Ratyipofa ismerős szavai ébrednek bennem, aki FP láttán lebiggyedt szájjal böfögte ki engem nem látva: „Így néz ki egy motor?!”. Most én teszem fel ugyanezt a kérdést. Választ nem várok. A képekhez persze dukál a sablon szöveg, amitől falnak megyek. Ilyenek: letisztult forma. Cseszd meg! Mitől?! Miből tisztult, teleaggatva cirádákkal, dobozokkal, ufó formával, elsokallt ívekkel, 360-as kerekekkel? Stílustiszta vonalvezetés. Milyen stílus?! Hacsak a Show Bike-ot nem tekintjük stílusnak, abba viszont minden belefér. Ááááá! Majdnem félrenyelem citromos teám. Szerencsére eszembe jut, hogy ezek 3 évvel korábbi képek és mára lassan visszatérnek a motorozható, minden megalomán f@szságot nélkülöző motornak látszó, mitöbb, öreg motorok.
Remélem nem ez valójában a bike week, csak ez az a szegmens, ami a plebsz érdeklődésére számot tarthat, ez a bemutatható, a láttatható. A publikus. Tömegpublikus.
Mert összességében látok egy rendezvényt, ami lehetne egy falunap, egy fesztivál, vagy bármi más. Csak motoros hétnek ne hívnák! Mert ahhoz van a legkevesebb köze. Kíváncsi lennék merre bujkálnak az arcok. Mert vannak, abban biztos vagyok. Annyi idő még nem telt el hogy kihaljanak.
Ausztrália utáni évtizedes tudat alatti sóvárgásom tudatossá válik. Már értem miért nem vágyódom Ámerikába…nem ilyennek álmodtam annak idején. :(
Képek forrása: http://www.raptorsandrockets.com, www.tripadvisor.com
